Annyiszor emlegetjük blogos ismeretségek kapcsán, hogy milyen kicsi a világ, és tényleg. Aliz blogjában találtam Mick kommentjét, írja, hogy őt sokadmagával megénekeltette Lukin László a Zeneakadémián tartott matinéján.
Nekem meg rögtön eszembe jutott, hogy engem is megénekeltetett sokadmagammal Lukin László ott a Zeneakadémián valamikor régesrég, az ötvenes években, kezdő zeneiskolás koromban. Elsős voltam, tehát 1954-55-ben lehetett. És noha gondolom, nem az volt az egyetlen vasárnap délelőtti matiné, nyilván volt még máskor is, de tulajdonképpen lehet, hogy egyszerre voltunk ugyanott. Emlékszem, többek közt az Énekelj, magyar ifjúság kezdetű dalt tanította be nekünk gyerektömegnek ott hirtelen Lukin tanár úr, amit aztán kánonban gyönyörűen lehetett dalolni, csak úgy zengett a Zeneakadémia nagyterme. Szóval, még ha nem is egy napon voltunk ott Mick és én, az világos, hogy az élmény megmaradt és a mai napig hat.
(Nem találtam magyar felvételt, itt az eredeti Praetorius-művet éneklik a gyerekek, erre írt Nádasdy Kálmán magyar szöveget még a 30-as években)
(Nem találtam magyar felvételt, itt az eredeti Praetorius-művet éneklik a gyerekek, erre írt Nádasdy Kálmán magyar szöveget még a 30-as években)
3 megjegyzés:
Nagyon szerettem énekkarosnak lenni, bár Lukin Lászlóhoz, vidéki lévén, nem jártam. Nagyon jó lehetett!
Jót mosolyogtam a régen énekelt dalon. Lám, ma is él a muzika. Ma, mert baloldalt mobillal fotózza a gyerekeket valaki. Én később keveredtem Lukin L.-hoz. Szerintem évtizedeket átívelt az ő matinésorozata. (Már gyerekeimet vittem és kísérőként élveztem előadását. Megénekeltetett minket is.) A Rákosi érában kezdtem szolfézsra járni, és a kvízpart zenei játékaiban még ma is jó vagyok. Zeneértésem és -szeretetem a Kodály-módszer érdeme.
Legalább annyira vissza kellene hozni, mint a napi tornaórákat.
Forr a világ bús tengere, ó, magyar!
Zeneakadémia, csak talán pár évvel később.
_ilyen_ kicsi a világ.
Megjegyzés küldése