Szibériában, tőlünk 5600 kilométerre, a Bajkál-tótól északra fekvő Uszty-Kut városában szakad a hó. A vasútállomás mellett az éjszakai vonatról leszállók tapossák az első havat (de lesz az még nagyobb is!), a fából épített jópofa hócsúszdánál kísértésbe esnek az arra járó családok este 10 után és csak úgy egyszerűen, segédeszköz nélkül, fenéken csúszkálnak egyet, szóval, itt a tél. Remélem, még csak Szibériában...

A videót a zebránál és a hócsúszdánál elhelyezett webkameráról szerkesztettem össze. A zebrát éjjel-nappal itt lehet figyelni, a csúszdát pedig itt. A vasútállomást és a buszvégállomás parkolóját is mutatja egy kamera, egyébként is Uszty-Kutban meglepően sok webkamera működik, tapasztalatom szerint világvárosokban nincs annyi, mint ott.  Amikor majd beáll az igazi tél, az a bizonyos szibériai, érdekes lesz látni, hogy miközben 40-45 fokos hideg van, az emberek ugyanúgy járnak az utcán, mint most.

És tudni kell, hogy ott 6 órával vannak előbbre, legalábbis jelenleg, de ha a hónap végén átállítjuk az órát, akkor már 7 óra lesz a különbség (Oroszországban már nincs téli-nyári idő).

Mutatok valami érdekeset (és szomorút).

Ez egy a sok elsüllyesztett templom közül Oroszországban, a Vologda megyei Krohino falu helyén. 1788-ban épült és egészen az 1930-as évekig Isten házaként működött, attól kezdve pedig hol klubháznak, hol műhelynek, hol meg szénaraktárnak használták. Aztán 1940-ben tervbevették az egész falu lerombolását és a terület elárasztását a Volgát a Balti tengerrel összekötő csatorna építése miatt. Erre végül csak a 60-as évek elején került sor, bár a templom legalább a lebontástól megmenekült, mert eleinte még szükség volt rá világítótoronyként. 

Ilyen volt az 1900-as évek elején - ez egyébként Prokugyin-Gorszkij felvétele, akiről valamikor egyszer én is írtam, ő végigfényképezte - kis túlzással szólva - az egész akkori Oroszországot, nem csoda hát, hogy még Krohinót is (ráadásul saját fejlesztésű különleges színes technikával dolgozott).

Egy 1956-ban készült fotón látszik, hogy a falu már eltűnt körülötte, csak a templom áll:

Néhány évvel ezelőtt jótékonysági alapítványt hoztak létre a templomnak mint az orosz kulturális örökség részének megmentésére és további romlásának megállítására. Az adományok ugyan még csak lassan csordogálnak, de már komoly tervek készültek, a parttól az épületig gátat építenek, melyen megközelíthető lesz a templom. Tornyát óratoronynak és jelképes világítótoronynak akarják kialakítani, belső terében pedig emlékhelyet rendeznek be. 

Így képzelik el a jövöjét, ez a látványterv:

Itt egy videó a helyről és az alapítvány önkénteseiről, de oroszul nem értőknek is érdemes megnézni akár elnémítva is, a látvány miatt. Ilyet közelről nemigen látunk, Krohino hűlt helyére meg szinte biztos, hogy egyikünk se jut el soha. 

Ilyenek voltak az új év első percei és első órája Sydneyben, Szevero-Kurilszkban, Tokyóban,  Kusatsuban  és Habarovszkban - aszerint, ahogy ott a messzi Keleten az időzónák szerint sorrendben odaért hozzájuk az éjfél.
(Ajánlatos teljes képernyősre állítani, és hangja is van!)

(ABBA - Happy New Year)

Az Antarktiszon a Casey kutatóállomáson pedig úgy köszöntött be az új esztendő, hogy az utóbbi két nap alatt még csak be sem sötétedett és ez egy jó darabig így is lesz.

Tegnap ennyien gyűltek össze a Péter-Pál erőd főterén az operafesztivál első estéjén -  állva, vagy magukkal  hozott székeken a füvön ülve figyelték a fesztivál első előadását. Sajnos, a színpad elhelyezése elég szerencsétlenre sikerült, mert a nap ilyenkor még sokáig a pénzverde fölött áll és az ellenfény nagyon zavaró, de a többség úgyis a hatalmas kivetítőn nézte a műsort. Rimszkij-Korszakov zenéje nem tartozik a könnyen élvezhetők közé, mégis azt mondják, a Cári menyasszony című műve a szentpétervári zenei élet egyik legnépszerűbb operája. 

