Biztonság

A négy tanév alatt, amit Szegeden töltöttem (az ötödiket csak hellyel-közzel), mindig az adott biztonságérzetet, amikor hazamentem. Az volt a biztonság, hazamenni. Ha éppen az utolsó vonattal is, akkor is, ha este tizenegy után értem a házhoz és megkocogtattam a ritkára eresztett redőnyt, az volt az igazi, felejthetetlen jó érzés. 

Egy ilyen alkalommal másnap reggel még éppen ébredeztem, csak úgy félálomban hallom, hogy az előszobában anyu terelgeti nagymamát befelé: "csak halkan, este megjött a gyerek, még alszik... csinálom a sárgarépafőzeléket, azt kért..." A gyerek. 

Hozzátartozik a jelenethez, hogy nagymamám már az én születésem előtt is nagyon nagyot hallott (egy valamikori elhibázott kórházi kezelés miatt), vele csak nagyon hangosan lehetett beszélni, úgyhogy ez se halkan zajlott ott az előszobában, mégis nekem nem attól maradt meg az emlékezetemben, hogy felébredtem rá, hanem attól, ami a lényege volt. Attól kell bőgnöm így ötvenvalahány év múltán is, ahányszor csak eszembe jut.