Szerintem az élet

Ma tévénézős napom volt, bár nem előre eltervezetten alakult így. Csak aztán a délután közepén, kattintgatva a csatornák között, az egyiken éppen elkezdték vetíteni a Csillagkaput (nem a sorozatot, hanem az eredeti filmet '94-ből) és megláttam a főszereplők közt James Spader nevét. Na, mondom, belenézek már, mert a közelmúltban vetített Boston legal-ban már láttam és kíváncsi voltam, milyen lehetett kb. 30 kilóval kevesebb és nem kopaszodós korszakában. (Illetve, láttam már képeit abból az időből, és hát... bizony nem rossz.)  Aztán elindult a film és az lett a vége, hogy végignéztem. Menet közben jöttem rá, hogy azt hiszem, a Csillagok háborúja legeslegelső darabja volt az utolsó sci-fi, amit láttam, és az bizony igen régen volt. 

Egyéb műsorokról is írhatnék, mondjuk a Született feleségekről,  amit eddig teljesen kihagytam, mert az a néhányszori belepillantás is sok volt belőle. De most pár hete mégis elkezdtem nézni és sajnos, így sem változott meg a véleményem róla. Ennyi hazug, intrikus, lelki defektusos, gonosz, sőt esetenként pszichopata alakot, amennyi abban a sorozatban van, művészet lehetett összehordani egy kupacba. Ott szinte mindenkinek van valami mocskos titka, néha több is, és előbb-utóbb - vagy többször is - mindenki elkövet valami gonoszságot. Eddig még talán Tom az egyetlen, akiből ez hiányzik, de hol van még a vége?

Holnaptól pedig jó alkalmaim lesznek helyszíni közvetítéseket szerkeszteni ide a fizikoterápiáról. Nem tudom, mi a jobb, ez, vagy a tévéműsorok.
Most meg Richard Gere nyomja az M1-en, de mára elég volt, jóból is megárt a sok.