Tegnap, június 23-dikán volt 57 éve, hogy hatályba lépett az Antarktisz-egyezmény alapszerződése, amely szabályozta az Antarktisz nemzetközi jogi viszonyait és védett területnek nyilvánította a földrészt, melyen tudományos kutatást szabadon lehet folytatni, de tilos minden katonai tevékenység.

Ebből az alkalomból nézzünk rá ismét egy ottani webkamerára, mégpedig az USA-érdekeltségű Palmer kutatóállomáséra. Az állomást Nathaniel B. Palmer tengerészről nevezték el, aki  1820-ban valószínűleg első emberként jutott el az Antarktiszra - azért valószínűleg, mert nagyjából ugyanabban az időben egy brit és egy orosz hajó is járt a környéken.

Ezt az állomást 1968-ban építették ki, nyáron kb. 40, télen 10 fő dolgozik ott, akik nagyrészt biológiai kutatásokat végeznek, a tengeri állatvilágot, fókák, madarak életét tanulmányozzák.

Erre az oldalra kattintva meg lehet nézni az éppen aktuális előző egy napot, ahogy változnak a fényviszonyok, igazán nagyon látványos. Kattints a kép közepére, ekkor nagy méretben nyílik meg ugyanaz és ott a nyíllal el lehet indítani (néha ugyan reklám is bejön, de általában csak a végén). De én már korábban összeállítottam egy képsorozatot a kamera két héttel ezelőtti képeiből, mert akkor a helyszínen történt is valami, mégpedig jött egy hajó!  Nem tudom, végül mikor távozott, de aznap biztosan ott is maradt a kikötőben.

A hajó  a Laurence M. Gould jégtörő, melyet az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványa az ötödik óceánnak is nevezett Déli-óceán tanulmányozására használ. Akiről elnevezték, Laurence McKinley Gould amerikai tudós volt, sarkkutató, aki az 1920-as évek végén részt vett Richard E. Byrd admirális első antarktiszi expedícióján.

A kameraképeken a nagy távolság miatt azt hihetnénk, hogy ez egy kis hajó, de az alábbi képen látszik a valós mérete - itt éppen a chilei Punta Arenas kikötőjében dokkol, mindig onnan indul a Palmer állomásra:

Itt láthatjuk, hol is van a Palmer állomás Dél-Amerikához képest:

Ilyenkor, amikor nálunk este 10 óra van, ott fenn északon, a fehér éjszakák vidékén milyenek is a fényviszonyok? Hát ilyenek, ahogy itt látható - például Szentpéterváron, Helsinkiben, Stockholmban és Murmanszkban:

Szentpétervár, Vasziljevszkij-sziget

Helsinki, nyugati kikötő, parkoló

Stockholm

Murmanszk, Öt Sarok tér

Eszembe jutott, hogy megnézem, vajon így nyáron, sőt a fehér éjszakák idején mit mutat a szentpétervári Jeliszejev üzletház melletti webkamera. (A helyről korábban már írtam néhányszor, a legrészletesebben például itt.) Aztán rájöttem, hogy a fehér éjszakák látványossága csak késő este és éjszaka élvezhető, de a most zajló foci-VB miatt nappal is sokkal mozgalmasabb lehet az élet Szentpéterváron. És így is van, ezen a bizonyos utcasarkon  a szokottnál lényegesen több ember mozgott  a mai egyszerű péntek délutánon, de még most, ottani idő szerint este 11 óra után is. 

Középen ott áll a VB kabalafigurája, a Zabivaka nevű farkas, a turisták pedig egyenként, csoportosan, vagy családdal körbeállva folyamatosan fotózkodnak vele. És működik az a bizonyos csobogó is, minden percben akad valaki, aki a gránitgömböt megforgatja, a márványlépcsők tetején pedig szöknek felfelé a vízsugarak - én ugyan eddig még nem vettem észre, hogy a vízoszlopok magassága, ereje változna, igaz, hosszabb ideig még nem is figyeltem. 

Egy-egy perc kiragadva ma délutánról és estéről. de nézzetek rá majd élőben is:

Hűsítő kép az Antarktiszról - nézd csak, hány fok van most éppen a Mawson kutatóállomáson? Hát igen, sok-sok sok mínusz... A Mawson az egyik ausztrál állomás, 1954 óta működik és nemcsak nyáron, hanem egész évben folyamatosan.  

Több ausztrál, új-zélandi és amerikai állomáson is van webkamera, mindegyikre jellemző, hogy nem videószerűek, tehát szórakoztató nézegetést nem ígérnek, de azért néha nagyon érdekes odapillantani és látni azt a környezetet, azokat a fényeket ott a földgolyó legeslegalján - és azok a fények nem mindig ilyen ragyogóak, mint most, vannak hosszú sötét időszakok is, amikor csak az épületek kivilágított ablakai mutatják, hogy ott emberek laknak. De néha csak homályos kontúrokból lehet követekeztetni, mi is van a képen, olyankor vagy sűrű a köd, vagy éppen szélvihar hordja a havat. Hogy embert látunk, arra ne számítsunk, nem amolyan sétálgatásra való környék az, még akkor sem, ha nem mínusz huszonkét fok van odakint.

A lapon baloldalt találjuk a többi ausztráliai érdekeltségű kutatóállomáson felszerelt webkamera linkjét is. Az Antarktisznak nincs saját időszámítása, hiszen rajta az összes idősáv áthalad, így minden állomás a saját anyaországának időzónáját használja. Nekem ugyan kicsit érthetetlen, hogy ha a 3-4 ausztrál kamerát végigkattintgatom, nem mutatnak azonos, vagy legalábbis az ausztráliai idősávoknak megfelelő óra-percet, de ez talán abból is adódhat, hogy a kamerák viszonylag ritkán és nem egyszerre frissülnek, illetve némelyik kamera állóképe ottragad. Így eshet meg például, hogy egyik kamerán éjszakai a látvány, a másikon meg nappali.

Egy óra múlva pedig már ilyen látvány fogadott:

Hogy el tudjuk képzelni, merre is van:

Aki többet is szeretne tudni az antarktiszi kutatóállomásokról, a Wikipédián talál magyar nyelvű összefoglalót.

Az időutazás mindig minden tekintetben megterhelő, a tegnapi is az volt. De muszáj volt elmennem, hogy lássam, mi marad az iskolánkból az utókorra. Persze régóta tudom, hogy a valóságban semmi sem maradt, mióta négy évvel ezelőtt lebontották. A helyén nagy ház épült és semmi sem emlékeztetett már arra, hogy ott majdnem száz évig iskola állt. Mostantól viszont legalább egy kis emléktábla jelzi - igaz, kissé egyoldalúan hangsúlyozva az ott 1957-től működő zenei tagozatot. De ne legyünk telhetetlenek, mert ha az egyik zenei osztály fel nem veti az ötletet és meg nem valósítja az emléktábla felhelyezését, még ennyi sem lenne és végleg feledésbe merülne a mi iskolánk.

Volt valami ünnepi beszéd-féle, ami inkább hosszas visszaemlékezés volt egy 1960-ban elsős fiútól - mert a zenei tagozatra már fiúkat is felvettek, attól kezdve lett az iskolánk koedukált, de ez még csak a zenei osztályokra volt érvényes. Aztán egy-két rövid szösszenet következett, az egyik "felszólaló" nagyon helyesen egy mondattal helyretette a zavaró eltolódást és kimondta, hogy azért ne feledjük, hogy itt nemcsak zenei tagozat létezett, hanem mellesleg egy leányiskola is. Igencsak bólogattunk néhányan.

Meglepően sokan voltunk és találtam persze ismerősöket is. Megint úgy történt, ahogy ilyenkor lenni szokott: engem sorra megismert egyik is, másik is, én meg csak egyet ismertem meg azonnal, a többiekre rá kellett kérdeznem. Húsz évvel ezelőtt költöztem el és azóta csak néhányszor jártam ott, tehát nem láttuk egymást rendszeresen, nem egymás szeme láttára öregedtünk. Márpedig az eltelt 50-60 év alatt mindenki megváltozott. A fizikatanárnőnk, Viki néni is ott volt, azt mondják, 96 éves. Talán ő lehet a mi évfolyamunk egyetlen még élő tanára.

Volt egyszer egy iskolánk. Mostanra örülhetünk, hogy legalább egy kis táblácska jelzi a hűlt helyét.

Nem új kamerát mutatok, Peterhofról volt már szó április elején és érdemes megnézni, hogy az akkori havas tájból mennyire nyár lett azóta. De nem is ezért hozom szóba Peterhofot, hanem mert ott ezen a hétvégén van  a  Szökőkutak tavaszünnepe című rendezvénysorozat és ennek keretében tegnap délután a peterhofi palota előtt a park fő helyszínén műsort láthattak a látogatók és persze a webkamera nézői is. Mindez a "Múzeumok évszázada"  projekt megnyitó eseménye is volt, ugyanis a Szentpétervár-környéki volt cári rezidenciák - Peterhof, Carszkoje Szelo, Gatcsina és Pavlovszk - éppen száz éve működnek múzeumként.

A műsorban zenével és tánccal végigvezették a nézőket a 18. század eleji régi báli hangulattól a forradalom idején át a leningrádi blokád és a háború idejéig, aztán a palota és a park újjáépítése éveihez érve archív felvételekkel mesélték el a központi helyen álló, a háború alatt elveszett Sámson-szobor újraalkotásának és 1947-es ideszállításának történetét. Ekkor ünnepélyesen beindították először a Sámson-kút vízsugarait, majd lassan az úgynevezett Nagy Vízesés lépcsőzetes kútsorából is felszökött a víz és ezzel hivatalosan is megnyílt az idei nyári szezon Peterhofban. 

A Sámson-kút történetéről (keletkezéséről, hogy miért éppen Sámson, hogyan alkották újra, stb.) és Peterhof történetéről több érdekes cikket is olvashat oroszul, akit részletesebben is érdekel, például itt, vagy  itt.

(Ezt a pár percet csak mutatóban a tegnapi ünnepség anyagából vágtam össze, sajnos a hang nem valami jó, dehát így veszi föl a kamera mikrofonja.)

Lassan már mindennek van webkamerája a világon, például a Foucault-ingát  több helyről is lehet szemlélni. Hogy mi az a Foucault-inga, arról részletesen olvashatunk többek közt a Wikipédián, sőt ott táblázatban felsorolják, Magyarországon hol van ilyen inga. 

Én magam Foucault-ingát a munkahelyemen láttam, ahol az egyik lépcsőházban függött alá több emelet magasságból, valamint a szentpétervári Izsák székesegyházban néztem, amint a kupola közepéről lelógva  ütemes lengéssel bizonyította, hogy a Föld forog. Ez persze még abban az időben volt, amikor a templom csak turistalátványosságként szolgált, azóta már eltüntették, mert a székesegyház visszakerült az egyház tulajdonába. Hogy a munkahelyemen megvan-e még az inga, nem tudom.

Az Izsákban ilyen volt 1983-ban, kamera nélkül - rossz volt a világítás (odakint szakadt az eső aznap), a függesztő kötél nem látszik, de ott a kerítés közepén az a kis sötét golyó a lengő súly:

Most így hirtelen három helyet találtam, ahol a Foucault-ingához kamerát szereltek és az egész világról bárki figyelheti azok mozgását. A Heidelbergi Egyetemen, az Osnabrücki Egyetemen, és nem utolsósorban a Miskolci Egyetemen is van már régóta kamera az ingánál. Nekem az osnabrücki tetszik legjobban, mert ott a kamera olyan jó helyen van, hogy majdnem egészen felülről látjuk a golyó mozgását és továbbhaladását, így a lehető legjobban szemlélteti azt, amit szemléltetnie kell.

Ezek a kamerák persze nem hasonlíthatók az eddig emlegetett, városokat, tájakat, utcákat mutató kamerákhoz, melyeket nézegethetünk percekig, figyelve és elemezve a látottakat - ezekre rápillantunk, megállapítjuk, hogy hű, de érdekes, aztán továbblépünk. Ezekről nem rögzítek videót, nem ragasztok alájuk zenét, nem lesz belőlük párperces műsor. De rájukpillantani azért mégis megéri. :)

A finnországi Pori kameraképéről már volt szó korábban, most csak azt mutatom, mennyire megváltozott a látvány február óta. Alapvető jellegzetesség, hogy amikor ezt rögzítettem, ott már este fél 11 volt, mégis éppen csak alkonyodott, ami érthető, hiszen május közepe van és a sarkkör táján lassan kezdődik az a jelenség, amit mi fehér éjszakáknak ismerünk. 

A fák kizöldültek, a folyóról eltűnt a jég, és már felszerelték azt a nyári pontonhidat, ami majd nemsokára az évente megrendezett jazzfesztiválra érkező  látogatóknak és minden turistának megkönnyíti a gyalogosközlekedést a rendezvény helyszíne és a belváros között. A régi városháza tornyán világít az óra számlapja és a gyalogoshíd közelében működik már a szökőkút. Poriban is itt a tavasz és hamarosan a nyár, egyre később lesz éjszaka és egyre tovább lehet figyelni, hogyan zajlik az élet késő este a folyón és a szemközti parton.

Addig-addig töprengtem és válogattam, mi legyen majd a kétezredik bejegyzésemben, hogy a nagy halogatás közepette egyszercsak egy másik aktualitás is beúszott a képbe. Így tehát ma ez lett a 2000. bejegyzés:

A múltkori FB-botrány után nagyon ijesztgettek bennünket a szakértők, és tanácsokkal láttak el, miképpen tudjuk megvédeni az adatainkat. Átnéztem ezeket a jótanácsokat és megállapítottam, hogy ami engem illet, szinte mindent már eleve úgy állítottam be, ahogyan biztonságos.
Aztán kíváncsiságból ránéztem a Bejelentkezett helyek menüpontra, de hogy amit ott találtam, azok alapján a FB hogyan tudna visszaélni az adataimmal, el se tudom képzelni. Úgy látja, hogy ezekről a helyekről jelentkeztem be az utóbbi időben, de hiába keresnének engem Emődön (most pl. ott vagyok szerintük), Kaposváron, Kalocsán, Gárdonyban, Borsodban, ugyan meg nem találnának sehol. Az egészből csak a telefonom típusa és a Budapest igaz. Ja, meg a Firefox.