Tudunk, felejtünk

A közelgő érettségiről van szó, és valaki azt mondja, hogy ő életében akkor volt a legokosabb, legműveltebb, amikor érettségire készült, azóta már nagyon sokat felejtett. Hát... én nem akkor voltam a legokosabb, az biztos. Az igaz, hogy azóta sokat felejtettem minden olyasmiben, amire azóta semmi szükségem nincs és nem is volt. Mindenesetre nem hiszem, hogy az ember tizennyolc évesen birtokolja a legtöbb tudást. A következő évtizedek csak gazdagítják tudásban és műveltségben is.

De ha már (túl) sok évtized telik el az érettségi után, akkor más probléma áll elő. A  szakemberek sorolják, hogy idős korban a demencia és általában a szellemi hanyatlás elkerülésére milyen módszereket vessünk be, az egyik ilyen, hogy tanuljunk valami újat. Nos, én valamikor tavaly elkezdtem ismerkedni a japán nyelvvel – nem tanulni, tényleg csak ismerkedni –, de reménytelenül belebuktam. Nemrég újra megpróbáltam, ugyanolyan siralmas lett a vége. Azóta a duolingo naponta többször küldi a kétségbeesett leveleket, ott ugrál benne a kis zöld bagoly csalódott pofával, és próbál visszacsalogatni. Dehát mit csináljak, ha képtelen vagyok megjegyezni a szavakat, és következetesen összecserélem a teát és a rizst??? Nem beszélve a foglalkozásokról, na, azokat még véletlenül se találom el. És ezek még csak a szavak, latin betűkkel, a hiragana, kanji és katakana még sehol sincs,  bár mondjuk, nem is terveztem, hogy  írni is megtanulok japánul.

Mást kell kitalálnom. Remélem, török van a duolingon. 😀