A tizenkettedik

2015. augusztus 17., hétfő

Ma még nem volt sem alkalmam, sem okom a nevetésre, sőt. De az előbb akkorát nevettem itt magányomban, nyitott ablakok mellett, hogy direkt jólesett. Az történt, hogy kihúztam az éjjeliszekrény fiókját, visszatettem oda egy kis mindentudó füzetkét és ezzel a mozdulattal kicsit odébb is taszajtottam ott minden bedobált holmit. És abban a pillanatban nagy hangerővel megszólalt valamiféle ének, ha jól sejtettem, szlovák népzene. Döbbenten meredtem a fiókba bele, telefonok egész másutt, rádió szintén, a tévé meg velem szemben a másik falnál... de akkor ki ordít onnan a fiókból szlovák népdalt???

Aztán rájöttem. Hagyhatnám, hogy tippelgessetek kicsit, de úgyse találja ki senki, mi történt. A fiók mélyén leghátul ott lapul egy hetvenes évekből származó Szokol rádió. Amolyan igazi régi Szokol, benne a több éve beléhelyezett elemmel, barna bőrtokban, csavarható két gombbal az oldalán és persze csak középhullámot meg hosszúhullámot tud, de azt nagyon. Nyilván a mozdulatommal meglökhettem ott hátul valami mást, ami hozzáért az oldalsó bekapcsoló tárcsához, még föl is nyomta a hangerőt, aztán zumek, jött a danászás. Hát, ilyet tud a retró Szokol. 

A miénk 1975 óta szolgál nálunk hűségesen, ha jól számolom, ez kemény negyven év. A fogantyúja, a bőrszíj már elvásott, pár éve vágtam le róla. De egyébként tökéletes. Csak éppen ma már nemigen használja senki a középhullámot sem, mert alig van ott adó – a hosszúhullámon meg régen is főleg csak Moszkva jött be –, de például az MR4 (a Magyar Rádió nemzetiségi adásai) csak középhullámon fogható, ezért is volt odatekerve a skálája, valószínűleg egy korábbi áramszünet idején hallgattam a horvát vagy német műsort, jobb híján.

A Szokol elnyűhetetlen valóban. Azon kívül, hogy a potenciométere (az a kis alkatrész, ami az egyik tárcsához csatlakozik belül) már kicsit elhasználódott és emiatt recseg a kapcsoló, más baja semmi sincs. Ámbár úgy emlékszem, a potmétert már cseréltük benne valamikor régebben, mert bizony ilyesmiket lehetett ám kapni az ántivilágban, mégpedig a rádióalkatrész boltokban vagy Ezermester boltban. A Rákóczi úton a Hauer cukrászdának is otthont adó házban pedig ott volt az egyik Tungsram márkabolt, ami alkatrészeket is  árusított, tehát ha a tévé, rádió belsejében kiégett egy bigyó  –  mert hát a régi tévékben még csövek voltak, meg ellenállások, meg diódák, ilyen ma már ismeretlen holmik  – akkor felírtuk a pontos számát az illető kütyünek és irány a bolt. Na, azt a potenciométert is ott szereztem be, aztán apám beleforrasztotta a Szokolba. Ja,  természetesen a Leningrádban vett forrasztópákával,  ami még ma is megvan valahol és működik is, csak az én kezem már nem alkalmas az ilyen finomműszerészi műveletekre.

A szovjet műszaki cikkek többsége általában elnyűhetetlen volt, Rakéta porszívó, VEF táskarádió, hirtelen ezekre emlékszem, no meg az 1975-ben Moszkvából hozott ventilátoromra, ami olyan nehéz volt, mint egy többkilós súlyzó, de legalább 30 évig használtuk és végül csak azért dobtam ki, mert már úgy zörgött, mint egy traktor, nem lehetett elviselni a lármáját.

Viszont nagyritkán azért kifogott az ember egy-egy kevésbé tartós szovjet gyártmányú gépet is. Például 1982-ben vettem a Nyevszkijen lévő Passzázs áruházban egy Шмель (=dongó) nevű kis kézi porszívót, olyasmi volt, mint ma az autós porszívók, de rendes 220 voltos áramra gyártva. Na, az kis mérete ellenére szívott rendesen, szőnyeg nem maradt a helyén, ha belelendült, olyan ereje volt, mint egyetlen porszívónknak se. De pár év múlva egyszercsak teljesen váratlanul úgy leégett a motorja, hogy csak úgy füstölt! Nagyon sajnáltuk, mert tényleg praktikus és erős jószág volt, de azért azt nem vállaltuk, hogy áttekercseljük vagy áttekercseltessük.

A Szokol viszont úgy látszik, nem a selejtes áruk közül való, mindenkit túl fog élni és néha kiordibál a fiókból, lehetőleg akkor, amikor nemzetiségi népzene szól az MR4-en. Hát ilyen a retró Szokol. 😊