2024. január 31., szerda

Érthetetlen

Mi már reményeink szerint kifelé megyünk a télből, de pár nappal ezelőtt Finnországban bizony még  kemény mínuszokat mutatott a hőmérő. Legalábbis Rovaniemi mellett a Mikulás falujában. Ezekben a hónapokban rengeteg ott a turista, leginkább a Mikulás miatt mennek, és a webkamerán követhető mozgásuk tanúsága szerint az ott álló hatalmas hőmérőt választják a fotózkodás helyszínéül ahelyett, hogy a pár méterre lévő sarkkörön fényképeztetnék magukat. Megérkeznek, körülnéznek, és azonnal megrohanják a hőmérőt, majd pedig sorban lefotózzák egymást. És olyankor is ugyanígy zajlik ez, amikor a kijelző plusz fokokat mutat, tehát nem az extrém hideg jelenti számukra a látványosságot. Érthetetlen, mi lehet annyira érdekes abban a hőmérőben, mikor pár méterre tőle ott húzódik az északi sarkkör, világosan kijelölve oszlopokkal, azokra nagy betűkkel ráírva: Arctic Circle.

Ha én odautaznék és úgy döntenék, hogy megörökíttetem magam, biztos nem érdekelne az a hőmérő,  hanem egyik lábammal a sarkkör elé lépnék, a másikat meg áttenném rajta és így fotóztatnám le magam, hogy megmaradjon a pillanat, amikor átléptem a sarkkört. Nem értem én az embereket. 😊


6 megjegyzés:

rhumel írta...

Teljesen egyetértek. De hát látod, ilyen az ember... Viszont a férjem volt ott, persze nincs hőmérős fotója. 🤭 De oklevelet kapott arról, hogy átlépte a sarkkört.

Ági írta...

Az már valami, annak van értelme! 😊

mick írta...

Érdekes lehet az északi sarkon állni. Körbe forogva minden déli irányba esik.

Agyrágóbogár írta...

De nem lehet, hogy mindkét helyen fotózkodnak? Én nem szeretem magam fotózni sehol, de biztos, hogy a hőmérőről és a sarkkörről is készítenék fotót :)))

mick írta...

Mea culpa. Ez nem az északi sark, hanem a sarkkör. Tévedtem megjegyzésemben. Innen még lehet északra nézni.

Ági írta...

Bogár, úgy tapasztaltam, amikor percekig nézem az élő kameraképet, hogy bejönnek az oszlopok közt, kicsit téblábolnak, aztán odaállnak a hőmérő alá. Persze ettől még lehet, hogy vannak, akik az oszlopok közt is fotózzák egymást, de nem ez a jellemző.