Szerintem az élet

Most pedig valaki más blogjából teszek ide egy posztot úgy, ahogy van, teljes egészében. Linket nem adok, mert nem kértem rá engedélyt, a blogíró nem ismer engem, én sem őt, csak olvasom. De ezt a bejegyzést legszívesebben a FB-ra tenném be, mégpedig nyilvánosra állítva, hogy minél többen lássák (főleg, akikhez szól), ezt viszont nem tehetem és nem is merem. Pedig terjeszteni kellene.

"Nem értem, minek nekem tanári diploma. Ahogy elnézem a gyerekeket, tök elég lenne egy állatidomár OKJ gyógypedagógiai asszisztens továbbképzéssel.

Kedves blogolvasók, kérlek, ti neveljétek a gyerekeiteket: tanítsátok meg őket várni, (meg)köszönni, (játék)szabályokat betartani, hibázni és bocsánatot kérni, tanítsátok őket a megfelelő viselkedésre és kommunikációra különböző helyzetekben, beszélgessetek velük emberi hangon és követeljétek meg a hasonló válaszadást, fejlesszétek az empátiájukat, játsszatok velük, nevessetek együtt, teremtsetek egyértelmű határokat és értelmes szabályokat.

Nagy baj lesz a világgal, ha a szülők nem próbálkoznak a fentiekkel.

PS.: A gyerekeim azt mesélték, hogy ma reggel két másodikos (= nyolc éves kis tündibündi) úgy összebalhézott reggeli közben, hogy padokat kezdtek dobálni egymásra.

Valaki mondja meg, hogy mi történt az emberekkel, mert én már nem értek semmit."