Digitális tartalomkészítő

Valaki magyarázza már el nekem, mit jelent, amikor az írja valaki a közösségi oldalán saját adatai közé,  hogy digitális tartalomkészítő. Ezt a saját foglalkozásának gondolja, vagy legfőbb jellemzőjének, vagy mi ez? Mert ha egy úgynevezett influenszer ír ilyet magáról, az rendben van, őrá ez a legjobb meghatározás. De ma már boldog-boldogtalan egyszerű FB-használó digitális tartalomkészítőként határozza meg magát, tehát akkor kérdem én, hogy mi, akik blogot írunk, mi is azok vagyunk?

A mai nap mondata

"Használjátok ki az időt, ami még van, mert ha öntudatra ébred az AI,  akkor nekünk annyi!"

És aki azt hiszi, ez csak vicc, téved.

Segítség vagy kioktatás, ahogy tetszik

Szándékosan ide, a saját blogomba írom, de mindazoknak szánom, akik szintén blogspotosok, mert most már annyira gyakran  találkozom a jelenséggel, hogy érdemes foglalkozni vele. És hogy ne érjen a kioktatás vádja, csak arról lesz szó, hogy én hogyan csinálom.

A jelenség: ha a saját  (ez lényeges!) blogomban egy kommentben valamit elírok, kihagyok, netán nem elég érthetően fogalmazok, majd pedig észreveszem a saját hibámat, nem úgy oldom meg, hogy írok egy új kommentet, amelyben megmagyarázom, kijavítom az előzőt. A saját blogomban, de csakis a saját blogomban sokkal egyszerűbben megoldható: belépek a megjegyzések szerkesztőjébe, kimásolom a kommentemet, hogy ne kelljen újra elölről megfogalmaznom. Ezután törlöm a rossz kommentet, mégpedig a "végleges törlés" gombbal, ami csak a saját blogunkban opció. Most pedig az előbb kimásolt kommentet beillesztem és ott helyben kijavítom, amit eredetileg elrontottam benne. 

Még egyszer hangsúlyozom, ez mindenkinek a saját blogjában működik, de ha más blogjában elhibázom a kommentemet, tudom ugyan törölni, de ott nincs a "végleges törlés" lehetőség, tehát a komment helyén megjelenik egy mondat, miszerint a megjegyzést a szerzője törölte. Tehát idegen blogban tényleg nincs más lehetőség, mint hogy ha fontosnak tartom a magyarázkodást,  írok egy újat azzal, hogy bocs', rosszul írtam, kihagytam, elírtam, stb.

Persze aki ezt kezdettől fogva tudta, az most csak legyint, de hátha van, akinek ezzel újat mondtam. Ilyen a blog, mindig kiderül belőle valami új. 🙂

Hanami

Azt elfelejtettem mondani, hogy a virágzás-nézésre külön kifejezés is van, a hanami. 

Ma felfedeztem még egy kamerát, ahol most zajlik a hanami, ez Kakunodate városban mutatja a különleges könnyező cseresznyefák virágzását. Mint a szomorúfűznek, úgy hajlanak lefelé az ágai, érdekes látvány, egyáltalán nem hasonlít a mi cseresznyefáinkra, igaz, hogy ezt nem is a gyümölcse miatt, hanem elsősorban dísznek ültetik. 

Az utcán sétáló turisták persze megállás nélkül fotózkodnak a fák előtt, alatt, némelyek ember-húzta riksán szállíttatják magukat és onnan nézelődnek. Ma este megjelent egy fura pár babakocsival és abban két kis szobakutyával. Aztán körülményesen előkészítették a helyszínt. A pasi valahonnan kerített egy alacsony zsámolyszerű alkotmányt, arra rátették az egyik kutyust, és most figyelj: a nő amennyire tudta, "felöltöztette" az állatkát egy kicsi kimonóba. A férfi pár percig fotózta a jobb sorsra érdemes jószágot, majd pedig váltás következett, a babakocsiban üldögélő másik kutyával játszották végig ugyanezt. Hát, mit mondjak, mindenhol vannak érdekes emberek... 🤔 

Egyébként Kakunodate Tokiótól kb. 300 kilométerre északra fekszik, jóval északabbra, mint az eddig említett helyek, ahol a virágzás már a végéhez közeledik, a virágok egy része már lehullott és ezzel a látogatók száma is napról napra csökken. Itt viszont épp most kezdenek a fák virágozni, és a sakura előrejelző oldal szerint a látványosság még április 22-dikéig eltart.

És még egy utolsó: a sakura előrejelző térképen a legutolsó helység Hirosaki, ott most kezdődött a virágzás, tehát akit érdekel, pár napig még belenézhet. Aztán már tényleg mindenhol lehullanak a szirmok, vége a fesztivál hangulatnak.

A kamera időnként vált, különféle szögből mutat más-más részt. Az a nagy hegy ott nem a Fuji, hanem az Iwaki hegy (1625 m), amit Okufuji néven is emlegetnek a hasonlóság miatt.

Most pedig nyugodjon le mindenki, vége, leszakadok a sakuráról, jövő áprilisig nem lesz cseresznyevirágzás Japánban, és itt nálam sem. 🙂

Sakura

Mindenkinek jobb, ha nem írok se magamról, se a mai világról, hanem inkább Japánról és a cseresznyefa virágzásáról, annál is inkább, mivel az később már nem lesz aktuális. Most még virágoznak a cseresznyefák, Japán középső és északabbra fekvő vidékein különösen, de ahogy telik az idő, egyre jobban ritkul a virágözön az ágakon, ha pedig esőt kapnak, és a  szél is feltámad, csak úgy zuhognak alá ezrével a szirmok.

A napokban főleg két olyan hely kameráját figyeltem, ahová ilyenkor turisták tömege látogat kifejezetten a virágzó fákban gyönyörködni, nemcsak hétvégén, hanem hétköznapokon is, mintha legalábbis munkaszünet lenne a sakura ünnep okán. 

Az egyik a Noto-Kashima vasútállomás, ezt már mutattam korábban is, itt az utóbbi két hét alatt naponta egész sokaság lepte el a peronokat, és az egész év alatt csak minimális utasforgalmat bonyolító megálló látogatóinak száma sokszorosára nőtt. Jönnek egyedül, párban, családostul, kisgyerekcsapatot terelve, filmes stábbal és profi kameraállványokkal, rengetegen, mindenféle variációban. Igaz, hogy  a vonatokra csak töredékük száll fel, a legtöbben nem azért jönnek, hanem vajon miért? Aki látott már itthon japán turistákat, könnyen kitalálhatja: igen, úgy van, fotózni! Fotóznak innen, onnan, állva, behajolva, guggolva, térdelve, idelépve, odaszaladva, síneken állva, síneken letérdelve (frászt hozva az őket onnan leparancsoló vasutasra), szóval, mindenhonnan és bárhonnan,  megcáfolva a fejemben eddig kialakult stabil elképzelést, miszerint a japánok a végsőkig fegyelmezettek és szabálykövetők. Hát nem, legalábbis a sakura napjaiban ugyanolyan fegyelmezetlenségekre képesek, mint bármely más nemzet fiai és lányai. 😃

És egy kis plusz az utóbbi hét ottani hangulatát érzékeltetendő (így kicsi, de teljes képernyősre átállítva jobban látszik):

A másik a Yunokami Onsen vasútállomás, amiről valamikor régebben írtam már. Bár ez az előzőnél komolyabb megállóhely és az év többi időszakában is nagyobb a forgalma, de mostanában ott is többszörösére növekedett a látogatók száma. Esténként külön világítást  kapnak  célzottan a cseresznyefák, ettől még szebb a látvány. 

A felvételeket az elmúlt hét alatt sikerült lőnöm, de aki  élőben is belepillantana a helyszíni látványba, ott van a link fentebb mindkét állomás nevében, de igyekezzen, mert ahogy telnek a napok, előbb-utóbb ritkulni fognak a virágok és jövő áprilisig kell várnia. Egyébként még sakura előrejelző oldal is van, ahol térképen lehet követni, hogy a virágzás milyen tempóban  halad Japán területén délről észak felé.

Ráadásként még egy kamera az Arakura hegyen, kilátással a Fuji-ra. A hatalmas pagodát a háború áldozatainak emlékére emelték.

És megint...

Kicsit elmaradtam innen, de most megpróbálok visszakapaszkodni, hátha sikerül. Mindenekelőtt Japánba nézek bele, mert az nekem jó, de akit nem érdekel, nyugodtan lapozzon tovább (előbb-utóbb lesz majd poszt később is).

Tehát Fuefuki, Yamanashi prefektúra, vasúti átjáró. Megfejtettem egy rejtélyt, amiről novemberben értekeztem itt, mármint hogy mi az a rengeteg fehér pötty a gyümölcsfákon? Nos kérem, azok papírtokok, kis zacskóféle papírcsövek, amelyekkel az őszibarackokat védik a túl sok víztől és a rovaroktól, madaraktól. Igen, júniusban, amint a gyümölcsök kifejlődnek, egyenként (!) becsomagolják őket. Ezt a vastag papírból készült csövet alulról ráhúzzák minden egyes őszibarackra, fent az ágon pedig gondosan behajtogatják a papírt, így nem tud lecsúszni a gyümölcsről, és ahogy novemberben is láttuk, még hónapok múlva is az ágakon vannak, immár a gyümölcsök nélkül. Fuefukiban fehérek a papírtokok, de vannak helyek, ahol narancsszínűek, például  Okayama város északi részén az őszibarack ültetvényen, ahol a gazda, Okura egy videóban pontosan bemutatja ezt a műveletet:

Japán, más. A legutóbbi bejegyzésem a Noto-Kashima vasúti megállóhelyről szólt, a hóeltakarításról, merthogy akkor ott még - és nálunk is - bőven tél volt. Most, két hónap elmúltával ott már kezdenek virágozni a cseresznyefák, és bár ez még nem az igazi, de a napokban felszerelték már az ünnepet jelző lampionokat is. Gondolom, hétvégére várják a teljes virágbaborulást, akkor lesz az igazi látványosság, az igazi sakura, kíváncsian várom. Most még csak ilyen:

Vissza Fuefukihoz: jelenleg ott ilyenek az őszibarackosok, virágoznak a fák, minden ültetvény rózsaszínben pompázik, a kamera előtti ág is. Ami a képeken rózsaszín, közel és távol, az mind őszibarackfa. Azt lenne jó kifogni majd júniusban, amikor akkurátusan egyenként rájuk rakosgatják a védő papírtokokat, az lenne az igazi! 😊

Így takarítanak a japánok

Mármint havat. Ez itt a Noto-Kashima állomás, ami a mi fogalmaink szerint inkább csak megállóhely. Két peron van, mindkettőn egy-egy tárolószerű fabódéval, melyekből  időnként kiveszik az évszaknak megfelelő szerszámokat.  Mostanában, mivel azon a vidéken az utóbbi hetekben rengeteg hó esett, a hólapátot, illetve a kis motoros hóekét szedik elő, de abból nem is egyet, hanem kettőt. Ugyanis mindkét peron kamrácskájában van egy-egy hóeke, és amikor az egy szem oda kirendelt dolgozó végzett az egyik peronnal, nem kell  a lépcsőn, majd a síneken átvonszolnia a gépet, hanem átmegy a másik peronra, kiveszi a bódéból a másik hóekét, a gép pedig máris kotorja és  kifújja oldalra a havat. 

Kétoldalt cseresznyefák állnak, körülbelül száz fa, amelyek miatt áprilisban komoly látványosság ez a kis megálló, mert akkor zajlik a cseresznyevirágzás, ami egész Japánban különleges esemény. Itt a vasúttársaság olyankor fesztivált rendez, sőt a nappali ünneplést éjszaka is folytatják a kivilágított fák alatt.

Jövő és múlt

....

"Ó teleim, gyermeteg telek!

mily bolondul elfeledtelek.

Úgy megfakultatok, mint a gyöngy ha

nem ringatja eleven meleg.

Némelyik már, mint egy szertehullt

láncnak szeme, halkan elgurult...

Pedig amint fogy-fogy a jövendő,

egyre-egyre drágább lesz a mult."

             (Babits Mihály: Emlékezés gyermeteg telekre)

Kínos...

...bár nem tudom, tényleg kínos-e. A napokban egy blogban kommenteltem, és csak jóval később kezdtem gyanakodni, egyáltalán ismerjük-e a szerzőjével egymást blogszinten, pontosabban, tudja-e, hogy létezem, még pontosabban: kommenteltem-e azelőtt valaha is nála? Én pár év óta már követem a blogját, de talán (ha jól emlékszem) még soha nem reagáltam egyik bejegyzésére sem. Másokkal is vagyok így, és amikor aztán valakinél legelőször szólok hozzá egy bejegyzéshez, oda szoktam írni mintegy köszönés- és bemutatkozásképpen, hogy "Ági vagyok, zugolvasód". 

Dehát megláttam nála egy olyan légifelvételt - valóban az, repülőgép ablakából készült - ami annyira fellelkesített, hogy  illett vagy sem, kénytelen voltam reagálni rá és közben nem jutott eszembe, hogy itt még sose kommenteltem. Térkép-, alaprajz- és légifelvételfan vagyok, tehát bocs', Vera, Ági voltam, zugolvasód. 🤗

Kis abszurd

Nem olyan jó... ez nem az igazi... nem, ilyet nem veszek legközelebb... - mondom  magamban, miközben két pofára sorban kapkodom be az apró nápolyikockák szétesett, eltört lapkáit. Kizárólag csak a selejtet, végül is az jogos.

Tél

Lássuk, milyen az élet ott, ahol sokan igyekeznek kihasználni a ritka igazi téli körülményeket. Az Időkép kamerái a mátraszentistváni és az eplényi sípályákat mutatják éjjel-nappal.

Badacsonynál rianás van, tilos a jégre menni, elhalasztották a Balaton-Átcsúszást is, mert a jég nem alkalmas rá, sőt veszélyes. Ennek ellenére most, késő délután is sokan téblábolnak a jégen Badacsonynál és Csopaknál is. Mindenki azt hiszi, rá nem vonatkoznak a fizika törvényei.

Extrém hideg

Napok óta minden híradásban előfordul az extrém hideg időjárás kifejezés. Nekem pedig minden alkalommal eszembe jut az az évekkel ezelőtt ismertté vált riport, melyben egy székelyföldi falu polgármesterét kérdezték a mínusz huszonvalahány fokos hidegben bevezetett intézkedésekről (forrás: hunhir.info):

"...Polgármester: Fogas az idő az igaz, de itt ilyen a tél. Áram van, víz van, a hivatalnak van annyi fája, hogy a szükségeseknek odaadhassuk.

Riporter: És milyen rendkívüli intézkedéseket terveznek a nagy hidegre tekintettel?

Polgármester: ??? (azaz : nagy csend)

Riporter: Ööö… arra gondolok tehát, hogy mik azok a döntések,melyek eltérnek a normális életviteltől?

Polgármester: (kis csönd után): Éccakára bégyühet a kutya."

Hát... ennyit az extrém hidegről. 🙂

Mekkora szerencse...

...hogy amikor én tanárnak készültem, még nem létezett az Észbontók műsor. Mert ebben az esetben biztosan futva menekültem volna a pedagógus pálya gondolatától is.  Ezt a műsort nézve ugyanis a mélységes döbbenet mellett elkerülhetetlenül felmerül a  kérdés: ennyit ért az oktatás? A tankötelezettség tíz éve alatt ennyi rakódott le? És a lerakódott "tudás" is ilyen katyvaszt alkot a fejekben?

Csak az a nagy szerencsénk, hogy nem kizárólag belőlük áll az emberiség.

Ez nekem új

Meglepett, és nem is tudom, jól értem-e, de most már a Facebook-oldalon rendszeresen posztolást is blognak kell hívni? Nem tudom, ez mennyire általános, de csak ma reggel hirtelen kettőről szereztem tudomást, amelyeket következetesen blognak neveztek rádióműsorban  és blognak tituláltak cikkben. Kíváncsi voltam rájuk, ezért keresgélni kezdtem a neten, előbb az egyiket, aztán a másikat, de sehol az égvilágon nem találtam, legalábbis úgy mint blogot. Találtam viszont az egyikről néhány írást, ahol volt egy link – és ekkor lepődtem meg először, mert az a link a FB-ra mutatott. Aztán rákerestem a másikra is és ugyanez történt, link a FB-ra. Ezek szerint ma már blognak nevezik azt is, ha valaki a Facebook-oldalára viszonylag rendszeresen beteszi az írásait, bejegyzéseit ugyanúgy, mint ahogy a "rendes"  blogoknál megszoktuk.

Furcsa ez nekem. Ahogy mondani szokták, mindenki magából indul ki,  tehát valószínűleg azért furcsállom, mert ami engem illet, nem szeretnék FB-on blogot írni, sőt nagyon nem szeretnék. Nem szeretném azt sem, hogy valaki a saját FB-oldalán utalást tegyen az én blogomra, bármit, amiből rá lehet találni. Nem véletlenül nem hirdetem a FB-oldalamon a blogomat, sem a sajátomat, sem a többszerzőst, amihez közöm volt/van,  nem akarom, hogy vegyes ismeretségi körömben  blogos ismerőseimen kívül mások is rátaláljanak.  Nem véletlenül nem írok blogot saját nevemen, viszont a FB-on valódi névvel szerepelek, ezért nem is szoktam olyan posztokhoz kommentelni, amit a szerzője már saját blogján is közzétett. És még így is tartok tőle, hogy egyszer valahogy valaki összekapcsolja a nevemet valamelyik blogommal, csak némi odafigyelés és kombinációs képesség kell hozzá, és már meg is van. 

Lehet ezen csodálkozni, hogy ugyan már, mi történhet, de tessék elfogadni, hogy én így állok  ehhez az egész jelenséghez. Tizenöt éve használom a nagy közösségi hálót, nem félek tőle, pedig nem veszélytelen, de  igyekszem ésszel használni, megfelelő beállításokkal, és eddig mindössze két esetben lett gondom miatta. Hasznosnak tartom, de nem kapcsolom össze a blogommal. Volt tanítványok, lakóhelyi és egyéb ismerősök, de főleg a volt kollégák, nos, rájuk aztán tényleg nem tartozik a blogomban írt tartalom. Annak idején, amikor elkezdtem, a dolog természeténél fogva bátran kitettem a nyilvánosságra, megtalálták ismeretlenek, de kizárólag csak ismeretlenek, akiknek csak töredékét ismertem meg később jobban, némelyekkel máig tartva a kapcsolatot, többekkel akár a való életben is. De számomra más dolog a nagy nyilvánosságnak írni, és teljesen más lenne a régebbi, blog előtti életemből származó személyes ismerősökkel is megosztani ugyanazokat a gondolatokat, ez utóbbit soha nem akartam és továbbra sem akarom.  

Úgyhogy én sosem fogok a személyes blogommal átköltözni  a nagy közösségi oldalra, maradok a réginél. Ha pedig általánosabb tanulságot szeretnék levonni, hát bizony  szomorúan meg kell állapítanom, hogy mára a blog műfaját túlhaladta az idő vagy mi, az eredetileg blogmotor alapú személyes vagy bármilyen blogokat lassan elnyeli a közösségi háló, sőt hálók világa  – ha már egy facebook-oldal is blognak számíthat (pedig nem az). 

Megkérdeztem az AI-t...

..hogy a tudomány mai állása szerint mikor egészségesebb gyümölcsöt enni, étkezés előtt vagy után? Ezt válaszolta:

 

Nincs tudományosan igazolt „egészségesebb” időpont a gyümölcs fogyasztására. A kutatások szerint bármikor eheted, és a szervezeted ugyanúgy hasznosítja a tápanyagokat. De vannak különbségek abban, hogy milyen hatást szeretnél elérni, és ezek alapján érdemes választani.

Mikor érdemes étkezés előtt gyümölcsöt enni?

Akkor jó választás, ha: 

- szeretnél hamarabb jóllakni, kevesebbet enni a főételből – a gyümölcs rost- és víztartalma telít
- szeretnéd elkerülni a túlevést
- könnyebb, gyorsabb emésztést szeretnél

Előnyök:

- stabilabb étvágykontroll
- alacsonyabb kalóriabevitel
- kevésbé terheli meg a gyomrot

 Mikor jó étkezés után gyümölcsöt enni?

Akkor jó, ha:

- desszertként kívánod
- nem okoz számodra puffadást vagy teltségérzetet
- a főétel után szeretnél valami édeset, de egészségesebben

Mit mond a tudomány?

Nincs bizonyíték arra, hogy a gyümölcsöt rossz lenne étkezés után enni. A választás inkább egyéni emésztés, életmód és célok kérdése. 

 

Nos, akkor most már mindent tudunk, tehát együnk gyümölcsöt bármikor, ha jólesik.    

 

Napra pontosan aktuális

Egy régi bejegyzésem abból az alkalomból, hogy idén a január tizenkettedike ismét hétfőre esik, ugyanúgy, ahogy ama bizonyos sokat emlegetett ezerkilencszáznyolcvanhetes nagy havazás idején. Ezt tehát 2017. január 12-én írtam:

Harminc évvel ezelőtt (őrület még kimondani is: harminc év!) 1987. január 12-dike hétfőre esett és arra ébredtünk, hogy nincs közlekedés. Akkor már vagy két napja szinte folyamatosan esett a hó, aztán hétfő reggelre elállt, de a mínusz tizenvalahány fok a magas hóval együtt megbénította a várost. Nekem bizonyos okból a Bosnyák térre kellett volna mennem reggel 8-ra, ami tekintve, hogy Rákosliget felől sem járt a busz befelé a városba, lehetetlen volt. Odatelefonáltam, az az egy szem ember, aki eljutott oda, megnyugtatott, ott lesz délutánig, majd ha tudok, menjek. 

Nagyon nagy volt a csend. Egész délelőtt tisztogattam a havat a teraszról, a lépcsőről, a ház körüli betonjárdáról, meg az utcáról is (saroktelek volt, jó sok méternyi járdával) és körös-körül minden   utcából a hólapátolás jellegzetes zörejei hallatszottak. Ha egy-egy ember szemtávolságba került, nevetve kiabáltunk  át egymásnak, a hó felerősítette a hangokat. Akkor még szerettem havat lapátolni és a nagy havat taposni, valami semmihez se hasonlítható hangulata volt a havas reggeleknek, ez pedig még a szokásosnál is különlegesebb helyzet volt.

Körülbelül dél lett, amikor nekiindultam befelé a városba, addigra elkezdtek araszolgatni a 76-os buszok. Nem emlékszem, mennyi idő alatt értünk az Örs vezér térre és hogy aztán hány percig vonszolódott a 32-es busz a Bosnyákig, de egyszer valamikor odaértem. Majd pedig kezdődött minden visszafelé. Ebből már csak arra emlékszem, ahogy a Bosnyákon állunk sok-sok emberrel együtt a buszmegállóban, amit egyébként csak úgy hozzávetőlegesen, emlékezetünkre hagyatkozva lehetett belőni, mivel a járdaszegély nem volt sehol, az úttest és a járda, ameddig a szem ellátott, egyetlen nagy, összefüggő hómezőt alkotott. És ott is csend volt, nagy-nagy csend. Autó egyáltalán nem mutatkozott, a busz pedig csak nagyon sokára került elő. De valahogy hazajutottam.

Azokból a napokból csak ez a két fekete-fehér fotóm maradt, Buksi kutyánk négyhónapos volt és a legmagasabb hókupacokon bukdácsolt keresztül-kasul. 

Ilyen magas hóhegyek voltak a kertben és az utcán is

Közérdekű bosszankodás

Javaslatom társadalmi célú hirdetésre, óriásplakátra, bámire, a lényeg, hogy minél többen lássák: csak a második személyű személyes névmást írjuk nagybetűvel, és azt is csak levélben, a megszólításban, esetleg a levél szövegében is, ha hangsúlyozni akarjuk a címzett iránti tiszteletünket. De a többi személyes névmás mindig kisbetűvel írandó, az meg a legorbitálisabb túlkapás (hogy más szóval ne illessem...), ha valaki saját magára értve nagybetűvel írja. És ne higgye senki, hogy ez nem fordul elő, mert nap mint nap láthatjuk, amint nagyon sokan, nagyon gyakran teljes nyugalommal leírják: "Én". Miért??? Hogy jut eszébe???

Valamint javasolok egy FB-használóknak szóló, nagyon közérdekű hirdetményt: ha egy hozzászólásban valamit elírtál, másképp írnád, hozzátennél valamit, tehát bármit változtatni akarsz rajta/benne,  lehet ám javítani! Jobbra tőle látsz három pici pontocskát, kattintasz, és ott a választék: módosítás, törlés. Kiegészítheted, kijavíthatod, újraírhatod, akármi, és akkor nem kell  egy újabb kommentben kínosan magyarázkodnod, hogy mit miért és miért nem úgy, stb. Sőt, törölheted is, ha meggondoltad magad.

Na szia, tél!

Pedig már azt hittem... de nem, mégsem ette meg a kutya a telet!

Boldog új évet, mindenkinek egészséget, kívül-belül békességet!

Szilveszterkor a világ

Ha elgondolom, hogy cirka húsz évvel ezelőtt így Szilveszterkor még képes voltam szkriptet írni  a GUM áruházban lévő igen kezdetleges kamera képeiből, hogy legalább valamelyest mozgó legyen a látvány, sőt körbenézve a világ igen kevés számú kamerái között, összeállítást szerkesztettem a szilveszteri világból, hogy mi történik az év utolsó napján Liechtensteinben, Izlandon, hirtelen csak erre a kettőre emlékszem, de volt több is. Ehhez képest most csak néhány helyet mutatok.

Szentpéterváron a Nyevszkijen ma már látszott, hogy az emberek többsége nem munkába igyekezett, időnként egész tömeg hömpölygött a járdán, a tegnap leesett havat taposva. Ráadásul a Jeliszejevszkij üzletház sarkán ma délelőtt két jelmezes, Nagy Péter korszakának stílusában öltözött férfi járkált, időnként megszólítva járókelőket, néhányan szelfiztek is velük. 

Néha felborult a történelmi hitelesség: az 1700-as évekből idecsöppent kalpagos-kardos délceg férfiú  az okostelefonját böngészi. 😄

Stílusos búcsú a hölgytől, aki szóba elegyedett velük:

Jakutszkban a benzinkútnál ma is  ugyanúgy zajlott az élet, mint bármikor, ez önmagában még nem lenne különleges, ám ha tudjuk, hogy ott pillanatnyilag (már legalább egy-két hete)  mínusz 45  fok van, úgy már elég félelmetes. És ehhez még folyamatosan ugyanilyen köd is abban a hidegben, a kútkezelők meg csak ott állnak, még ha csak pár percig is... én nem is tudom, hogy lehet ezt kibírni.

És van, ahol már holnap, sőt 2026 van, például Japánban. A Kongo hegyen éjfélkor rengeteg ember gyűlt össze.

Yokohamában éjfélkor nem látszott tűzijáték, viszont a felhőkarcolók emeletein a megvilágítás bizonyos törvényszerűséggel változott pár másodpercenként.

De már Jakutszkban is elseje van, a Léna jegén éjfélkor már egy autó sem igyekezett a túlsó part felé, viszont ha figyelsz, láthatod itt az utcán azokat az apró fekete hangyákat: emberek, a legmerészebbek, akik kijöttek a házakból a mínusz negyvenöt fokban, hogy tűzijátékot lássanak és köszöntsék az új évet.