Van, aki azt hiszi, boldogan lógázom a lábam, mert végre itthon vagyok, valamint unalmamban hívogatom barátaimat, ismerőseimet (és üzletfeleimet...), más dolgom sincs. De, van, nagyon is. Minden lépést meg kell terveznem, és minden lépés kb. tízszer lassabban kivitelezhető, mint egy normális embernél. Ezen kívül minden műveletet meg kell terveznem, hogy bevihessem a szobába a reggelinek valót, hogy kivigyem az elmosni valót, hogy lehetőleg ne újabb és újabb gyaloglással oldjak meg mindent, hanem "összeszervezzem", amit csak lehet, stb. stb.
Ezért aztàn amikor régi ismerős azt kérdi, hogy "most büntetésből nem hívsz?", akkor kis híjàn leordítom a fejét a messengeren, mert szemrehányásra tényleg semmi szükségem, amikor azt se tudom, hova kapjak - persze mindent csak lassan, mert kapkodásból a jelen helyzetben semmi jó nem származik.
2 megjegyzés:
Most még a kisebb dolgod is nagyobb annál, hogy telefonálgass, ezzel tisztában kellene lennie mindenkinek, de majd belerázódsz, és remélhetőleg egyre könnyebben fogod a napjaidat tölteni.
Remélem egyre könnyebb lesz minden!
🌷
Ên is nagyon remélem, főleg azt várom, amikor majd bottal járhatok.
Megjegyzés küldése