Ha a Facebookon a saját hírfolyamomon megosztok valamit, külön tanulmányt megér, hogy hányan reagálnak rá. Na, nem a hozzászólásokra gondolok, anélkül megvagyok, de egyáltalán, hogy hányan nyomnak rá például egy lájkot, hányan látták és hányan gondolták úgy, hogy ez érdekes és érdemes volt megnézni, elolvasni, odafigyelni rá. Aki ismer, tudja, hogy sose voltam lájkvadász, a blogom statisztikáját se követtem aggódva, hogy amennyien látták, hányan szóltak hozzá. Mégis elgondolkodtató, hogy a közösségi médiában vajon mire figyelnek és mit értékelnek azok, akiket valamilyen szinten ismerek.
Az utóbbi években nagyon ritkán, tényleg elvétve osztok meg bármit is, de néha mégis fellelkesít egy hír, egy érdekesség, egy kvíz, vagy bármi, amiről úgy gondolom, jó lesz, ha mások is látják, mások is kipróbálják. Most összeszámoltam, ebben az évben eddig összesen kilenc megosztásom volt, ez annyira kevés, hogy végigfutok rajtuk, látva a reakciók számát.
Tehát a szolmizálásról szóló nagyon-nagyon érdekes két kis videó közül az egyikre senki sem reagált, a másikat egy fő lájkolta, tehát feltehetőleg ő értette is.
De senki nem reagált a következőkre: Arany-balladák kvíze, Kvíz Jókai életéről és munkásságáról, Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra való szavazás.
Egy-egy fő reagált a főleg Széchenyiről szóló, Reformkor és hazaszeretet c. műsorra, és A magyar kultúra kincsei az Akadémián című kiállításról szóló összeállításra.
Öten reagáltak arra a cikkre, ami Jókai kertészkedési módszereiről szólt, valamint heten lájkolták a tegnapi képemet, melyen egy leány a régi katalógusszekrényben lapozgatja a cédulákat, a felirat pedig nagyjából így szól: "Hogyan gugliztunk a 70-es években". Sőt, most látom, hogy ezt ketten meg is osztották! 😊
Szóval, én tényleg örülök, hogy az ismerőseim értékelik a humort, de azt nem ígérhetem, hogy ezentúl az az évenkénti néhány megosztásom mind vicces mém lesz.
1 megjegyzés:
Vagyis csak folytatni mindent, a mindig is kívánt módon. A saját egyéniségünknek megfelelően...
Megjegyzés küldése