Baj

Bevisznek este, másnap virradóra már ágyba is tesznek. Nem tudsz aludni, de  aztán felvirrad a reggel. És indulnak a napok.

Az első napon még várakozással tekintesz előre, meglátjuk, mi lesz. A második napon tovább várakozol. A harmadik napon megoperálnak, kibírod, este még fájdalomcsillapítót se kérsz, merthogy "annyira" nem fáj. A negyedik napon jön egy tüneményes gyógytornász lány, elmondja a tilalmakat, elkezd mozgatni, megismerkedsz a járókerettel, igaz, csak a beléje állás erejéig, de ez is több a semminél, reményt csillant fel szemed előtt.

Az ötödik napon elkezd kicsúcsosodni, összegeződni és valami fortyogó masszába összeállni az egész, minden szörnyűségével és megoldhatatlannak látszó nehézségével együtt. Az első-második napon még rendelted otthonra a járókeretet, szervezted hozzá a szomszédokat, kicsomagolni, bevinni, hogy mire majd... akkor ott legyen a lakásban. De most az ötödik napon már nem érdekel semmi. Tegnap még leveleztél, videót néztél, számolós játékot játszottál, de ma már nem érdekel a tablet sem. Márpedig ha már a tablet sem, ez már a vég. Pedig tegnap felfedezted, hogy nem kell a mobilnetet fogyasztani, hanem vendégként lehet csatlakozni a wifihez minden további nélkül! De a sok kellemetlenség, ami az ágyhozkötött betegléttel jár, és a teljes kiszolgáltatottság elfed mindent. 

Úgyhogy kedves kortársaim és fiatalabbak, mondjuk, ötvenen túl: ne essetek el, vagy ha mégis, ne a combnyaktörés erejéig! Mindnyájunk rémálma, és teljes joggal.