Kezdem megszokni, hogy nekem egy étel sem sikerül ugyanolyanra, mint amilyenre gyerekkoromból emlékszem. Ma például a túrós zsemle. Kikerestem egy eléggé hagyományosnak látszó receptet a netről és el is készítettem. Túrós töltelék - vanilincukorral, mazsolával, tejföllel, ahogy kell - bele a zsemle hasába, rá a zsemle levágott tetejét, tejjel meglocsolni és be a sütőbe. Meg is sült szépen, illatozott is, kicsit hűlni hagytam, aztán nekiláttam ebédelni.
Csalódás az első pillanatban: nem is hasonlít. Már az első zsemle felénél tartottam, amikor bevillant, hogy szerintem az a bizonyos régi nem is így nézett ki, hanem fél zsemlék voltak kibelezve, beléjük töltve a megfelelően ízesített túró és annak a teteje sült szép barnáspirosra.
Bánatomban a második zsemlének már csak a töltelékét ettem ki, de az legalább finom volt. :)
4 megjegyzés:
Nem baj, legalább írtál.:)
Szerintem a mai zsömle nyomokban sem hasonlít a régire, azért nem ugyanolyan. Megjegyzem, mi először beáztatjuk tejbe a zsemlét, és csak utána tömjük, a tetejére meg pici vajat teszünk, úgy szép barnára sül.
Tényleg jó, hogy írtál :)
(ez a szóellenőrzés kiborít, olvashatatlan, már vagy negyedszer kéri, pedig be vagyok jelentkezve...)
óóóó, olyat már én is ettem egyszer, csak arra nem emlékszem, hogy hol és mikor. :D De nem rossz ötlet, lehet, hogy én is megpróbálkozom majd vele. :) Látod, kedvet adtál nekem is. :) És a legközelebbi biztosan finomabban sikerül majd. Én az első tócsnimat rontottam el igen.
Szerintem is a zsömle a ludas, meg lehet a túró is. Már nagyon vén lehetek, ha azt kell írnom, hogy bezzeg gyerekkoromban még igazi zsömle és túró volt. A múltkor vettem egy igazán jó nevű túrót, nádudvarit, s tele volt vízzel!
Megjegyzés küldése