A kamera persze a megszokott módon, automatikusan forog körbe, tehát nem mutatja külön a színpadot, de úgyis csak az érdekesség és a hangulat kedvért teszek ide egy pici részletet (én sem néztem sokkal hosszabban).

Hátha valakit érdekel, elmondom, hogy holnap, csütörtökön Szentpéterváron nemzetközi operafesztivál kezdődik, a Péter-Pál erőd főterén már építik a színpadot és a kivetítőt. Csütörtök este magyar idő szerint 6 órakor Rimszkij-Korszakov Cári menyasszony c. operája lesz műsoron. Vasárnap 4-kor pedig Verdi Macbeth-jét mutatják be ugyanott. 

Gondolom, a kamera a szokásos módon megy majd körbe-körbe, tehát csak időnként fordul a színpad felé, de mivel hangja is van, a zene mindig hallható lesz. Azt nem hiszem, hogy bárki végig akarná nézni és hallgatni valamelyik klasszikus művet, de pár percre belepillantani - már csak az érdekesség kedvéért is - talán érdemes lesz.

Eszembe jutott, hogy megnézem, vajon így nyáron, sőt a fehér éjszakák idején mit mutat a szentpétervári Jeliszejev üzletház melletti webkamera. (A helyről korábban már írtam néhányszor, a legrészletesebben például itt.) Aztán rájöttem, hogy a fehér éjszakák látványossága csak késő este és éjszaka élvezhető, de a most zajló foci-VB miatt nappal is sokkal mozgalmasabb lehet az élet Szentpéterváron. És így is van, ezen a bizonyos utcasarkon  a szokottnál lényegesen több ember mozgott  a mai egyszerű péntek délutánon, de még most, ottani idő szerint este 11 óra után is. 

Középen ott áll a VB kabalafigurája, a Zabivaka nevű farkas, a turisták pedig egyenként, csoportosan, vagy családdal körbeállva folyamatosan fotózkodnak vele. És működik az a bizonyos csobogó is, minden percben akad valaki, aki a gránitgömböt megforgatja, a márványlépcsők tetején pedig szöknek felfelé a vízsugarak - én ugyan eddig még nem vettem észre, hogy a vízoszlopok magassága, ereje változna, igaz, hosszabb ideig még nem is figyeltem. 

Egy-egy perc kiragadva ma délutánról és estéről. de nézzetek rá majd élőben is:

Nem új kamerát mutatok, Peterhofról volt már szó április elején és érdemes megnézni, hogy az akkori havas tájból mennyire nyár lett azóta. De nem is ezért hozom szóba Peterhofot, hanem mert ott ezen a hétvégén van  a  Szökőkutak tavaszünnepe című rendezvénysorozat és ennek keretében tegnap délután a peterhofi palota előtt a park fő helyszínén műsort láthattak a látogatók és persze a webkamera nézői is. Mindez a "Múzeumok évszázada"  projekt megnyitó eseménye is volt, ugyanis a Szentpétervár-környéki volt cári rezidenciák - Peterhof, Carszkoje Szelo, Gatcsina és Pavlovszk - éppen száz éve működnek múzeumként.

A műsorban zenével és tánccal végigvezették a nézőket a 18. század eleji régi báli hangulattól a forradalom idején át a leningrádi blokád és a háború idejéig, aztán a palota és a park újjáépítése éveihez érve archív felvételekkel mesélték el a központi helyen álló, a háború alatt elveszett Sámson-szobor újraalkotásának és 1947-es ideszállításának történetét. Ekkor ünnepélyesen beindították először a Sámson-kút vízsugarait, majd lassan az úgynevezett Nagy Vízesés lépcsőzetes kútsorából is felszökött a víz és ezzel hivatalosan is megnyílt az idei nyári szezon Peterhofban. 

A Sámson-kút történetéről (keletkezéséről, hogy miért éppen Sámson, hogyan alkották újra, stb.) és Peterhof történetéről több érdekes cikket is olvashat oroszul, akit részletesebben is érdekel, például itt, vagy  itt.

(Ezt a pár percet csak mutatóban a tegnapi ünnepség anyagából vágtam össze, sajnos a hang nem valami jó, dehát így veszi föl a kamera mikrofonja.)

Még egyszer Szevero-Kurilszkról, jó? Csak mert az a kétszeresen-is-szláv lelkem nem tud nyugodni. :) 

Szóval, ma már egy fokkal szebb a látvány a tegnapinál, +2 fok van, még jobban olvad a hó, még nehezebben evickélnek a dzsipek a tócsákon át, de az emberek járkálnak, a gyerekek szaladgálnak a téren, vagy biciklivel karikáznak az úton. Gondolom, még mindig munkaszüneti nap ott is a május elseje, nyugi van, este 6 körül jár, de még kicsit süt a nap, és szépek a színes tetők.

Azonosítottam egy-két látványosságot a mai rövidke videón. Az első kameraváltás után a piros nyíllal megjelöltem a kis templomot:  látod, ott lent balra az a világoszöld tornyocska, de az aranyszínű kis kupola, sajnos, alig látszik a torony mögött. Jobbra pedig a kék nyíl mutatja azt az egyemeletes épületet, az a szálloda, a "Дом Рыбака". Az egésznek a hátterében  ott a kikötő - nagy sajnálatomra épp kiindult onnan egy nagy hajó, mire a felvevőt beindítottam, erről lemaradtunk. Hátul pedig a szemközti kisebb sziget, a Sumsu, mert az is még a japánoktól kapta a nevét.

A második kameraváltás után ott balra az a fényes fehér hegyes valami a felszabadulási emlékmű, körülötte a városi park most még csupasz fái. Jó lenne tudni, mi lehet az a rettenetes barna csontvázszerű házalakú monstrum ott szemben, vajon bontják-e vagy építik? Ha építik, akkor pár hónap múlva majd meglátjuk, mi lett belőle, de talán tényleg építkezés jelenlegi stádiuma lehet, mert a Google domborzati térképén még nyoma sincs ott bármilyen épületnek.

Mint már említettem, lesz még nyár Szevero-Kurilszkban is előbb-utóbb, megnézhetjük akkor is, mennyivel szebb a város valójában. Fotón, messzebbről nézve és színesen nem is olyan rossz:

Szevero-Kurilszk (Oroszország, Szahalini terület) nagyon messzi és nagyon zord tájon van - ennek a kisvárosnak is van egy webkamerája, ami ráadásul bizonyos időközönként el is fordul és megpróbálja bemutatni a közvetlen  környezetét. Kicsit vacak a kép, néha megakad, és a kamera elég magasan lehet, úgyhogy minden nagyon pici, de azért látjuk, amint emberek járnak az utcán, gyerekek szaladgálnak egy kis térségen, néha kutyát sétáltat valaki, és autók is gurulnak, bár még ilyen messziről is látszik, hogy nem luxuskocsik, inkább a zord vidékhez hasznosabb masszív terepjáróféleségek.

A Kuril-szigetek a térképen közvetlenül Kamcsatka alsó csúcsától indulva kötik össze a félszigetet Japán szigeteivel, és Szevero-Kurilszk a legnagyobb, Paramusir nevű szigeten fekszik. A várost a 19. században   akkor alapították, amikor a Kuril-szigetek már japán fennhatóság alatt voltak. Orosz, pontosabban szovjet terület 1945-ben lett ismét, a város a mai nevét is akkor kapta.  

Ezt a videót egy tegnapi, meg két mai felvételből raktam össze, és ott bizony még tél van. De a tegnapi hó mára nagyrészt elolvadt, amint ez majd látszik is, aztán pedig újabb pár óra alatt olyan köd lett, - miközben be is esteledett - hogy a közvilágítás fényei is alig törnek át a homályon. 

(Egyébként az ottani helyi idő 9 órával van előbbre a miénknél, most például ott már reggel 6 óra múlt, világos van és már köd sincs.)

Amint látható, maga a település elég sivár - amin persze nem javít a téli kopár, havas-latyakos látvány sem. De vannak emberek, akiknek ez az otthona, akik itt születtek és születnek, felnőnek, dolgoznak, elviselik a meglehetősen zord időjárási körülményeket, és minden bizonnyal sokan szeretik is a városukat. A rövid videó alá olyan zenét tettem, amellyel egy onnan származó énekesnő indult a 2013-ban megrendezett szevero-kurilszki dalfesztiválon és éppen arról énekel, hogy mennyire szereti a várost, ami ugyan nem főváros és nem is üdülőhely, de a szülővárosa.

