Az utóbbi három hét alatt valószínűleg elvesztettem pár olvasót, akik bosszankodva elfordultak, amikor újra és újra csak régi bejegyzést találtak itt. A többiek pedig mostanra már nyilván rájöttek, hogy mit jelentettek a címek, hát ezt: első év, második év... huszadik év, és ugye az is világos már, mi volt ez a három hétig tartó tömény múltidézés? Ezzel próbáltam megünnepelni a blogomat, pontosabban azt, hogy immár húsz éve írok blogot. Pontosan ma 20 éve kezdtem, akkor még persze a freeblogon, amit akár szerettünk, akár nem, az volt az őskorunk, a platform, mely grafomán hajlamainknak lehetőséget adott a megnyilvánulásra.
A válogatásban nem követtem meghatározott szempontokat. Lehetett volna másképp, például, hogy minden napra az illető évre legjellemzőbb bejegyzést választom ki. De kérdem én, hogyan lehet 12 hónap bejegyzéseiből ezt megállapítani? Meg aztán egy egész évre mi lehet jellemző? Egy év alatt annyi minden ér bennünket, ilyen is, olyan is, nincs egyetlen, sterilen meghatározható jellemző, fogalom, tulajdonság, aminek alapján válogathatsz. Úgyhogy maradt ez a konfúz, pillanatnyi hangulatra épülő választás, mindig azt a posztot emeltem ki, amiről úgy gondoltam, mutathatja, mit gondoltam akkor, mi foglalkoztatott, mi történt éppen akkor. És mivel soha nem is volt egyetlen körülírható, meghatározható profilja a blogomnak, ezért a válogatás is ilyen mindenféle lett. Meg kell mondjam, több esetben is kiválasztottam ugyanazon évből két bejegyzést is, mondván, hogy majd élesben eldöntöm. Hát... legtöbbször nagyon nehezemre esett dönteni egyik vagy másik javára, egy alkalommal meg is szegtem ezt a "szabályomat", amikor két misibuszos bejegyzést nem volt szívem elszakítani egymástól, mivel annak idején többször is írtam hasonlókat, és ha már az összeset nem emelhettem ki, legalább ezt a kettőt fel akartam idézni.
Ahogy mostanában olvasgattam a régi bejegyzéseimet, meglepve tapasztaltam, hogy eleinte milyen rengeteget írtam, voltak napok, amikor két-három bejegyzést is elkövettem, mindenféle terjedelműeket, egy-kétmondatosakat is, de esetenként hosszabb okfejtéseket is betettem ugyanarra a napra. Nagyon gyakran írtam számtech témákról, napi informatikai, hálózati problémákról, bármiről, de hogy ez mennyire érdekelte az olvasóimat? Mai eszemmel azt gyanítom, hogy édeskevéssé, de már mindegy, leírtam, kitettem, ott van. Találtam olyan kifejezéseket is, amelyekre már egyáltalán nem emlékeztem, elsőre fogalmam se volt, mit takarnak. Például, hogy mi az az iframe??? Aztán tovább olvastam az illető posztot és kiderült, hogy a blográdióhoz volt rá szükség (merthogy annak idején még blográdiót is feltettem az oldalsávba), egy bizonyos html-elem az iframe, ha jól rémlik.
És elég gyakran megváltoztattam a dizájnt is, azt nagyon élveztem, hátteret kigondolni, színeket választani, sőt html-ben megírni a sablont, főleg a betűszínek, betűtípusok miatt, fejlécet megszerkeszteni, oldalsávba extra modulokat megtervezni, de szép is volt! Emlékszem olyan időszakra is, amikor egy fekete macska csóválta a farkát az oldalsáv tetején, de például nagy gonddal kiválasztott óra szinte mindig volt a blogomon, vagy visszaszámláló valamilyen várható jeles naphoz, és egyéb ilyesmi, a legtöbb extrára már nem is emlékszem.
Egyszer még áprilisi tréfára is vállalkoztam, egész pontosan 2006 április elsején. Kitaláltam, hogy eltüntetem a blogot, persze csak úgy, hogy aztán egy mozdulattal vissza lehessen állítani. Először úgy gondoltam, csak a fejléc maradjon a blog címével és semmi több, de aztán kicsit módosítottam, tehát a fejléc alatt a tiszta fehér oldal közepére ezt írtam: volt, nincs, fene bánja. A blog látszólag teljesen eltűnt, több oldal nem volt, lapozni nem lehetett. Aki arra járt, értetlenül állt a nagy semmi előtt, ráadásul ez a nóta-sor is eléggé rejtélyes és félrevezető volt. Néhányan aggódtak, páran még emailt is írtak, érdeklődtek, hogy mi történt. Alig bírtam ki éjfélig (mert akkor még jól tűrtem az éjszakázást, nagyon is), akkor aztán visszaállítottam az egész tartalmat, és egy bejegyzésben megkövettem a nagybecsű publikumot az okozott izgalmakért. 😊
Mi mindenről írtam! Különösen az első két-három év alatt, még politikáról is. És mennyi blogot olvastam, és mennyi ismerős blogger lett hirtelen! Sokuknak már alig emlékszem a nevére, csak ilyen visszatekintős kutakodás közepette merül fel egy-egy név, vagy előkerül egy-egy régi emailcím, akkor a fejemre csapok, hogy jé, tényleg, volt ő is, meg ő is! És azóta közülük mennyien eltűntek a blogvilágból, vagy az én látókörömből, és jónéhányan már a földi életből is örökre eltávoztak...
Hogy kiket olvastam, az nagyon változatos volt, mindenki más miatt érdekelt. Fura, de mindig volt egy-két blog, amelynek a szerzőjével egyáltalán nem tudtam azonosulni vagy rokonszenvezni, mégis olvastam, ne kérdezd, miért, nem tudom.
Ez alatt a húsz év alatt minden megváltozott. A blogvilág, a stílus, az egész műfaj hatalmas átalakuláson ment keresztül. A hőskorban gyakran pufogtattuk a már akkor is elcsépeltnek számító "megszelidítettedfelelősvagy" szólamot, ma már fel sem merül. És mivel az egész blog-konglomerátum is tulajdonképpen egyfajta közösségi média, bárki úgy garázdálkodik benne, ahogy csak akar.
És én is változtam, rengeteget. Pillanatnyi hangulattól vezérelve, egy-egy pillanatfelvételt rögzítve csak nagyon elvétve írok. Nem írok már politikáról egyáltalán, nem vagyok hajlandó még csak érinteni sem olyan témát, ami bármiféle továbbragozásra, közéleti, politikai árnyalattal színezett következtetések levonására adna alkalmat, mert manapság már mindenről és bármiről, de tényleg bármiről képesek a hozzászólók egy pillanat alatt teljesen váratlanul és indokolatlanul elkanyarodni politikai ösvényekre, hogy az ember nem érti, hogy sikerült odáig eljutni? Hát kell ez nekem, a saját blogomban?
Hányszor akartam abbahagyni! De végül mindig folytattam, mert tudtam, hogy nekem hiányozna. Ma már nem vagyok annyira biztos benne, hogy hiányozna. Mégis, nem most, ilyen kerek évforduló alkalmából akarom kipróbálni, hiányozna-e vagy sem. Inkább hagyom, éljen még, amíg lehet.
Köszönöm az olvasók látogatását, a régiekét és az időnként megjelenő ismeretlenekét, azt, hogy ennyi évig a megtorpanásaim ellenére is sokan kitartottak a blogom mellett és még mindig ide-idelátogatnak. Kívánjatok szerencsét, hogy még egy darabig megmaradjunk, a blog és én.
