Ismerőseim Fuefuki városból, ez lehetne a mai cím.
Az a múltkori tornázós-futós ember, ő az egyik. De van egy másik is, egy nő. Hajnali öt után indul el, kivétel nélkül mindig van rajta kalap, egy időben maszkot is hordott és tavasszal még fehér kesztyűje is volt. Ő is a vasút melletti úton halad, messzire megy, mert még a következő átjárónál is láttam egyszer-kétszer. Amikor először észrevettem, úgy tűnt, kissé furcsán lépked, de ez talán valami szándékos és sajátos testedzési stílus, ki tudja. Viszont mindig, kivétel nélkül mindig ugyanolyan tempósan, majdhogynem gyorsan gyalogol. Egy idő után vissza is jön, akkor sincs nála semmi újabb csomag, csak a vállán átvetett kis oldaltáska, tehát valószínűleg nincs más célja, mint az oda-vissza gyaloglás mint testmozgás.
Aztán van néhány lány, négyen-öten, akik jobbfelől jönnek, lehet ott valahol egy középiskola, mert arrafelé reggel is csak a nagyobbak mennek, kivétel nélkül mindegyikük biciklivel. Délután a tanítás végén, amíg későn sötétedett, úgy fél 6 körül, mostanában már fél 5 tájban (öt órára már koromsötét van) érkeznek a diákok csapatostul. Mindegyiken bukósisak és a szokásos kék színű iskolai öltözék, de amikor ideérnek az átjáróhoz, közülük kiválik 4-5 lány, akik leállnak a sorompó melletti járdán. Leszállnak a bringáról és még egy darabig maradnak, meg kell beszélni mindent, amire a suliban nem jutott idő.
Hogy mennyire távol lehet a középiskolájuk, nem tudom, de valahol olvastam, hogy iskolába kerékpárral csak azok a diákok mehetnek, akik messze laknak. De ahogy látom, ősztől kezdve megváltozik az órarendjük, mivel sokkal hamarabb sötétedik, ilyenkor jóval korábban mennek haza. Itt a közvilágítást nem túlozzák el, az utcai lámpák alig világítják meg az utat, nem véletlen, hogy sötétedés után már csak autót látni, gyalogosok olyankor szinte egyáltalán nem járnak erre.
Aztán ott van a többi gyerek, a kisebbek, akik reggelenként nem a vasút melletti úton mennek, hanem a sarki háznál befordulva haladnak, és mindig gyalogosan, tehát az ő iskolájuk nem lehet túl messze. Minden reggel fél nyolc körül kezdődik a gyerekáradat, olyankor megjelenik jól látható formaruhában egy vigyázó ember is, aki a sarkon irányítja a "forgalmat". Érdekes látni, hogy amíg nincs dolga, mert sehol egy gyerek, az arra járó felnőttekkel köszöntik egymást, mégpedig a jellegzetes gyors fejbiccentéssel.
A gyerekek a vasúton túlról jönnek kisebb-nagyobb csoportokban, minden csoport előtt egy valamivel nagyobb gyerek megy, kezében zászlóval. Amikor közeledik egy csapat, a vigyázó ember kiáll a kereszteződésbe és botjával leállítja a közeledő autókat.
(Vicces, amikor olyankor is irányít, ha sehol egy autó)
Amikor esik az eső, a vigyázó ember nagy fekete ernyő alatt dolgozik
De jönnek arra még kisebbek is, bár őket csak egyszer láttam. Nagyon kicsi óvodások, vagy ki tudja, hogy nevezik őket, sőt még olyan is volt köztük, akit gondozónő tolt egy kerekeken guruló alkotmányban. Mindegyik gyereken egyforma kis kalap, azt már korábban megfigyeltem, hogy arrafelé nagyon próbálják óvni a naptól magukat és persze a gyerekeket is. Nyári napsütésben sokan járnak fejük fölé tartott ernyővel, de ha azt nem is, könnyű kalapot szinte mindenki visel.
És ott van még az asszony a sarki házból. Csak néhányszor láttam, de október végén egyik nap egész délután a kertet rendezte. Mozgásáról ítélve nem lehet már fiatal, de órákig gereblyézett, hajlongott a növények között fehér kalappal a fején, és nem akartam hinni a szememnek, amikor a kert közepéről időnként füst szállt fel, égette az éghető hulladékot. Tehát náluk ez nem tilos, ami meglepő, mert azt hinné az ember, hogy ha valakik, akkor a japánok igazán odafigyelnek a környezetvédelemre. Vagy netán nem is annyira ártalmas a világnak az avarégetés? 🤔
