2018. augusztus 10., péntek

Ajánlom mindenki figyelmébe a Szentegyházi Gyermekfilharmónia ének- és zenekar tavalyi turnéjáról szóló filmet, érdemes rászánni egy szabad órát. Az együttest támogató alapítvány honlapján pedig a sok tudósításon, cikken kívül rengeteg rövidebb-hosszabb videó is található a videótárban.



2018. augusztus 4., szombat


Még mindig Skandinávia, még mindig Norvégia, de most nem a fjordok vidékéről. Lindesnes a skandináv medve orrán fekvő viszonylag fiatal település, 1964-ben jött létre három falu egyesülésével. De ezen a helyen, Norvégia legdélibb pontján már a 17. században is állt világítótorony, mely a Balti-tenger és az Északi-tenger közti Skagerrak szoroson átkelő hajósoknak segített tájékozódni.  A mai lindesnes-i világítótorony  1915-ből való, gránit alapra vasbetonból készült. Elektromos világítást csak az ötvenes években kapott, fénye 20 másodpercenként villan fel és kb. 17 tengeri mérföldnyire (~38 km) jut el. Természetesen ma már korszerű  ködkürttel is rendelkezik, amely a régi szirénát váltotta fel. 

A II. világháború idején a németek kis erődöt alakítottak ki körülötte betonból, föld alatti járatokkal, négy lövegállással. Az építmény és alagútrendszere ma is látható és bejárható. Lindesnesben ma 22 fok van, ragyogó napsütés, a látogatók jönnek-mennek, felkapaszkodnak a toronyba, leereszkednek a bunkerek alagútjaiba, amint ez a következő felvételen is látható. (A zene Tron Syversen norvég zeneszerző műve.)


Amolyan igazi éjszakai felvételt mostanában elég nehéz elcsípni, mert ott így augusztus elején még mindig későn sötétedik, de tegnap este 10 után  ilyen volt:

Lindesnes helye a térképen:



2018. július 31., kedd


Ismét egy alapvetően hideg éghajlatú helyet mutatok, Európa legészakibb területét, a Spitzbergák szigetcsoportot. A kamera a főváros, Longyearbyen kikötőjét pásztázza teljesen körbeforogva. 

A Spitzbergákról itt a kontinens belsejében nem sokat tudunk, pedig egyedülállóan érdekes hely. A sarkkörön jóval túl, az északi szélesség 78. foka körül elterülő szigeteket már a 12. században felfedezték a vikingek, de a norvégül Svalbardnak nevezett terület egészen 1920-ig a senki földjének minősült. Akkor egy nemzetközi egyezmény alapján Norvégia birtokába került,  ugyanakkor kimondták, hogy az egyezményhez csatlakozó többi állam (többek közt Magyarország is!) jogosult ott a természeti kincsek és erőforrások kitermelésére és használhatja a szigeteket  halászati, hajózási célból. Ezután még sokáig orosz tulajdonban maradt néhány bányatelepülés, melyek közül ma már csak egy él, a ma is orosz lakosságú Barentsburg. Egy azóta elnéptelenedett másik orosz városba, Pyramidenbe látogatásokat szerveznek a turisták számára, a helyi idegenvezető pedig Szása, az egyetlen hotel igazgatója. Egy ilyen kirándulásról szól az origo érdekes és vicces beszámolója, a világ legészakibb Lenin-szobráról, a csak a mólónál működő mobiltelefonról  és a kizárólag a hegytetőn létesíthető internetkapcsolatról, meg még sok más, nekünk hihetetlen körülményről.)

A Spitzbergákon áprilistól augusztus közepéig nem megy le a nap, így állandóan világos van - és nem is csak a fehér éjszakák módján, hanem úgy igazán - bizonyság erre a tegnap egész naptól ma reggelig óránként 1-1 képet rögzítő bemutató a főváros kikötőjéről:




A fővárosban, Longyearbyen-ben él a teljes lakosság többsége, mintegy 2000 fő - az egész szigetegyüttes lakossága 2800 körül van. A népesség 60 százaléka norvég, a fennmaradó 40% orosz, így nem meglepő, hogy két hivatalos nyelv van, a norvég és az orosz. A települések között nincs úthálózat, hajóval, repülővel, illetve hómobillal lehet közlekedni. 

Hogy miért van mindenkinek fegyvere, miért nem szülnek és miért nem temetnek a szigeten, valamint hogy milyen a négy hónapig tartó sötétség és a négy hónapig tartó világosság - mindezekről lehet olvasni az origo másik cikkében. 
Akinek pedig a fentiek annyira felkeltették az érdeklődését, hogy még többet szeretne megtudni a Spitzbergákról, válogathat a cikkek közt itt.

A Spitzbergák, vagyis Svalvard helye a térképen:





2018. július 24., kedd

A tévé német nemzetiségi műsora most 40 éves, és ez alkalomból ma bejátszották 1994-ben készült rövidke filmjüket egy hetvehelyi bognármesterről. Nekem apai ágon nagyapám, sőt dédapám is bognár volt, mégis mindig egy töredékmásodpercig tisztáznom kell gondolatban, mit is készít a bognár - aztán szerencsére  mindig beugrik, hogy nem hordót, mert az a kádár dolga. 😉 Péterrévén a régi házban ott volt hátul a műhely, én is jártam benne nem egyszer, de már más szerszámokkal volt tele,  mert nagyapám után több bognár nem lett a családban, a műhelyben legfeljebb asztalosmunkákat végzett az egyik nagybátyám. 
Én meg szégyenszemre sose tudtam pontosan, hogyan is dolgozott a nagyapám, hogyan dolgozik a bognár, hogyan készül a kocsikerék, vagy a szekér más egyéb része. Ma viszont, ha röviden is, végre láthattam közelről egy bognár munkáját. Épp ideje volt már.


(Az egész műsor a MédiaKlikk oldalon található.)


2018. július 13., péntek

Tegnap ennyien gyűltek össze a Péter-Pál erőd főterén az operafesztivál első estéjén -  állva, vagy magukkal  hozott székeken a füvön ülve figyelték a fesztivál első előadását. Sajnos, a színpad elhelyezése elég szerencsétlenre sikerült, mert a nap ilyenkor még sokáig a pénzverde fölött áll és az ellenfény nagyon zavaró, de a többség úgyis a hatalmas kivetítőn nézte a műsort. Rimszkij-Korszakov zenéje nem tartozik a könnyen élvezhetők közé, mégis azt mondják, a Cári menyasszony című műve a szentpétervári zenei élet egyik legnépszerűbb operája. 

A kamera persze a megszokott módon, automatikusan forog körbe, tehát nem mutatja külön a színpadot, de úgyis csak az érdekesség és a hangulat kedvért teszek ide egy pici részletet (én sem néztem sokkal hosszabban).


2018. július 12., csütörtök

És még mindig a fjordok vidékén nézelődünk, mutatom, hogy milyen vicces kinézetű hajó futott be ma reggel Hellesylt kikötőjébe. Hellesylt nagyon is összefügg a nemrég emlegetett Geirangerrel, mindkettő  ugyanazon  fjord két ágának a végén fekszik, és innen oda és onnan ide naponta többször is ingajáratban közlekedik a két különleges Bolseoy és Veoy hajó  és több menetrendszerű kisebb járat is. Ezeken kívül viszont Hellesytlnek egy külön kikötőhelyére érkeznek a hatalmas sétahajók.

Ma reggel például az AIDAsol közeledett, az érkezőt a kikötői személyzet két tagja, egy kétlábú és egy négylábú fogadta. A kutya izgatottan szaladgált fel és alá, a védősisakos ember pedig intézte a kikötést - a hajó orrából ledobott kötelet rutinosan rögzítette, ahogy kell. Ez nekem már önmagában is vicces, mert el nem tudom képzelni, hogy az az egy szál kötél, még ha drótkötél is, képes lenne megtartani a többemeletes háznyi monstrumot -  persze nyilvánvaló, hogy ilyenkor le is horgonyoz a hajó.  Ahogy közeledik az óriás, már látni, hogy rajta a grafika se szokványos, nagy kár, hogy ebben a pocsék időben (11 fok van) és lehangoló szürkeségben a hajón utazók nem látják, mert mindjárt jobb kedvre derülnének.

Sajnos, nem látjuk, honnan kezdenek kiszállni az utasok, mert valahol hátul lehet az ajtó, ahol kiengedik őket (nem minden hasonló hajónál van ez így, oldalt szokott lenni több kijárat is), de úgy látszik, ide most csak "célfuvarral" érkeztek utasok, visszaszállni nem fognak, az indulásig nem is lenne rá elég idő. És amint majd látjuk, ma szinte csak egyetlen biciklis csoport érkezett, ők kiszállnak, a hajó vár még egy ideig, aztán ismét jön a kikötői ember, felügyeli, ahogy a kötelet leengedik a hajóról, majd pedig az AIDAsol lassan kihátrál a kikötőből. Kicsit odébb megfordul és a maga komótos tempójában meglódul Geiranger felé. Azóta már rég odaért, az utasokat kis hajókon kihordták a partra és ma egész nap ott állomásozik, csak este indul tovább.
Hogy melyik kikötőben éppen melyik hajó áll, illetve, merről merre halad, a MarineTraffic oldalon követhető.

(Kicsit felgyorsítottam a felvételt, az aláfestés pedig norvég népzene-egyveleg.)




2018. július 11., szerda

Hátha valakit érdekel, elmondom, hogy holnap, csütörtökön Szentpéterváron nemzetközi operafesztivál kezdődik, a Péter-Pál erőd főterén már építik a színpadot és a kivetítőt. Csütörtök este magyar idő szerint 6 órakor Rimszkij-Korszakov Cári menyasszony c. operája lesz műsoron. Vasárnap 4-kor pedig Verdi Macbeth-jét mutatják be ugyanott. 

Gondolom, a kamera a szokásos módon megy majd körbe-körbe, tehát csak időnként fordul a színpad felé, de mivel hangja is van, a zene mindig hallható lesz. Azt nem hiszem, hogy bárki végig akarná nézni és hallgatni valamelyik klasszikus művet, de pár percre belepillantani - már csak az érdekesség kedvéért is - talán érdemes lesz.

https://topspb.tv/online-projects/50/

2018. július 9., hétfő

Az előző bejegyzésben megígértem, hogy visszatérek egy, pontosabban két egyforma hajóra. Mert Geiranger kikötőjébe rendszeresen, naponta többször is érkezik két érdekes kiképzésű hajó, Bolsoey  és a Veoy. Ezek járművek szállítására is alkalmasak, beépített rámpával rendelkeznek. Amíg a vízen úsznak, látszatra semmiben sem különböznek más hajóktól, viszont kikötéskor az orr-részük felemelkedik és  így szabaddá válik a rámpa a járművek kigurulásához. Amikor a hajó elindul a kikötőből és már nem érintkezik a mólóval, lassan lehajtja az orr-részt, ami ettől kezdve fedélzetül szolgál mindaddig, míg ismét ki nem köt a hajó valahol.

Ezt a képet most rögzítettem, ott a háttérben az a fura fekete lekerekített valami a Veoy orra, így néz ki, amikor felemelve marad az a rész, mert ma már ott is éjszakázik, majd csak holnap indul újra.



Találtam egy videót a Veoy megérkezéséről és elindulásáról, ráadásul éppen Geiranger kikötőjében történik mindez. Elég kb. 7 percnél kezdeni a lejátszást, onnan kezdve minden nagyon jól megfigyelhető: a kikötőbe érkezéskor a vicces látvány, ahogy egyszercsak lassan emelkedni kezd az orr és ettől valami hegyes csőrű madárra hasonlít a hajó, majd a végén ahogy lehajtja az orrát és ismét "normális" lesz. :)


2018. július 8., vasárnap

A norvégiai fjordok környékén is lehet nézelődni webkamerákkal, például itt van mindjárt a 15 km hosszú Geirangerfjord, amit Norvégia legszebb fjordjának tartanak. A vidék gyönyörű, - 1600-1700-méteres hegyek, gleccserek, rengeteg vízesés, 260-méteres vízmélység - a Geirangerfjord 2005 óta az UNESCO Világörökség része.
Szárazföldi végén a Geiranger nevű kis falut kb. háromszázan lakják, de a nyári szezonban az ott tartózkodók száma nagyjából hétszeresére nő, mert Geiranger természetesen az idegenforgalomból él, ami ilyen vadregényes tájon nem is csoda.



Geiranger kikötőjében élénk forgalom zajlik nap mint nap. Jönnek-mennek a menetrend szerinti kisebb-nagyobb hajók, és a víz közepén naponta lehorgonyoz egy vagy két hatalmas világjáró luxus-sétahajó is. Hogy ezekről az utasok hogyan jutnak ki a szárazföldre, az kétféle módon lehetséges: vagy a hajók saját kis hajóikkal ingajáratban szállítják őket, vagy az érdekes megoldású, angolul seawalk-nak nevezett pontonhídon gyalogolnak ki a partra. A seawalk összesen 10 kék színű pontonra van rögzítve, három hídszakaszból áll, ezek a colstokhoz hasonlóan nyílnak szét és csukódnak össze. Teljes hossza 230 méter, szélessége 4 méter. 
Ilyen, amikor összecsukva pihen:



És ilyen, amikor éppen kinyitják - kicsit felgyorsítottam a videót, mert a valóságban ennél sokkal lassabban mozdulnak a hídrészek:
(Nagyon ajánlott teljes képernyős módban nézni!)

Aztán pedig megkezdődik a kiszállás, gyalogolnak kifelé a luxushajó utasai:


A hajó pedig, amelyhez éppen kapcsolódott, a Crystal Serenity nevet viseli. Óriási monstrum: 250 m hosszú, 32 m széles, összesen 13 szintes, ebből 9 az utasok elhelyezkedését és  szórakozását szolgálja. Befogadóképessége 1070 utas, akiket 655 fős személyzet lát el. (Fentebb a hajó nevére kattintva részletes információkat olvashatunk és képeket is láthatunk a lakosztályokról.)

A Crystal Serenity érdekessége, hogy van egy utasa, aki immár tíz éve él ezen a hajón és akit mindenki csak Mama Lee-nek hív, főleg azért, mert a teljes nevét (Leona Wachtstetter) nemigen tudják kiejteni. Mama Lee gazdag amerika özvegy, az idén volt 90 éves és huszonvalahány éve a férje halála után eladta floridai otthonát és úgy döntött, hogy hátralevő életét tengerjáró hajókon való utazással tölti. Eleinte egy másik luxushajón járta a világot, de később a Crystal Serenity-re váltott, mert itt több táncolni szerető (!) utastársat tudott találni. Azt mondja, mesébe illően stresszmentes élete van és boldog, hogy táncolni még tud,  bár izületi problémái miatt már nehezére esik aszfalton járni és lépcsőzni, ezért a kikötőkben szinte soha nem száll ki, egyébként is a legtöbb várost látta már valamikor régen, amikor még a férjével utazgattak. A családjával napi kapcsolatot tart az interneten keresztül, találkozni csak akkor szoktak, amikor a hajó évente többször is útba ejti Miamit.

A környéket két kamera mutatja, az egyik* az, amelyiken az előbb a pontonhíd mozgását mutattam, ez éppen a legnagyobb forgalmú kikötőhelyre tekint, amit az aszfalton egy jól látható felirat is jelez. Ezért aztán gyakran megfigyelhető, hogy valaki odaáll arra a helyre, közben telefonál és integet a vonal másik végén lévőnek. Itt kötnek ki a gyakran érkező, menetrend szerinti, nagyobb vízibusz-szerű járatok, a kordon mögött sorakozó utasok beszállnak és máris indul tovább a hajó. Itt horgonyoznak le a vízen a hatalmas luxushajók, a háttérben távolabb pedig a kompszerűen is működő, vagyis autókat is szállító különleges kiképzésű hajók számára van kikötőhely, a Bolseoy és a Veoy felváltva érkezik oda egy nap többször is. Kár, hogy oda a közelükbe nem szereltek külön kamerát, de azért majd még megmutatom, milyen is ez a két érdekes alkotmány, visszatérek rájuk a következő bejegyzésben.
(*ha nem működne, próbáld ezt)

A másik kamerát Geiranger egyik nagy szállodájára (a legelső kép közepén a többemeletes épület) rögzítették és a magasból letekintve az előzőtől eltérő szögből mutatja  a fjord vizét. Maga a kikötő innen nem látszik (a képtől jobbra kell elképzelni), mert a hegy kiugró része eltakarja, viszont a vízen horgonyzó éppen aktuális luxushajó jól látható felülről, és ami nagy értéke ennek a kamerának, hogy követni lehet a kikötő felé haladó, vagy a kikötőből már elindult hajók mozgását, amikor onnan még vagy már alig látszanak - így a két kamera szépen kiegészíti egymást.

Norvégia térképén így kell elképzelni Geiranger helyét:


Hogy Geiranger kikötőjében, illetve a környékén milyen hajók éppen merrefelé mozognak vagy éppen kikötve várakoznak, megtudhatjuk a MarineTraffic oldal térképén. 

2018. június 24., vasárnap

Tegnap, június 23-dikán volt 57 éve, hogy hatályba lépett az Antarktisz-egyezmény alapszerződése, amely szabályozta az Antarktisz nemzetközi jogi viszonyait és védett területnek nyilvánította a földrészt, melyen tudományos kutatást szabadon lehet folytatni, de tilos minden katonai tevékenység.

Ebből az alkalomból nézzünk rá ismét egy ottani webkamerára, mégpedig az USA-érdekeltségű Palmer kutatóállomáséra. Az állomást Nathaniel B. Palmer tengerészről nevezték el, aki  1820-ban valószínűleg első emberként jutott el az Antarktiszra - azért valószínűleg, mert nagyjából ugyanabban az időben egy brit és egy orosz hajó is járt a környéken.

Ezt az állomást 1968-ban építették ki, nyáron kb. 40, télen 10 fő dolgozik ott, akik nagyrészt biológiai kutatásokat végeznek, a tengeri állatvilágot, fókák, madarak életét tanulmányozzák.

Erre az oldalra kattintva meg lehet nézni az éppen aktuális előző egy napot, ahogy változnak a fényviszonyok, igazán nagyon látványos. Kattints a kép közepére, ekkor nagy méretben nyílik meg ugyanaz és ott a nyíllal el lehet indítani (néha ugyan reklám is bejön, de általában csak a végén). De én már korábban összeállítottam egy képsorozatot a kamera két héttel ezelőtti képeiből, mert akkor a helyszínen történt is valami, mégpedig jött egy hajó!  Nem tudom, végül mikor távozott, de aznap biztosan ott is maradt a kikötőben.
(Már régen mondtam, úgyhogy mondom: jobbra lent a négyzetre kattints, hogy teljes képernyős legyen, mindjárt sokkal jobb lesz.)


A hajó  a Laurence M. Gould jégtörő, melyet az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványa az ötödik óceánnak is nevezett Déli-óceán tanulmányozására használ. Akiről elnevezték, Laurence McKinley Gould amerikai tudós volt, sarkkutató, aki az 1920-as évek végén részt vett Richard E. Byrd admirális első antarktiszi expedícióján.


A kameraképeken a nagy távolság miatt azt hihetnénk, hogy ez egy kis hajó, de az alábbi képen látszik a valós mérete - itt éppen a chilei Punta Arenas kikötőjében dokkol, mindig onnan indul a Palmer állomásra:



Itt láthatjuk, hol is van a Palmer állomás Dél-Amerikához képest: