Ma reggel belefutottam egy MMA portréfilmbe Osgyányi Vilmos restaurátorról. És megint átéreztem saját pályatévesztett mivoltomat. Nem mintha valaha is kőszobrász-restaurátor szerettem volna lenni konkrétan, de hogy mennyire el tud varázsolni az építmények szerkezete, az épületek részeinek, sőt a falak rétegeinek "működése", az építőanyagokkal való problémamegoldások, az néha engem is meglep.
Dehát miért vagyok meglepve? Amikor úgy elsős gimis koromban megkaptam ajándékba a Művészettörténeti ABC-t, máig pontosan emlékszem, hogy mit nézegettem benne? Nem a festmények, szobrok fekete-fehér fotóit, á, dehogy. Az épületeket. Az építészeti elemeket, a boltozatok fajtáit, a különböző stílusok formaelemeit, engem a szerkezeti felépítések érdekeltek, az épülettípusok metszetei, és az alaprajzok (még ma is alaprajz-bolond vagyok). Nem tudom, hogy lehet, hogy ezt az irányultságot senki nem vette észre rajtam, illetve én magam sem vettem komolyan, legalábbis annyira nem, hogy megkíséreltem/megkíséreltük volna megtalálni a megoldást, és esetleg annak ellenére, hogy a matek nem ment a legjobban, mégis valami nekem igazán való irányba indultam volna. Műszakira kell a matek, ennyi volt, amit mindenki tudott, így fel sem merült az az irány. Ma már biztosan lenne a választékban több lehetőség, dehát én akkor voltam pályaválasztó korban, nem most.
Ezek szerint nem is pályatévesztett vagyok, hanem túl korán születtem, ez van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése