Szerintem az élet

Jut eszembe, még egy mukkot sem írtam a Szenior Egyetemről, pedig már a második félév is elkezdődött.  

Így élemedett koromra már meg tudom állapítani, mennyire, mondhatni, többszörösen is  pályatévesztett vagyok, és például mindig nagyon érdekelt többek közt az építészet is, amihez sajna, végül nem lett semmi közöm. Ezért a múlt félévben művészettörténetre iratkoztam be, ami konkrétan a templomépítészet történetével foglalkozott. Nagyon élveztem,  összesen három tanár tartotta szépen sorban elosztva a 13 előadást, mindhárman viszonylag fiatalok, de nagy szakmai tudással rendelkezők. Természetesen különféle előadói stílust képviseltek, érdekes volt látni a tempó, a mondandó felépítése, az anyag megtervezése és persze az előadásmód különbözőségét, de bátran mondhatjuk, hogy mindhármukat másért szerettük, mert hogy szerettük őket, az nem kétséges.

Ahol ennyi ember van egy teremben - sokan voltunk, negyvenvalahányan -, ott amíg a tanár be nem jön, tulajdonképpen csak ülni kell, nézni a hallgatóságot, majd pedig  életképeket lehetne szerkeszteni a látottakból, gazdag anyag lenne. El lehet gondolkodni, vajon kit mi vezérel, hogy ide járjon,  ki mit vár attól, amit itt hall? Hogy az az idős, elegáns házaspár, aki mindig szó nélkül vonul be, majd pedig hol egyikük, hol másikuk jó láthatóan végigalussza a másfél óra nagy részét, tulajdonképpen miért jön ide? Meg hogy a hetvenen felüli néni, aki az első órától hallgatólagosan amolyan osztálytitkár-féleként működik, vajon milyen céllal halmozza a különféle szabadegyetemeket, melyekre elbeszélése szerint párhuzamosan jár? No meg persze az emberi viselkedésről is össze lehetne hozni pár kisebb tanulmányt egy ilyen  teremben szerzett tapasztalatok alapján, de ezt inkább borítsa jótékony homály.

Eredetileg nyugdíjasoknak hirdették meg ezt a lehetőséget, de korántsem csak 60+ volt a résztvevők életkora, több hallgató is legfeljebb ha 50 körül járhat. Persze senki korát nem nézik a dékáni hivatalban, ide bárki beiratkozhat, akinek van kedve és  ráér öttől fél hétig. 

Az első néhány alkalom után hét közben mindig elővettem a jegyzeteimet és  kihasználva a net adta lehetőségeket, a hallottakhoz kiegészítéseket kerestem, hozzáolvasgattam, képeket gyűjtöttem, a gépen mappákba rendeztem, és ezt így is szándékoztam folytatni. Hát igen, ember tervez... aztán az ember nem tart ki eme elhatározása mellett, hanem egyre inkább hanyagolja az utánanézegetést, gyűjtögetést és megfosztja magát egy kellemes elfoglaltságtól. De semmi nincs veszve, majd később lehet folytatni.

A második félévből eddig két hét telt el. Kissé csalódott voltam, amikor meghirdették, mert most nem építészet a téma, hanem szobrokról lesz szó és természetesen sok egyéb,  kapcsolódó  történelmi, filozófiai ismeretről. A tavalyi csoport töredéke iratkozott csak be, nyilván mások is csalódtak, amikor kiderült, hogy ebben a szemeszterben egész másra számíthatunk. De majd meglátjuk, végül is bármi, amit eddig nem ismertünk, csak hasznunkra válhat. És még vizsgázni sem kell,  ilyen az igazi boldog, szabad diákélet. :)