Alaszkában még nagyon is tél van, itt az ideje az északi fénynek. Fairbankstól északnyugatra  egy obszervatórium tetején működő kamera mutatja az északi fényt, más néven aurora borealist. A kamera folyamatosan működik, kivéve felhős ég vagy hóvihar esetén. 

Ezt az összeállítást a mára virradó éjszaka kamerafelvételéből rögzítettem (négyszeresére felgyorsítva). Este 10 körül besötétedett, majd kicsivel 11 óra után lassan megjelent az északi fény és körülbelül másfél óráig ott is maradt, változó intenzitással és formákkal mutatkozva. Éjjel 1 óra felé aztán virradni kezdett és a zöldes fény egyre jobban elhalványult.

A sarki fényről rövid, egyszerű ismertetőt találunk a Varázsbetű oldalon.

Amit a kamera mutat, első pillantásra nem túl érdekes: hosszabbnál hosszabb vasúti szerelvények, személyszállítók és tehervonatok haladnak el előttünk éjjel-nappal elég nagy gyakorisággal, általában lassan mennek, zúgnak, zörögnek, időnként sivítva-csikorogva fékeznek. Ez mint látvány így önmagában unalmasnak tűnhet, viszont a valóságban nagyon is figyelemre méltó hely ez, a Pennsylvania állambeli Altoona várostól 8 kilométerre lévő úgynevezett Patkó-kanyar.
  

Az Államokban mindig is nagy gond volt a hatalmas távolságok áthidalása keletről nyugatra és vissza. A XIX. században a vasúttársaságok versengtek a minél gyorsabb közlekedési megoldásokért, a Patkó-kanyar vasútvonalának megépítése abban az időben igazi műszaki bravúrnak számított. A hegyek miatt kénytelenek voltak minden vasútépítésnél sok kanyart beiktatni, de a legimpozánsabb a Patkó-kanyar vasútvonala lett, ahol a hegyoldalban a sínek három víztároló tavat kerülnek meg. A Patkó-kanyar vasútja 3 évig épült, 1854-ben készült el, az építkezésen kb. 450, többségében ír munkás dolgozott, akik napi 12 óra munkáért 25 cent bért kaptak.
Akkoriban keletkezett egy ma is élő legenda a közelben lévő közúti alagút szelleméről. Eszerint annak idején az alagút másik végén egy ír munkás felesége várta haza férjét, ám az soha nem érkezett meg, az asszonyt pedig valaki megölte. Azóta rengeteg hír terjedt el arról, hogy az alagúton átkelők egy fehér ruhás nő alakját vélik látni, illetve autósok tapasztalják, hogy az alagútban ütést éreznek a kocsijukon, mások pedig a karosszérián tenyérnyomokat találnak.

A Patkó-kanyar vasútja kezdettől fogva nem mindennapi látványosságnak számított, ezért már 1879-ben kialakítottak a ”hurok” belsejében egy megfigyelő platót, hogy mindenki a sínektől biztonságos távolságból szemlélhesse a különleges látványt. A hely ma is évente több ezer látogatót vonz, akik vagy a 194 lépcsőfokon gyalog, vagy pedig siklóval jutnak fel a kilátóterületre, ahol kellemes, parkosított környezetben egyszerű pihenőhelyek és tájékoztató feliratok várják őket, de a kilencvenes évek óta már látogatóközpont is van a közelben.

A kamerát időnként irányítják, olyankor valamivel nagyobb területet is mutat, illetve ráközelít az éppen haladó vonatra, de aztán mindig megállapodik nagyjából ugyanazon a pihenőhelyen. Viszont nagy előnye, hogy kb. 4 órányi időszakot rögzít, amit a csúszka tologatásával vissza lehet nézni a videón és azon belül mindig akadnak változatosabb jelenetek is.

A Patkó fentről nézve - balra lent a világosabb zöld sáv a látogatók pihenő- és nézelődőhelye

Középen a sikló pályája és a cikkcakkban felfelé emelkedő lépcsősor - balra fent a "szellemes" közúti alagút bejárata

A sikló egyik kocsija

Sztereó-kép 1907-ből

Tegnap, június 23-dikán volt 57 éve, hogy hatályba lépett az Antarktisz-egyezmény alapszerződése, amely szabályozta az Antarktisz nemzetközi jogi viszonyait és védett területnek nyilvánította a földrészt, melyen tudományos kutatást szabadon lehet folytatni, de tilos minden katonai tevékenység.

Ebből az alkalomból nézzünk rá ismét egy ottani webkamerára, mégpedig az USA-érdekeltségű Palmer kutatóállomáséra. Az állomást Nathaniel B. Palmer tengerészről nevezték el, aki  1820-ban valószínűleg első emberként jutott el az Antarktiszra - azért valószínűleg, mert nagyjából ugyanabban az időben egy brit és egy orosz hajó is járt a környéken.

Ezt az állomást 1968-ban építették ki, nyáron kb. 40, télen 10 fő dolgozik ott, akik nagyrészt biológiai kutatásokat végeznek, a tengeri állatvilágot, fókák, madarak életét tanulmányozzák.

Erre az oldalra kattintva meg lehet nézni az éppen aktuális előző egy napot, ahogy változnak a fényviszonyok, igazán nagyon látványos. Kattints a kép közepére, ekkor nagy méretben nyílik meg ugyanaz és ott a nyíllal el lehet indítani (néha ugyan reklám is bejön, de általában csak a végén). De én már korábban összeállítottam egy képsorozatot a kamera két héttel ezelőtti képeiből, mert akkor a helyszínen történt is valami, mégpedig jött egy hajó!  Nem tudom, végül mikor távozott, de aznap biztosan ott is maradt a kikötőben.
(Már régen mondtam, úgyhogy mondom: jobbra lent a négyzetre kattints, hogy teljes képernyős legyen, mindjárt sokkal jobb lesz.)

A hajó  a Laurence M. Gould jégtörő, melyet az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványa az ötödik óceánnak is nevezett Déli-óceán tanulmányozására használ. Akiről elnevezték, Laurence McKinley Gould amerikai tudós volt, sarkkutató, aki az 1920-as évek végén részt vett Richard E. Byrd admirális első antarktiszi expedícióján.

A kameraképeken a nagy távolság miatt azt hihetnénk, hogy ez egy kis hajó, de az alábbi képen látszik a valós mérete - itt éppen a chilei Punta Arenas kikötőjében dokkol, mindig onnan indul a Palmer állomásra:

Itt láthatjuk, hol is van a Palmer állomás Dél-Amerikához képest:

A neten nemcsak tájak, városok, épületek látványát lehet ám követni, hanem elvétve családok életét is. Mert bármennyire hihetetlen, léteznek olyanok a világban, akik bepillantást engednek az életükbe, ámbár hogy ezt milyen indíttatásból teszik, nem egészen világos, de nem is fontos. Például van egy amerikai lakás, az időeltérésből gyaníthatóan a nyugati part közelében, amelyben már 23 éve, 1995 óta működik két kamera: az egyik a nappaliban, ahonnan kicsit be lehet látni az ebédlőbe is, a másik pedig a konyhában.

Nem valószínű, hogy annak idején a lakás biztonsága érdekében szerelték fel a kamerákat, mármint hogy távollétükben is figyelemmel kísérhessék, mi folyik a lakásban. Hanem kifejezetten karácsonyi kamerának szánták, ezért adták az oldalnak a Christmas cam nevet és ez aztán a mai napig így maradt. Sok éven át interaktív volt, vagyis - fogódzkodj meg! - a néző akár a világ másik végéről is  kedve szerint kapcsolgathatta le-föl a nappali és az ebédlő fényfüzéreit, a karácsonyfa tetején álló világító angyalt, meg a konyhai világítást. A kapcsolótáblán látni lehetett, hogy most éppen melyik van bekapcsolva, és csak meg kellett nyomni az on vagy az off gombot, máris látszott az eredmény: világított vagy kialudt az illető fényforrás.

2006-ban például így helyezték el a karácsonyfát és a fényfüzéreket a nappaliban és az abból nyíló ebédlőben, ezen a képen éppen világít a fa tetején az angyal.

A lakásban élőket, a házaspárt ritkán lehetett látni - néha az asszony működött a konyhában, vagy a férfi nézte a tévét a nappaliban a kanapén ülve, időnként hol itt, hol ott megjelent egy nagy világos színű kutya, de napközben általában üres volt a lakás. Karácsonykor és a hálaadás ünnepén a felnőtt gyerekek is eljöttek, olyankor nagyobb volt a mozgás a kamerák előtt, aztán megjelent a konyhában egy etetőszék is az unokának.

A szoba berendezése megváltozott az évek során, a konyha is más lett, a kamera egyszer-egyszer máshová került, és mostanában már egy másik, kis termetű kutya megy át  néha a színen. És persze a 23 év alatt a házaspár is pontosan 23 évvel lett idősebb. Valószínűleg nem járnak már munkába, mindenesetre az asszony napközben leginkább a kanapén ül és egy laptopot figyel - én pedig mindig vágyakozva nézem a szuper laptop-állványát, milyen jó lenne nekem ilyen, igaz, hogy az én ágyam alá nem férne be az állvány lába, sajnos. :-)

Magukról, nagyon helyesen, nem sokat árulnak el az oldalon, még véletlenül sincs sem név, sem helységnév sehol, egyedül az emailcímük sugall valamilyen nevet, de remélhetőleg nem a valódit. Az esetleges rossz szándékú látogatókat azért  a lap alján egy apróbetűs mondattal figyelmeztetik, hogy a házuk el van látva mindenféle riasztóberendezéssel és olyan kisvárosban élnek, ahol a zsaruk öt perc alatt ott vannak - úgy látszik, eddig még szerencséjük volt és egy netes látogatónak sem sikerült megtalálni és kifosztani az otthonukat.

Ez két mai kép, úgy látszik, délelőtt mindketten otthon voltak, most pedig, kora délután megint csak az asszony netezik - és a kutyus unatkozik a kandalló előtt a padon. És innen, a föld másik oldaláról láthatjuk, milyen szép idő van arrafelé, ahol pontosan 8 órával kevesebb van, mint nálunk.

(A kamerák maguktól frissülnek percenként.)

Ha már nálunk nem akar igazán tavasz lenni, a nyár pedig végképp messze van, legalább lássunk most a sok északi webkamera után egy kellemes éghajlatú helyet (persze csak akkor kellemes, amikor nem közeledik egy hurrikán). Ez pedig Florida alsó csücskében Key West, annak is a legdélebbre eső pontja, sőt, az Egyesült Államok kontinentális részének legdélibb pontja.

A pontot egy érdekes tárgy jelzi, egy fura alakú hatalmas bója, rajta minden tudnivalóval: hogy Kuba ide 90 mérföld, meg hogy ez a kontinentális USA legdélibb pontja, és végül hogy Key West a napnyugta otthona. Legfelül pedig egy különös embléma: Kagyló Köztársaság - ez számomra újdonság volt, sose hallottam róla, tehát utánanéztem és ezt találtam:

 

"Kagyló Köztársaság (Conch Republic): A floridai Key West városa hozta létre tiltakozásul, amikor az amerikai rendőrség a szigetekről a szárazföldre vezető utakon határátkeléshez hasonló ellenőrzést vezetett be. A mai napig tovább él mint turisztikai érdekesség illetve harmincéves története során többször valódi állam látszatát játszották az amerikai hatóságokkal (egy amerikai hadgyakorlat alkalmával a tűzoltóhajókból álló “flotta” felvonult védekezni, az amerikaiak pedig “megadták magukat”, vagy 2006-ban elfoglalták a Hétmérföldes Híd egy elhagyott darabját, amit aztán az amerikaiak visszaköveteltek Florida javára." (forrás: sudikas.wordpress.com)

A tavaly szeptemberi Irma hurrikán közeledtére a nevezetes hely látogatottsága nem sokat csökkent, magam is láttam akkoriban, amint a már igen erős szélben is sokan nézelődtek, fotóztak, szelfiztek, pózoltak a nagy bója körül, mintha nem akarnák elhinni, hogy azok a hatalmas hullámok bármelyik pillanatban átcsaphatnak rájuk is.

Persze amikor aztán a hurrikán teljes erejével odaért, akkor már nem lehetett ott megmaradni, és jó néhány napig a kamera sem működött.

A hurrikán ennyire rongálta meg a bóját

Ma kora délután a ragyogó napsütésben így zajlott az élet a nevezetes ponton (tudod, teljes képernyősre nagyítani, úgy az igazi):

A térképen jól látszik, hogy valójában a Southernmost Point-nál van még délebbre is partvidéke a szigetnek, de mivel ott haditengerészeti bázis van és nem látogatható, ezért  jelölték ki 1983-ban a kontinentális USA legdélibb pontjának ezt a fent említett helyet.

Évekkel ezelőtt már kétszer is írtam a floridai Key West Duval Street-i webkameráiról, de azóta szinte egyszer sem nézegettem őket, pedig van belőlük kültéri utcai és beltéri is. Magában a Sloppy Joe bárban forog például folyamatosan körbe egy kamera és mutatja a szórakozóhely életét éjjel-nappal: a nyitvatartási időben a szórakozást, amikor pedig zárva van - hajnali 4-től reggel 9-ig -, akkor a takarító személyzet tevékenységét.

Ma reggel például ilyen képet mutatott a bár, a székeket, asztalokat rendezték, a bárpult mögött rakodtak, egy férfi pedig nagy flakonnal a kezében járt végig és minden egyes széket, asztalt, pultot lefújt valami tisztítószerrel, majd pedig letörölgette a bútorokat. 

Aztán reggel 9 előtt pár perccel jött egy fiatal nő, rakosgatott ezt-azt, pontban 9-kor pedig kitárta az összes ajtót és jöhettek az első vendégek. 

Most, amikor nálunk este van, ott pedig a délután közepén járnak, ül a sok vendég az asztaloknál és a bárpultoknál, pörögnek a mennyezeti ventilátorok, a színpadon pedig egy nő, kezében gitárral, énekel. 

Külön pozitívum, hogy az összes kamerának, az utcaiaknak és a beltérinek is van hangja, tehát az utcai forgalom zaját, a járókelők beszédét, a bárban a színpadi műsort, mindent hallhatunk is. Ma kora reggel, az ottani 7 óra tájban, amikor az utca még teljesen néptelen volt, percekig még egy autó se gördült be a képbe és csak nagy ritkán haladt el egy-egy korai futó vagy biciklis, egy kakas (!) sétálgatott a kamera látóterében és lelkesen kukorékolt néhányszor, aztán átment az úton, befordult a sarkon és kukorékolva eltűnt. :) Hogy honnan keveredett oda, elképzelni sem tudom, mert a környezet egyáltalán nem vidékies, de úgy látszik, valahol a közelben egy melléképületben mégis csak nevel valaki (esetleg egy panzió, fogadó) baromfit.

Ilyeneket lehet látni és hallani, szóval, akit érdekel, itt vannak a címek: EZ a belső kamera, EZ pedig az utcai, ITT pedig szemből látható a bár utcai frontja és a forgalom. Jó szórakozást! :)

Hiába, nekem már örökre a csodával egyenlő marad, ha a neten saját szememmel láthatom, amint  Key Westen ráérősen sétálgatnak a nyaraló népek, fordul be a sarkon a városnéző busz, megáll a zebra előtt az autó, gurulnak a turisták szállítására szakosodott triciklik vagy micsodák, és ezeknek hallom a hangját is (mert persze hangja is van a kamerának), ahogy csenget a tandem a zebra előtt, telefonál a férfi a járdán, beszélgetve bandukol a család, és így tovább. De az egészben az a legnagyobb csoda, hogy mindez most, éppen most történik Floridában, én pedig itt, a világ másik oldalán látom és hallom.

Az meg, hogy az emberek kivétel nélkül mindannyian a leglengébb nyári öltözékben flangálnak, hát az már a sárga irígység kategória. :))

(A kamerához a képre kattintva juthatsz. Adobe Flash Player szükséges, de letölthető az oldalról.)

Jogos a szemrehányás, igen, régen jártam erre. Azzal voltam elfoglalva, hogy túléljem az ünnepeket, de végre elmúlt ez is. Az idén elég nehezen viseltem, mint ahogy az egész őszt és korai kemény télkezdetet is nehezen bírtam, és hol van még a vége? Persze tudom, január, február, itt a nyár, ámbár egyelőre nem így néz ki a dolog. Vigasztalásul pár napja ismét elkezdtem webkamerákat nézegetni, mint azelőtt - aki régóta olvas, tudja, mekkora webkamera-fan voltam valamikor, de már jó ideje teljesen leszoktam róla, nem is tudom, miért. Szóval, újabban felfedeztem Key West és New Orleans néhány kameráját. Key West-ben a Sloppy Joe bár (Hemingway törzshelye) előtti utcaszakaszt lehet nézegetni, vagy belekukkanthatunk az éppen futó műsorba - ráadásul ezeknek a kameráknak hangjuk is van, ami ritkaság. Majd pedig úgy adódott, hogy New Orleansban is egy étterem, a Stanley belső kameráját találtam meg, oda is érdemes benézni, sőt a helyiségből kifelé is irányul egy kamera, azon pedig a Jackson Square nyüzsgése követhető. Hát ez van, mindössze ennyi érdekességgel tudok szolgálni, tán mert pillanatnyilag körülöttem sincs ennél több. Az pedig tényleg őrület, hogy mintha csak tegnap lett volna, amikor nagy csinnadrattával beléptünk az új évezredbe, most meg már rá kell ébrednünk, hogy hipp-hopp, eltelt az új évezred első évtizede is.