Vannak blogbejegyzések, melyeknek olvastán az embernek szólni támad kedve, de úgy igazán, bele a közepibe, mert véleménye van, nagy-nagy, erőteljesen felhorgadó véleménye. És nem szól, nem ír be. Ez a jelenség is egy adalék a blog és az általa formált közösség lélektanához. Ami engem illet, fejben már gyűlik az anyag a régóta tervezett, blogvilágról szóló mélyenszántó poszthoz, csak össze kell rakni, de száz százalékig bizonyos, hogy bármennyire is igyekszem majd, mégis kimarad belőle valami, mert annyi, de annyi rétege van ennek a legújabbkori találmánynak.
3 megjegyzés:
Csakugyan sajátos műfaj. Azért van rá mód kiírni Magadból, ami feszít, hiszen a kommentek lehetővé teszik a véleménycserét.Egyáltalán a dialógust.
bölcs vagy
én azonban kevésbé, sőt:
nem bírom megállni, hogy ne röffenjek, ha felmegy a pumpa egy-egy nyilatkozattól,
aztán persze verema falba fejem, úgy bánom
(de akkor már ugye, leírt szó)
meg arra is nagyon kell(ene) vigyázni, mit hogy ÍRUNK le, mert közel sem olyan ez, mint az élő beszéd, hogy a gesztus, a mimika segít értelmezni a partner szavait
itt csak a leírt betűk vannak, amit ki ki úgy értelmez ahogy ő akar
annyiszor megfogadtam, hogy kiszállok, mert alkalmatlan vagyok a blogolásra, de itt tart a kiváncsiság - vagy mifene -
ördögi kör ez
Írd meg kérlek, engem is érdekel. :)
Megjegyzés küldése