Voltatok már úgy, hogy néztetek egy sorozatot, és az egyik szereplő egyre idegesítőbb lett? Ahogy telik az idő, epizódról epizódra egyre jobban utálod azt a figurát, esetleg már a színészt is, aztán már a szinkronhangtól is kilel a hideg? Egyre többször figyelem meg ezt magamon, de annyira, hogy attól kezdve abba is hagyom, nem nézem, nem érdekel tovább a cselekmény alakulása sem.
Máskor meg olyan is van, hogy el nem tudom képzelni, hogy újra végignézzem egyik-másik általam nagyon kedvelt, sokrészes sorozatot. Pedig van köztük olyan, több is, melyeket tizenvalahány évvel ezelőtt még minden évben – általában téli délutánokon – kitartóan megnéztem előre elhatározva, élvezettel. Persze ennek az volt az előzménye, hogy különféle titkos módszerekkel megtaláltam a helyeket, ahonnan letölthettem az összes részt, lemezre írtam, azóta is tárolom őket súlyosra hízott cd-tartóban. Óriási zsákmánynak éreztem akkoriban az ilyeneket, az is volt, zsákmány és birtoklás. Múltkor selejteztem a cd-ket és dvd-ket, jól meggondolva és megfontolva. Forgattam annak a bizonyos nagy, súlyosra hízott tartónak a belső tokjait, telis-tele az értékes zsákmányokkal, egyik hosszú, sokévados, sokepizódos sorozat a másik után – nem is rosszak, azt meg kell hagyni – és egy pillanatra elbizonytalanodtam: kidobjam? Nem tudtam rászánni magam, pedig manapság is ugyanezeket időnként felfedezem valamelyik csatornán, de már nem kell, bele se nézek, csak elgondolkodom, hogy vajon miért nem igénylem azt, amit nem is olyan régen még annyira szerettem? Persze, változunk, de ilyen gyorsan? És ennyire?
7 megjegyzés:
Igen, egyetértek, nagyon is változunk. Én évtizedekig őriztem sok-sok (rengeteg) órával összeállított, mindenféle színes újságokból kivágott gyűjteményeket opera énekesekről, kedvenc balett táncosaimról, írókról és költőkről, és most jött el az ideje, hogy alaposan megritkítsam a mennyiségüket. Be kell lássam, hogy leginkább már interneten nézek utána dolgoknak, ha bármire kíváncsi vagyok a google-ba beütve csemegézek, és ezek a sok helyet foglaló dossziék leginkább csak porfogók lettek. Azt meg már most nagyon sajnálom, hogy a drága cd-ket is ki fogják dobni majd a gyermekeim, unokáim. Ezt hozza a technikai fejlődés.
Ma egész nap a régi (tavalyi) otthonunk padlásán pakoltam. Szóval a kidobás és szelektálás kellős közepéből csak annyit fűznék hozzá, nem is kell változni, ha a megváltozott körülmények az ok, mit tudunk megőrizni, és mit sem. A gyerekek tini korából például a kukába megy sok poszter, jegyzet, iskolai füzet és mindenféle csetresz. A sajátjaimat se kíméltem .
Rhumel, azért hagyj meg valamennyit, mert egyszer majd hiányozni fog. Nekem egyetlen iskolai füzetem, könyvem, egyetemi jegyzetem sincs meg, nagyon sajnálom, hogy mindent kidobtam az évek folyamán. Legalább mutatóba hagytam volna meg egyet-egyet!
Az rendben is van, hogy nem tarthatunk meg mindent, de azt veszem észre magamon, hogy sok dolog már nem is érdekel (ami azelőtt nagyon!)
Ági, az utóbbiakat én is sajnálom, mert annyi, de annyi plusz emlék rakódott rájuk a tartalmon kívül!... És ráadásul számomra "időgépként" működnek... Ha látom, olvasom őket, maradéktalanul visszacsöppenek a régmúlt pillanat érzéseibe...
Ez így van, Rózsa, ezért is vettem meg nemrég antikváriumban a művészettörténet és az ipari rajz tankönyvet - amiket ugyebár szintén nem őriztem meg annakidején.
Én is megfigyeltem magamon. (Könyvek, sorozatok, érdeklődési kör, barátok, lakhely, utazás...)Én úgy gondolom, hogy ez a természetes ahogy változunk.
Megjegyzés küldése