2020. március 10., kedd

A Magyar Közlekedési és Műszaki Múzeumban őrzött és nemrég feldolgozott Eötvös-hagyatékról beszélt egy múzeumi munkatárs pár nappal ezelőtt a tévében. A hagyaték 2800-nál is több  felvételből áll, melyeket Eötvös Loránd készített a legkülönbözőbb helyszíneken, Budapesten, kirándulásokon, családja (főleg lányai) körében, vagy éppen hegymászás közben.

A képekből annak idején Eötvös néhány vetített képes előadást is tartott. Munkatársa, Pekár Dezső szerint a felvételek olyan élesek voltak, hogy 5x5 méter nagyságban is élvezhető minőségben sikerült kivetíteni.

Számomra persze a budapesti felvételek a legérdekesebbek, sőt még egy hibát is kiszúrtam, mégpedig azt, hogy az Akadémia épületéből a bazilika irányában fotózott képet fordítva tették föl az oldalra (szóltam is nekik, majd kijavítják). Ja kérem, nem lehet engem megtéveszteni az Akadémia környékével, minden métert álmomból felébresztve is ismerek, például, hogy a palotából kitekintve a bazilika nem lehet balra, csak jobbra. :) Az a kis utca pedig a mai Vigyázó Ferenc utca.

Itt lehet megnézni a gyűjteményt, érdemes az egyes "fejezetek" szöveges bevezető cikkét is elolvasni. A képek elég kicsik, de nem kell megijedni, a jobb egérgombbal meg lehet jeleníteni nagyobb változatban, ami aztán még tovább nagyítható, tehát alaposan megnézhetjük a részleteket. 


Az ominózus kép immár helyesen:


*****************************

Felmerült, hogy mi lehet ott balra hátul az a nyomott trapéz alakú tető azzal a két bütyökkel a tetején. Az első ötletem az Operaház volt, mert az irány nagyjából megfelel. Viszont azt hittem, ez túlságosan kimagaslik az őt megelőző házak mögül, az nem lehet, hogy az Opera magasabb, mint az Andrássy úti 5-6 emeletes házak. De tévedtem, a Google-térképen most megnéztem a fentről készült felvételt és abból (ha gondolatban levesszük a sok feliratot) kiderül, hogy pontosan olyan alakú az épület mellékutcai oldala, rajta a két nagy izével.

És a két nagy izé, amit nemes egyszerűséggel bütyöknek neveztem, nem kémény, hanem a szellőzőcsatornák teteje. Két szellőzőt építettek be annak idején, egyet a nézőtér közepe, a csillár, a másikat pedig a színpad fölé, és ezek a tetőn ilyen szépséges tornyocskákban végződnek:


6 megjegyzés:

klaribodo írta...

Fantasztikus a helyismereted! Ha nem mondod, sose jöttem volna rá, melyik utca húzódik a mélyben.

Ági írta...

Nem csoda, tizennégy évig jártam ott naponta.
De arra nem tudok rájönni, hogy fent balra ott messze minek a teteje az a lapos trapéz alakú valami, rajta a két bütyökkel. Nem az Operaház, ahhoz túlságosan balra van, és túl magas. Hátha valaki felismeri.

Névtelen írta...

Én nagyon nem ismerem Budapestet...De a google.maps-on keresgéltem, a Vigyázó F.utcától, Bazilikától balra "felfelé". Nem találtam a két bütyköt :))) De jól ránagyítva, pasztázva mégis ...? Az Operaház tetején bizony van két olyan bütyök. Mintha mégis ez lenne.
Nézd meg, Ági. :)
rhumel

Ági írta...

Én is próbálkoztam a google térképpel, de nem nagyon látszott, főleg hogy ez nem a főbejárati homlokzat, hanem a mellékutcai oldal lehet, ahol viszont nem tud rálátni a google-autó, amikor a képet készíti, annyira keskeny az utca. Ráadásul szerintem az Operaház nem olyan magas, hogy ennyire kiemelkedjen a környezetéből, ahogy itt a képen. De majd még próbálkozom.

Ági írta...

Rhumel, mégis az Operaház az! Mindjárt beteszem a bejegyzésbe.

Névtelen írta...

:) Ugye! Én nem az utcanézettel kukucskáltam, hanem a 3D-vel döntve felülről.
A lényeg, hogy én pl. jól elszórakoztam a keresgéléssel :)))
r.