Nem tetszik

Úgy látszik, reklámok ügyében fordítva vagyok bekötve. Van egy, ami mellett tömegével sorakoznak a meghatott kommentek, többen is saját bevallásuk szerint elsírják magukat ezt a reklámot látva. Én pedig értetlenül, pontosabban némi felháborodással nézem a filmecske végét, mert egyszerűen nem értem, hogy az "üzenetet", gondolatot, amit ez a reklám közvetíteni akar, azt miért kellett éppen így, éppen ilyen képi eszközzel kifejezni. 

(Bocs', rejtélyes, tudom, de nem akarom magamra vonni a meghatottak népharagját. Tessék belenyugodni, hogy szerintem lehetett volna más módon is ugyanazt sugallni.)

Halmozottan hátrányos helyzet

Rájöttem, miért írok én ide mindenfélét, hol erről, hol arról, hol ilyen témáról, hol olyanról. Hát azért, mert akikkel kapcsolatban vagyok "élőben", azokkal nem tudok ezekről beszélgetni. Nem érdeklik őket a webkamerák, nem jönnek izgalomba attól,  hogy az életet a világ távoli pontjain valós időben láthassák, hidegen hagyja őket a szerelés, a barkácsolás, az anyagok viselkedése, a szerszámok, kézművességből legfeljebb a végterméket értékelik, és persze a legnagyobb baj, hogy egyáltalán nem tudok senkivel, de senkivel megtárgyalni számítógépes témát.  Van, akitől azt se merném megkérdezni, hogy milyen rendszer van a gépén, vagy milyen böngészőt használ. A fészbukot messze kerülik, hiába mondom, hogy csak ésszel kell használni. De azért szeretem ám őket, csak nehéz velük, mivel az engem igazán érdeklő témák mind kimaradnak a társalgásból. 

Ja, és a blogjaink se érdeklik őket. Mondom én, hogy halmozottan nehéz öregkorom van.

Hogy lehet ez? És minek?

Hogyan emlékezhet az ember hatvan évvel ezelőtti, számára teljesen érdektelen tényre? Hogy lehet az, hogy amikor meghallottam a hírekben, hogy elhunyt Hammerl László, azonnal rávágtam, hogy kisöbű sportpuska, Tokyo. Hol raktározódott el egy ilyen adat, amire a világon semmi, de semmi szükségem se volt az elmúlt hatvan év alatt? Tizenhat éves voltam akkor, és nyilván hallgattam vagy tévén néztem az olimpiai közvetítéseket, aztán persze örültem, mint mindenki, hogy egy magyar nyerte az aranyérmet kisöbű sportpuskával. Biztosan meg is magyarázták a sportriporterek, hogy mi az a kisöbű sportpuska, de ez már nem maradt meg a fejemben, csak a  szokatlanul hangzó szó: kisöbű. 

Ez bezzeg megmaradt, miközben azt elfelejtem, miért mentem ki a konyhába!

Hülye közhelyek

A két legostobább közhely szerintem: 

Az egyik: mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Van ennek még egy  változata: mindenkinek arra van ideje, amire teremt magának. Csak az a bökkenő, hogy sokszor nem is rajtunk múlik, tudunk-e időt teremteni magunknak, és ilyenkor az embernek egyáltalán nem segít ez a közhely – hogy divatosan szóljak, "edukálni" egy fikarcnyit se sikerül senkit ezzel az ostoba sablonnal.

A másik: ami nem öl meg, az megerősít. Na persze, meg nem öl, csak rongál, gyengít. Mindenesetre egyáltalán nem biztos, hogy egy nehéz helyzetben, valamilyen szenvedés közepette ez a közhely jó vigasz, senki se fog attól megerősödni és hipp-hopp könnyebben kilábalni a bajból, ha ezzel vigasztalják.

Nem lehetne közhelyek nélkül nevelni vagy vigasztalni? Megmondom: lehet.

Valaki magyarázza meg nekem, hogyan kell érteni, amikor azt mondják: X.Y. három óránál* - vagy akárhány óránál, szóval, azt nem értem, honnan, milyen irányból kell számítani? Aki ezt minden gondolkodás nélkül, automatikusan bármely pillanatban kimondja, hogyan tudja ilyen magától értetődően alkalmazni? Mert ha képzeletben pl. a 6 óránál vagyok, akkor jobbra 45 fokban helyezkedik el a 3 óra. De mindig a 6 órától kell számítani az irányt? Mert ha nem ott állok, akkor már egészen másfelé van a 3 óra. Ha azt mondom, X.Y. 12 óránál, az pontosan szemben van, de csak akkor, ha most is 6 óránál állok. 

Én, aki még a történelem eseményeinek időpontjait, a korszakokat, évszámokat is egy lerajzolható vonalon ábrázolhatóan tudom elképzelni Krisztus születésétől a legújabb korig, nem tudok megbirkózni ezzel a kérdéssel. Tényleg annyira magától értetődő ez mindenki másnak?

* Általában olyankor hangzik el ilyen, amikor a beszélgetők egyike egy harmadik személy megjelenésére akarja figyelmeztetni a másikat.