A Kuril-szigetek alatt - Japánhoz hasonlóan - elég mozgalmas élet zajlik a mélyben, itt és Kamcsatkán vannak a környék legaktívabb vulkánjai és gyakoriak a földrengések is. Szevero-Kurilszktól nem messze két vulkán is van, az Ebeko és az érdekes nevű Váratlan. Igen, így hívják, Неожиданный. :)  Hogy ez utóbbi alvó vulkán-e, nem tudom, mindenesetre a mellette lévő Ebeko nagyon is működik, épp néhány hete adták hírül, hogy hamufelhőt lövellt ki, amit a légiközlekedésnek is figyelembe kellett vennie.  

1952-ben egy tengermélyi földrengést követő cunami sújtotta a szigetet,  a víz a várost szinte teljes egészében elpusztította és több mint 2000 ember halálát okozta. Akkoriban a katasztrófa következményeiről, az áldozatok számáról eltitkolták az információkat, mindez csak a 90-es években került napvilágra. A cunami után a várost már a tengertől távolabb építették teljesen újjá. Ez itt a katasztrófa emlékműve:

A szevero-kurilszki ortodox  egyházközség nagyon fiatal, húsz éves, és a kis fatemplom is csak 2005 óta áll: felépítését a 2003-as kamcsatkai légikatasztrófa áldozatainak emlékére határozták el, amint az a rajta lévő táblán is olvasható.

Van a városnak középiskolája, kultúrháza  és szállodája is, a szálloda Halászház névre hallgat. Repülőtér nincs, de van helikopter leszállóhely (mennyivel egyszerűbb oroszul: вертодром), tehát Kamcsatkáról vagy helikoptert lehet bérelni drága pénzért, vagy hajóval lehet utazni egy teljes éjszakán át. Más közlekedési lehetőség nincs a szárazföldre.

Lesz még nyár Szevero-Kurilszkban is, ott is kizöldül majd a vidék, láthatunk még szebbet is ezen a kamerán, biztos vagyok benne. De azért az a nyár nem olyan lesz, mint nálunk, csak  összehasonlításképpen: az ottani éves átlaghőmérséklet 2,8 C°, nálunk 10 C°. 

(Ismét mondom a szokásos mantrámat: ajánlatos a képet teljes képernyős módra állítani, jobb alsó sarok, kis négyzet, rákattint, néz, és úgy lát is valamit.)

Még mindig a Krím-félszigeten maradunk, ha már ennyire gazdag az a vidék webkamerákban, és bőven akad elegendő látnivaló is. Ami engem illet, nem valószínű, hogy valaha is eljutok oda, és gondolom, vannak még páran ugyanígy.  A régmúltban sem üdültem Szocsiban, Jaltában, de még az arteki úttörőtáborról is csak hírből hallottam, úgyhogy mindez már kimarad az életemből, tehát csak nézelődöm. 

Itt van mindjárt Forosz,  a Krím legdélebbre fekvő üdülővárosa, Jaltától 40 km-re. Forosz kisváros, hivatalos meghatározása szerint város jellegű település, lakóinak száma kb. 2000 fő, de mivel kifejezetten üdülőhely, az itt tartózkodók általában jóval többen vannak. A települést még a görögök alapították, de virágzásnak a 19. század második felében indult, amikor egy Alekszandr Kuznyecov nevű kereskedőnek, ceyloni teaültetvények tulajdonosának megtetszett a vidék és megvásárolta a területet. 

A legenda szerint egyszer Kuznyecov lányának hintóját elragadták a lovak, és végül csodával határos módon megálltak a Vörös szikla mellett. Kuznyecov ekkor fogadalmat tett, hogy hálából ott templomot építtet. De ez olyannyira csak legenda, hogy Kuznyecovnak egyáltalán nem volt családja, nőtlen volt és gyermekei sem születtek. A valóság az, hogy Kuznyecov III. Sándor cár vonatszerencsétlenségből való megmenekülése alkalmából határozta el a templomépíttetést. A kis templomot 412 méter magas sziklára, egyenesen a szakadék szélére építették, ennek a megoldásnak akkoriban ott csodájára jártak. Bizánci stílusú templom, carrarai márvány felhasználásával, mozaikdíszítéssel és színes üvegablakokkal, akkori jelentős művészek közreműködésével épült.

Kuznyecov nemcsak templomot építtetett, hanem  kastélyt is, és mellette nagy parkot alakított ki. A kastélyhoz csatlakozó parkban ma is élnek a különleges egzotikus fák, cserjék és rengeteg egyéb növény. Csak fákból és bokrokból több mint 200-féle van itt, és a látványt szép kis tavak, vízesések és csobogók is gazdagítják.

A kastély belső kialakítása ma is a régi, megmaradtak a márványkandallók, a korabeli parketta, a tölgyfaajtók és a falfestmények. A pannók tartóssága a különleges technikának is köszönhető, nevezetesen, hogy annak idején a nedves vakolatra ragasztott vászonra festették őket. Az épületben ma a szanatórium könyvtára működik.

Itt a kamera látószögében jobbra a sarokban, és ahogy fordul, időnként a kép alján is látszik a kastély teteje és a jellegzetes barna-fehér téglás épület, körülötte és a part felé pedig a park fái. A videó alá krími tatár zenét tettem, mert ne felejtsük el, hogy a félsziget évszázadokig a krími tatár kánság központja volt és lakosságának nagy része ma is a krími tatár népcsoporthoz tartozónak számít (nem tévesztendők össze a volgai tatárokkal).

A kamera egy ponton ráközelít egy kis mólóra, ahol egy ülő alak látható, a népnyelv szerint ő Vasember, avagy Pucér Aljosa. Öntöttvasból készült a 60-as években, előbb a városi autóbuszállomásnál állt, később áthelyezték mai helyére, a strand mólójára. Azonban az idő vasfoga lassan megeszi Aljosát, az egész felülete rozsdás és ma már a jobb karja is hiányzik. A helyi lakosság körében az a vicc járja róla, hogy ő az egyetlen becsületes férfi a Földön, ezért a friss házasok hagyományosan odajárulnak a szoborhoz egy fotót készíttetni. :) De a turisták is nagy előszeretettel látogatják, a térdére ülnek, ölelgetik és fényképezkednek vele.

Ahogy némely ismertető megjegyzi, Forosz „különlegessége”, hogy ebben a városkában Lenin szobor nincs, viszont van szobra Gagarinnak,  mivel Gagarin (és útitársa, Tyitov is) itt regenerálódott és pihent az űrrepülés után.

Kuznyecov palotája

A park részlete

A sziklára épült Krisztus Feltámadása templom

A templom tölgyfából készült ikonosztáza

Aljosa, az elrozsdásodott vasember

2005 óta Forosznak van címere is, melynek egyik részlete, illetve a magyarázata kicsit zavaros, ugyanis az a csillag ott a kék mezőben állítólag szélrózsa (?) akar lenni, a belőle kiáradó fény pedig a világítótoronyra utal, ami a település eredeti ókori görög neve volt (Pharos). De a többi utalás világos: a leghosszabb fénysugár a Dél jelre mutat, mivel a városka a félsziget legdélebbre fekvő helye. A két fehér alak az északi és déli szelet jelképezi. A felső vörös mezőben a fent említett templom stilizált képe látható, a középső ezüst sávban pedig a három antik edény Eroszt ábrázoló fogantyúkkal az ókori görög alapításra emlékeztet.

(Ismételten felhívom a figyelmet, hogy a videót érdemes teljes képernyős módban nézni, úgy az igazi.)

Váratlan kiegészítés az előzőhöz: ma délelőtt nagyon ráért és aktív volt az etető gazdája, teljes gőzzel irányítgatta a kamerát, forgatta, ráközelített a hegyek oldalára és tetejére, sőt kb. 6:30-nál még egy embert és kutyát is "befogott". Én viszont nem értem rá annyira, sajnálattal le kellett mondanom a látványról, de azért rögzítettem belőle valamennyit, aztán kicsit megvágtam, hogy kevesebb legyen benne az üresjárat. 

De ami még érdekes, hogy az etető tetejére tegnap óta feliratot applikált, mely szerint pénzadományt kér a madarak etetésére és... verebeknek nevezi őket! Mélyen csalódott vagyok, nem erdei pintyek! :-)  Valószínűleg igaza is lehet, hiszen ő látja közelről a madarakat és a környezethez arányított méretüket, nem pedig én.

Azt viszont nem értem, miért írja viccesen, hogy páva méretűre akarja hizlalni őket, hát ez az ember nem tudja, hogy a veréb is madár? :-)

* Update: most vettem észre, hogy ma is ugyanabban az időben indult be a körkép, tehát ezek szerint időzített program forgatja a kamerát minden nap délelőtt ottani idő szerint 10:10-től.

Tapasztalataim szerint webkamerák tekintetében nincs még egy olyan vidék, mint a Krím-félsziget, talán sehol a világon nincs ekkora területen annyi kamera, mint ott. Számadatot persze nem tudok mondani, de Szevasztopol városban például egyre újabbakat fedezek föl.  Most pedig találtam egyet a közeli vidéken is, egy olyan falu, Tankovoje szélén, aminek a nevét se hallottuk soha.

A falu a Bahcsiszeráji körzetben, egy hegyszoros mellett, a Belbek folyó völgyében fekszik. Maga a település semmiről se nevezetes, nem is gazdag, de a vidék szemet gyönyörködtető. A Belbek szoros, vagy népszerű nevén Nagy Kanyon természetvédelmi terület és már több filmforgatás helyszínéül is szolgált. A környező hegyek és a szoros kialakulásának földtörténeti okai tudományos jelentőségűek a geológia és egyéb tudományágak szempontjából. Egyébként az itt látható mészkőhegy-fajtának jajla a neve, melynek fő jellemzője, hogy a teteje nem csúcsosra alakult, hanem teljesen lapos.  Amint a képen is látható, a hegyek oldalán az erdőségből helyenként sziklák emelkednek ki, a jobb oldalon magasodó hegy sziklasora például egészen megtévesztő, olyan, mintha emberkéz alkotta volna.


A kamera egy hegyoldalban álló házon egy előtető szélére van erősítve, közvetlenül előtte pedig komoly kis madáretető függ egy keresztrúdon. Sok egyforma fajtájú madár látogatja, én legalábbis  mindig csak ugyanolyanokat látok, és azt hiszem, ezek mind erdei pintyek lehetnek. Mivel a kamerának mikrofonja is van, a körös-körül repkedő madarak hangja akkor is belehallatszik, amikor éppen nincs az etetőben egy sem.

Ami pedig bónusz, - és eszerint valaki irányítja időnként a kamerát - hogy néha teljesen váratlanul (sajnos, nem tudni, mikor) ráközelít a kamera az etetőre, illetve egy idő múlva még el is fordul és rövid ideig mutat valamennyit a környékből. Itt most az etető zoom látható:

A Yandexről pontosan kiderül, melyik házon van a kamera - igaz, amikor ez a kép készült, a madáretető nem volt ott, de egyéb jelekből azonosítható a hely. Innen megtudhatjuk, hogy az út, amelyre a kamera letekint, Jaltába vezet, úgy is hívják, hogy Jaltai út. Ideteszem az onnan lementett képet, de ha valaki itt a bekezdés elején a Yandex névre kattint, megjelenik az oldal, ahol lehet körbenézelődni, nagyítani is a képet, majdnem úgy, mint a Google-térképen.

És ha kinagyítjuk, még a kamera is látszik az eresz alatt:

Aktuális megjegyzés: minden jel arra mutat, hogy tegnapelőtt valami malőr folytán nem sikerült a kamerát visszafordítani a szokott helyére, úgyhogy pillanatnyilag épp az etető nem látszik, pedig a madárhangokból ítélve nagy a forgalom körülötte. Reménykedjünk, hogy egyszer majdcsak észreveszi az üzemeltető és helyreigazítja.

(Sötétedés után nem érdemes nézni, mert csak az autóforgalom látható az út megvilágított rövid szakaszán, ráadásul minden csak fekete-fehérben.)

Ismét elmondom azt, ami minden webkamerás nézelődésre érvényes, hogy ajánlatos teljes képernyősre nagyítani, tudod, jobb alsó sarokban kis négyzetre kattintani és sokkal élvezetesebb lesz. 

Mivel az ortodox keresztényeknél ma van Húsvét ünnepe, nézzünk egy pravoszláv templomot, amelynek van webkamerája és folyamatos élő közvetítést láthat, aki odakattint. Éjszaka csend van és csak az utcai lámpák ablakokon belopakodó fénye világítja meg a belső teret, nappal mindig betér pár hívő imádkozni az ikonok előtt, vagy csak nézelődni, az istentiszteletek idején már sokkal többen vannak, nagy ünnepeken pedig megtelik a templom, ahogy például tegnap késő este is (ne zavarjon, hogy az oldalfalak kicsit görbék, ez a kamera optikája miatt van):

 

Ez itt egy percnyi felvétel ma kora délutánról. Azért nem a délelőtti ünnepi szertartásból mutatok részletet, mert annak a közvetítése még ennél is zavaróbban szaggatottra sikerült, talán mert akkora volt a forgalom a szolgáltató szerverén. Az ikonosztáz tetején már ott világít a X és B betű: Христос воскрес!

A templom Szentpéterváron a Vasziljevszkij sziget frekventált helyén, a rakparton áll, és szemből, a Néva túlsó partjáról, a turistáktól leginkább látogatott helyekről is jól látható. Az 1890-es években épült, belső freskóinak egy részét a kor híres orosz művésze, Vasznyecov festette. Belső tere hatalmas, a bejárati ajtóinak vastagsága közel 20 centi. 

1934-ben bezárták és attól kezdve a hadikikötő raktárának használták. 1957-ben műjégpályává alakították, amire éppen a tágas belső tere tette alkalmassá. Ez volt Leningrád első fedett műjégpályája, sok neves műkorcsolya-bajnok sportpályafutása kezdődött e falak között, itt tréningezett többek közt a Protapopov-házaspár is. Hogy a díszítések ne zavarják (!) a korcsolyázókat, a falak freskóit fehérre meszelték, majd olajfestékkel kenték át. A Life magazin  korabeli fotóit látva fogalmat alkothatunk arról, hogy nézett ki akkoriban a templom belseje.

Az egyház 1991-ben kapta vissza, de a helyreállítás sokkal nehezebb volt, mint azt gondolták, és végül több időt vett igénybe, mint a XIX. század végén az egész építkezés.  Majdnem öt év ment rá az állapotfelmérésre, a restaurálás módjának meghatározására, a hulladék eltávolítására, a tervdokumentáció elkészítésére és a padlózat fölfektetésére.

Röviden ennyi, amit a templomról tudni érdemes. Nekem egy apró személyes emlékem is fűződik hozzá: amikor 1983-ban az Akadémiai Levéltárban kutattam, minden reggel ott a sarkon fordultam be és feltűnt ez a kívülről fájdalmasan elhanyagoltnak látszó, mégis szép épület. Bent a levéltárban beszélgetés közben ezt megemlítettem, mire azonnal jött a szinte ellenséges válasz: „az nem érdekes, nem is műemlék, nincs semmiféle művészi értéke!”

1983-ban ezt az egyetlen képet készítettem róla, akkor ilyen volt:

Most pedig ilyen kívül és belül. Látszik, hogy ma legalább két kis tornyocskával több van rajta, melyek régen is biztosan megvoltak, no és persze a keresztek is ott emelkednek megint minden kupola tetején:

  A gyönyörű ikonosztáz:

Belső részletek:

Szentpétervártól 30 kilométerre nyugatra a Finn-öböl partján van egy város, melynek ma ismét Peterhof a neve. Én még Petrodvorecként emlékszem rá, mivelhogy vagy ötven évig úgy hívták. Szóval, Peterhof főleg arról híres, hogy ott volt a mindenkori cár (egyik) nyári palotája, pontosabban palotaegyüttese. Ha az ember hajón érkezik, nem is sejti, hogy a fényes palota és a fantasztikus park mögött egy normális, hétköznapi értelemben vett város él. 

Nem volt ez mindig így, a XVIII. század elejéig itt legfeljebb földbe vájt odúkban laktak a környékbeli parasztok. Mindaddig, míg egy építész meg nem győzte Nagy Péter cárt, hogy a hely igen alkalmas lenne nyári rezidenciának. Az 1700-as évek elején kezdték el az építkezést, előbb felépítették a nagy palotát, majd pedig kisebb pavilonokat és kápolnát is. Ezzel egyidőben felszámolták a primitív lakó-barlangokat és a parasztok számára házakat építettek. Peterhof 1762-ben kapott városi rangot.

A tenger felé eső területen kialakítottak egy hatalmas parkot, ahová a cár - aki nyugati útjain megkedvelte az európai díszparkok szökőkútjait - különleges tavakat és szökőkutakat rendelt. Amikor aztán a palota másik oldalán is kiépítettek egy angolkertet, a két parkban végül összesen több mint 150 szökőkutat létesítettek. Ezek vízellátásához összesen 40 km hosszúságú vízvezetéket fektettek le és a vezeték útvonalán 18 víztározó tavat alakítottak ki. A szökőkutak fantáziadús műszaki megoldásokkal készültek és annak ellenére, hogy később a II. világháborúban súlyos károkat szenvedtek, tulajdonképpen még ma is a 300 évvel ezelőtti szerkezetek működnek bennük.

A szökőkutak közt van Aesopus-mese figuráit ábrázoló, sakktáblamintás lépcsős, nagy színes esernyőre hasonlító, meg olyan is, ahol egy tavacska közepén álló oszlop tetején aranyszínű napkorong fordul körbe és szórja a vízsugarakat, meg még ki tudja, mennyi látványosabbnál látványosabb szerkezet. Ezeken kívül bibliai és mitológiai alakok és kisebb-nagyobb vízesések is tarkítják a területet, a legnagyobb vízesés a nagy palota mellvédje alól indul.

A webkamera a nagy palotának az öböl felé néző fő frontját mutatja, mostanság persze még minden havas és a szökőkutak sem működnek, az igazi látványt majd nyáron lehet élvezni, bár így is nagyon mutatós a kép. Ezt a videót tegnap délelőtt rögzítettem nem sokkal a tíz órai nyitás után, tehát vendég még alig van, de látszik, ahogy pár alkalmazott próbálja a havat eltakarítani. A zene nem az én érdemem, az magától beindul, amikor az oldalra kattintunk.

Ezek a képeket pedig jó régen, 1982 júniusában készítettem, amikor Leningrádból szárnyashajóval kirándultam Petrodvorecbe. Diaképek voltak, némelyikük már elszíneződött és mai fogalmaink szerint rettentően keveset fotóztam - nem véletlenül, hiszen akkoriban bizony még  takarékoskodnunk kellett a filmmel, a tekercsen csak 24 vagy 36 kocka volt, minden egyes kattintást nagyon meggondoltunk. 

Kilátás a tengerbe torkolló csatornára a nagy palota mellvédjéről..

... és a palota a kikötő felől nézve

Ott forog középen a Nap és szórja körbe a vízsugarakat

Az esernyő széléről a víz a legváratlanabb ritmusban szórja nyakon az alámerészkedőket

És találtam egy drónról készített rövidke videót, ezen nagyon szépen áttekinthető az egész komplexum:

Húsvét szombatján a három moszkvai katolikus templom egyikének webkameráját mutatom be, ahol nemrég ért véget a szentmise. Ez itt épp az a pár másodperc, amikor a pap egymás után háromszor mondja: Христос воскрес!=Krisztus feltámadt! - a nép pedig felel rá: Воистину воскрес!=Valóban feltámadt!

Amit pedig a templomról tudni érdemes: az 1890-es években Moszkvában két katolikus templom volt, de a hívek létszámára való tekintettel határozat született, mely szerint felépülhet egy katolikus templom, de csak a városközponttól távol, tornyok és külső szobordíszek nélkül. A helyét abban a negyedben jelölték ki, ahol sok lengyel nemzetiségű katolikus élt, és a lengyel építész terve ugyan tornyokat és szobordíszeket is tartalmazott, mégis elfogadták, így a templom 1911-re el is készült. 

Aztán az 1917-es forradalom után egy darabig még megtűrték, de végül 1938-ban bezárták és attól kezdve kollégiumnak használták. A háborúban a bombázásoktól súlyos sérülések érték, néhány tornya is megsemmisült. A romos, egyre pusztuló épületet a háború után előbb zöldségraktárnak használták, majd pedig hosszú évekig egy nagy tervezővállalat működött a templomban, amit saját céljaiknak megfelelő módon belülről teljesen átépítettek és négy emeletet alakítottak ki benne.

1989-ben egy lengyel kulturális szervezet és a moszkvai lengyel közösség elérte, hogy újra templom lehessen az épület. 1990-től hosszas procedúrával sikerült kiköltöztetni belőle a vállalatot, ezután pedig megkezdődhetett a teljes restaurálás. 1999-ben szentelték fel ismét. 

Jelenleg szaléziak látják el benne a szolgálatot, a misék az oroszon kívül lengyel, olasz, portugál, latin, örmény, angol és francia nyelven folynak.

Ilyen állapotban volt 1980-ban:

Ma pedig ismét újjáépítve ilyen: