Döbbenet. Tizenévesen olvastuk a Hamletet, Az ember tragédiáját, a Bánk bánt, és képesek voltunk megérteni? Kérdezem én, akinek egyáltalán nem érthetetlen ez a nyelvezet – most már, mivelhogy sok éven keresztül szinte csak tizenkilencedik századi iratokkal, dokumentumokkal foglalkoztam, ismerem, értem, szeretem is az ilyen szövegeket. De akkoriban, tizenévesen mennyire fogtuk fel, amit olvastunk? Pedig felfogtuk, nem emlékszem különösebb ellenérzésre, netán lázongásra ezek miatt.
Múltkor beleolvastam a Madách műbe és elképedtem: valaha, akkor, éretlen fejjel, tudtuk ezt értelmezni, valamennyire legalábbis? Egyáltalán képesek voltunk olvasni belőle nagyobb részeket? Nem vágtuk oda az első pár sor után, mondván, hogy nem értjük?
Sőt, mást mondok: tizenévesen volt egy időszakom, amikor Thomas Mannt olvastam tömegével. Buddenbrook ház, novellák sorban, Varázshegy. Varázshegy tizenhat-tizenhét évesen? Ugyan mit értettem én akkor a filozófikus fejtegetésekből, a humanista Settembrini és a zsidó Naphta vitáiból? Annyit biztosan nem, hogy a főhős Hans Castorphoz hasonlóan ezek alapján alakítsam ki nézeteimet a világról. Csak tetszett a könyv, egyszerű tizenhatévesként lelkes és kissé tudatlan rajongója voltam. Viszont amikor aztán a Thomas Mann üdvözlését tanultuk, már értettem, mire gondolt József Attila azzal a mondattal, hogy "Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, hadd lássunk át magunkon itt ez estén..."
Szóval, csak azt akarom mondani, hogy fiatalon akármennyire értjük vagy nem értjük, amit olvasunk, hat ránk. Mi több, most például kifejezetten kedvem támadt beleolvasni, esetleg újraolvasni a Varázshegyet.
+++++++++
Egészen más, csak hogy tisztázzuk: ma Mindenszentek ünnepe van, az összes szent és minden megdicsőült lélek emléknapja. Halottak napja holnap, november másodikán lesz, amikor minden elhunytról megemlékezünk.
9 megjegyzés:
Ági, milyen véletlen, tegnap este pont ezekről gondolkodtam-beszélgettem az unokámmal. Hogy miért olyan élvezhetetlen az Iliász. Mert az. Mindketten rajongunk a görög mitológiáért (örököltem Apámtól, már második generációmnak továbbadtam a génjeimmel :), de ahogy M. mondta, 50 oldal után elege lett. Mert túl pátoszos, bő lére, túl lírai van eresztve, nem beszélve a nyelvezetéről. A cselekmény szinte háttérbe szorul. Nem csodálkoztam, illetve csodáltam, hogy 50 oldalnyit bírt egyben . Jól kiveséztük a témát. Ja, és a fiatalember 12 éves.
Hogy mi16-17 évesen mit értettünk meg az olvasmányinkból? Azt hiszem nem az értésen, hanem a megérzésen volt a hangsúly. A kamaszkor lobbanékonysága, az ifjúkor küszöbének a közelsége, a világra nyitottságunk, ami abban az időszakban a legerősebb, az az érzelmi túlfűtöttség, a világmegváltó, filozofáló állapot miatt azt hiszem tudat alatt is eljutott azoknak a műveknek a lényege, amit elméletileg csak jóval később, érett fejjel foghattunk volna fel.
Érdekes téma. Kicsit itt meditálgatok is ezen. :)
(Kicsit ide is kapcsolódik: délután kezembe került pár vers, 16-17 évesen írtam. Komoly, elgondolkodtató, nem naív, sőt. Meg is lepődtem- magamon :)))
rhumel
Nagyon érdekes dolog ez, Rhumel. Nemrég beleolvastam a Bánk bánba, meg a Hamletbe. Felfogtuk, hogy amit Gertrud vagy Fortinbras mond, azt hogy kell érteni? Most persze értem, remekül elbogarászom benne, de az a nyelvezet...
Van aki már akkor is értette, olvasta az általad említett könyveket és még sok mást is. Más volt akkor a hozzáállásunk a könyvekhez. Szerettünk olvasni, és bár mást jelentett akkor nekünk az a könyv, amit fiatalon olvastunk el, mint most. Ez így van rendjén. Változunk, fejlődünk, mélyebbre látunk. Szeretek újra elolvasni könyveket. Tudatosan figyelem a bennem lévő változásokat, és a már mást is jelentő valaha olvasott könyv élményét.
A Madách mű értelmezésében sokat segített a jó tanárom. Hálával gondolok rá. Tőle tanultam meg meglátni a könyvekben rejlő lehetőségek számomra való kiaknázását.
Igen, nekünk is nagyon jó magyartanárunk volt, talán ezért is nem emlékszem különösebb nehézségre ami a megértést illeti.
Ági, én is kamaszkoromban kezdtem a nagy klasszikusokat olvasni. Emlékszem az elsőre, amikor unkatestvérem, már tanítónő, átpasszolta nekem kb. 11-12 éves koromban Romain Rolland (1915-ös Nobel díjas de a franciák már szinte el is felejtették) francia író "Elvarázsolt lélek" c. regényét, melyet ő maga szerintem ki se nyitott... Mit mondjak? Nem volt könnyű, de végigolvastam, elvarázsoltak engem is a szavak, a hangulatok, még a titokzatossága is... Egyetlen mondata maradt meg bennem máig is, valószínűleg töredékben : "... vörös katafalkon ott fekszik apám..." Fogalmam sem volt, mi az a katafalk, de megéreztem, kitaláltam.
A gimnáziumi időkben végigolvastam a nagy orosz, francia, angol, német - és magyar! - klasszikusokat, nem kötelezően, hanem kiéhezve, boldogan! Más világ volt, TV, Internet, csodatelefon nélküli... Időmilliomosok voltunk emiatt.
És a fantáziánk működhetett, olvasás közben képek jelentek meg a fejünkben, annyira, hogy bizonyos jelenetek helyszínét tökéletesen el tudtuk képzelni. Meg a szövegösszefüggésből kitaláltuk az ismeretlen szavak értelmét is.
Jól van, pont aktuális akkor a filmajánlóm! Szombaton (premier előtti vetítésen) láttuk a Hamnetet - érdemes lesz megnézned! Egészen különleges ajánlója a Hamlet újraolvasásának. (Amúgy kiváló színészi alakításokkal és nagyon katartikus és megrázó történettel.)
Ajjaj... de azért köszi.
Szinte mindent kamasz létem idején olvastam el, ami fontos volt számomra... Bátyám 5, nővérem 3 évvel volt idősebb, az általuk olvasott könyveket vettem kezembe, akkoriban az Európa kiadó zsebkönyvei számítottak csemegének, egy másik világba csöppenhettem általuk. Kamaszkorom különösen emlékezetes olvasmánya volt Szolzsenyicin - Ivan Gyenyiszovics egy napja, melynek kiadását a hatalom valami furcsa szeszélytől indíttatva engedélyezte, bár hamar észbe kaptak, s indexre került. Mi és a szomszéd gyerekek egymásnak adtuk át, miután szüleink elolvasták. Ma már szinte soha sem olvasok, mire estefelé elcsendesül a világ fáradt vagyok szellemileg hozzá, és nem vagyok elég kitartó sem. Unokáim falják a könyveket, ahogyan én is valaha, így láttam szüleimtől, s így öröklődik tovább.
Megjegyzés küldése