Hanami

Azt elfelejtettem mondani, hogy a virágzás-nézésre külön kifejezés is van, a hanami. 

Ma felfedeztem még egy kamerát, ahol most zajlik a hanami, ez Kakunodate városban mutatja a különleges könnyező cseresznyefák virágzását. Mint a szomorúfűznek, úgy hajlanak lefelé az ágai, érdekes látvány, egyáltalán nem hasonlít a mi cseresznyefáinkra, igaz, hogy ezt nem is a gyümölcse miatt, hanem elsősorban dísznek ültetik. 

Az utcán sétáló turisták persze megállás nélkül fotózkodnak a fák előtt, alatt, némelyek ember-húzta riksán szállíttatják magukat és onnan nézelődnek. Ma este megjelent egy fura pár babakocsival és abban két kis szobakutyával. Aztán körülményesen előkészítették a helyszínt. A pasi valahonnan kerített egy alacsony zsámolyszerű alkotmányt, arra rátették az egyik kutyust, és most figyelj: a nő amennyire tudta, "felöltöztette" az állatkát egy kicsi kimonóba. A férfi pár percig fotózta a jobb sorsra érdemes jószágot, majd pedig váltás következett, a babakocsiban üldögélő másik kutyával játszották végig ugyanezt. Hát, mit mondjak, mindenhol vannak érdekes emberek... 🤔 

Egyébként Kakunodate Tokiótól kb. 300 kilométerre északra fekszik, jóval északabbra, mint az eddig említett helyek, ahol a virágzás már a végéhez közeledik, a virágok egy része már lehullott és ezzel a látogatók száma is napról napra csökken. Itt viszont épp most kezdenek a fák virágozni, és a sakura előrejelző oldal szerint a látványosság még április 22-dikéig eltart.

És még egy utolsó: a sakura előrejelző térképen a legutolsó helység Hirosaki, ott most kezdődött a virágzás, tehát akit érdekel, pár napig még belenézhet. Aztán már tényleg mindenhol lehullanak a szirmok, vége a fesztivál hangulatnak.

A kamera időnként vált, különféle szögből mutat más-más részt. Az a nagy hegy ott nem a Fuji, hanem az Iwaki hegy (1625 m), amit Okufuji néven is emlegetnek a hasonlóság miatt.

Most pedig nyugodjon le mindenki, vége, leszakadok a sakuráról, jövő áprilisig nem lesz cseresznyevirágzás Japánban, és itt nálam sem. 🙂

Sakura

Mindenkinek jobb, ha nem írok se magamról, se a mai világról, hanem inkább Japánról és a cseresznyefa virágzásáról, annál is inkább, mivel az később már nem lesz aktuális. Most még virágoznak a cseresznyefák, Japán középső és északabbra fekvő vidékein különösen, de ahogy telik az idő, egyre jobban ritkul a virágözön az ágakon, ha pedig esőt kapnak, és a  szél is feltámad, csak úgy zuhognak alá ezrével a szirmok.

A napokban főleg két olyan hely kameráját figyeltem, ahová ilyenkor turisták tömege látogat kifejezetten a virágzó fákban gyönyörködni, nemcsak hétvégén, hanem hétköznapokon is, mintha legalábbis munkaszünet lenne a sakura ünnep okán. 

Az egyik a Noto-Kashima vasútállomás, ezt már mutattam korábban is, itt az utóbbi két hét alatt naponta egész sokaság lepte el a peronokat, és az egész év alatt csak minimális utasforgalmat bonyolító megálló látogatóinak száma sokszorosára nőtt. Jönnek egyedül, párban, családostul, kisgyerekcsapatot terelve, filmes stábbal és profi kameraállványokkal, rengetegen, mindenféle variációban. Igaz, hogy  a vonatokra csak töredékük száll fel, a legtöbben nem azért jönnek, hanem vajon miért? Aki látott már itthon japán turistákat, könnyen kitalálhatja: igen, úgy van, fotózni! Fotóznak innen, onnan, állva, behajolva, guggolva, térdelve, idelépve, odaszaladva, síneken állva, síneken letérdelve (frászt hozva az őket onnan leparancsoló vasutasra), szóval, mindenhonnan és bárhonnan,  megcáfolva a fejemben eddig kialakult stabil elképzelést, miszerint a japánok a végsőkig fegyelmezettek és szabálykövetők. Hát nem, legalábbis a sakura napjaiban ugyanolyan fegyelmezetlenségekre képesek, mint bármely más nemzet fiai és lányai. 😃

És egy kis plusz az utóbbi hét ottani hangulatát érzékeltetendő (így kicsi, de teljes képernyősre átállítva jobban látszik):

A másik a Yunokami Onsen vasútállomás, amiről valamikor régebben írtam már. Bár ez az előzőnél komolyabb megállóhely és az év többi időszakában is nagyobb a forgalma, de mostanában ott is többszörösére növekedett a látogatók száma. Esténként külön világítást  kapnak  célzottan a cseresznyefák, ettől még szebb a látvány. 

A felvételeket az elmúlt hét alatt sikerült lőnöm, de aki  élőben is belepillantana a helyszíni látványba, ott van a link fentebb mindkét állomás nevében, de igyekezzen, mert ahogy telnek a napok, előbb-utóbb ritkulni fognak a virágok és jövő áprilisig kell várnia. Egyébként még sakura előrejelző oldal is van, ahol térképen lehet követni, hogy a virágzás milyen tempóban  halad Japán területén délről észak felé.

Ráadásként még egy kamera az Arakura hegyen, kilátással a Fuji-ra. A hatalmas pagodát a háború áldozatainak emlékére emelték.

És megint...

Kicsit elmaradtam innen, de most megpróbálok visszakapaszkodni, hátha sikerül. Mindenekelőtt Japánba nézek bele, mert az nekem jó, de akit nem érdekel, nyugodtan lapozzon tovább (előbb-utóbb lesz majd poszt később is).

Tehát Fuefuki, Yamanashi prefektúra, vasúti átjáró. Megfejtettem egy rejtélyt, amiről novemberben értekeztem itt, mármint hogy mi az a rengeteg fehér pötty a gyümölcsfákon? Nos kérem, azok papírtokok, kis zacskóféle papírcsövek, amelyekkel az őszibarackokat védik a túl sok víztől és a rovaroktól, madaraktól. Igen, júniusban, amint a gyümölcsök kifejlődnek, egyenként (!) becsomagolják őket. Ezt a vastag papírból készült csövet alulról ráhúzzák minden egyes őszibarackra, fent az ágon pedig gondosan behajtogatják a papírt, így nem tud lecsúszni a gyümölcsről, és ahogy novemberben is láttuk, még hónapok múlva is az ágakon vannak, immár a gyümölcsök nélkül. Fuefukiban fehérek a papírtokok, de vannak helyek, ahol narancsszínűek, például  Okayama város északi részén az őszibarack ültetvényen, ahol a gazda, Okura egy videóban pontosan bemutatja ezt a műveletet:

Japán, más. A legutóbbi bejegyzésem a Noto-Kashima vasúti megállóhelyről szólt, a hóeltakarításról, merthogy akkor ott még - és nálunk is - bőven tél volt. Most, két hónap elmúltával ott már kezdenek virágozni a cseresznyefák, és bár ez még nem az igazi, de a napokban felszerelték már az ünnepet jelző lampionokat is. Gondolom, hétvégére várják a teljes virágbaborulást, akkor lesz az igazi látványosság, az igazi sakura, kíváncsian várom. Most még csak ilyen:

Vissza Fuefukihoz: jelenleg ott ilyenek az őszibarackosok, virágoznak a fák, minden ültetvény rózsaszínben pompázik, a kamera előtti ág is. Ami a képeken rózsaszín, közel és távol, az mind őszibarackfa. Azt lenne jó kifogni majd júniusban, amikor akkurátusan egyenként rájuk rakosgatják a védő papírtokokat, az lenne az igazi! 😊

Blogvember 2025/26

Ismerőseim Fuefuki városból, ez lehetne a mai cím. 

Az a múltkori tornázós-futós ember, ő az egyik. De van egy másik is, egy nő. Hajnali öt után indul el, kivétel nélkül mindig van rajta kalap, egy időben maszkot is hordott és tavasszal még fehér kesztyűje is volt. Ő is a vasút melletti úton halad, messzire megy, mert még a következő átjárónál is láttam egyszer-kétszer. Amikor először észrevettem, úgy tűnt, kissé furcsán lépked, de ez talán valami szándékos és sajátos testedzési stílus, ki tudja. Viszont mindig, kivétel nélkül mindig ugyanolyan tempósan, majdhogynem gyorsan gyalogol. Egy idő után vissza is jön, akkor sincs nála semmi újabb csomag,  csak a vállán átvetett kis oldaltáska, tehát  valószínűleg nincs más célja, mint az oda-vissza gyaloglás mint testmozgás. 

Aztán van néhány lány, négyen-öten, akik jobbfelől jönnek,  lehet ott valahol egy középiskola, mert arrafelé reggel is csak a nagyobbak mennek, kivétel nélkül mindegyikük biciklivel.  Délután a tanítás végén, amíg későn sötétedett,  úgy fél 6 körül, mostanában már fél 5 tájban (öt órára már koromsötét van) érkeznek  a diákok csapatostul. Mindegyiken bukósisak és a szokásos kék színű iskolai öltözék, de amikor ideérnek az átjáróhoz, közülük kiválik 4-5 lány, akik leállnak a sorompó melletti járdán.  Leszállnak a bringáról és még egy darabig maradnak, meg kell beszélni mindent, amire a suliban nem jutott idő.

Hogy mennyire távol lehet a középiskolájuk, nem tudom, de valahol olvastam, hogy iskolába kerékpárral csak azok a diákok mehetnek, akik messze laknak. De ahogy látom, ősztől kezdve megváltozik az órarendjük, mivel sokkal hamarabb sötétedik, ilyenkor jóval korábban mennek haza. Itt a közvilágítást nem  túlozzák el, az utcai lámpák alig világítják meg az utat, nem véletlen, hogy sötétedés után már csak autót látni, gyalogosok olyankor szinte egyáltalán nem járnak erre.

Aztán ott van a többi gyerek, a kisebbek, akik reggelenként nem a vasút melletti úton mennek, hanem a sarki háznál befordulva haladnak, és mindig gyalogosan, tehát az ő iskolájuk nem lehet túl messze. Minden reggel fél nyolc körül kezdődik a gyerekáradat, olyankor megjelenik jól látható formaruhában egy vigyázó ember is, aki a sarkon irányítja a "forgalmat". Érdekes látni, hogy amíg nincs dolga, mert sehol egy gyerek, az arra járó felnőttekkel köszöntik egymást, mégpedig a jellegzetes gyors fejbiccentéssel. 

A gyerekek a vasúton túlról jönnek kisebb-nagyobb csoportokban, minden csoport előtt egy valamivel nagyobb gyerek megy, kezében zászlóval. Amikor közeledik egy csapat, a vigyázó ember kiáll a kereszteződésbe és botjával leállítja a közeledő autókat. 

(Vicces, amikor olyankor is irányít, ha sehol egy autó)

Amikor esik az eső, a vigyázó ember nagy fekete ernyő alatt dolgozik

De jönnek arra még kisebbek is, bár őket csak egyszer láttam. Nagyon kicsi óvodások, vagy ki tudja, hogy nevezik őket, sőt  még olyan is volt köztük, akit gondozónő tolt egy kerekeken guruló alkotmányban. Mindegyik gyereken egyforma kis kalap, azt már korábban megfigyeltem, hogy arrafelé nagyon próbálják óvni a naptól magukat és persze a gyerekeket is.  Nyári napsütésben sokan járnak fejük fölé tartott ernyővel, de ha azt nem is,  könnyű kalapot szinte mindenki visel.

És ott van még az asszony a sarki házból. Csak néhányszor láttam, de október végén egyik nap egész délután a kertet rendezte. Mozgásáról ítélve nem lehet már fiatal, de órákig gereblyézett, hajlongott a növények között fehér kalappal a fején, és nem akartam hinni a szememnek, amikor a kert közepéről időnként füst szállt fel, égette az éghető hulladékot. Tehát náluk ez nem tilos, ami meglepő, mert azt hinné az ember, hogy ha valakik, akkor a japánok igazán odafigyelnek a környezetvédelemre. Vagy netán nem is annyira ártalmas a világnak az avarégetés? 🤔

 

Blogvember 2025/23

Japán webkamera bemutató következik, hogy legalább valami látvány legyen itt, ha már mély gondolatokra most nem futja. Ráadásul mindjárt vége a hónapnak is, hát mire várok?

Az első például egy vasúti megálló, ahogy látom, szó szerint az erdőben, de legalábbis komoly park területén. Anamizu város külső részén haladnak az egy-két kocsiból álló rövid szerelvények, és tapasztalatom szerint kevés bennük  az utas. De azért időnként még itt is van fel- és leszálló, akik mindkét irányból jönnek a vonathoz. Ha a térképen megnézi az ember, autóút is vezet a sínek közelében, tehát nem annyira elhagyatott hely ez, amilyennek így első pillantásra látszik. Viszont néhány héttel ezelőtt, amikor még a lombokat nem színezte át az ősz, tanúja voltam, amikor a késő délutáni sötétség beállta után rögtön megjelent egy vaddisznó család, egy nagy állat volt köztük, a többiek nála jóval kisebbek, de már nem csíkos malacok.

A konkrét céllal utazók mellett persze vannak néha turistafélék is, akik általában fel sem szállnak, csak nézelődnek, fotóznak, aztán megvárják a következő vonatot és azt videózzák. Ezen a mai képen például az a két ember, egy férfi és egy nő, miután egymást már minden szögből lekapták, elhelyezkedtek külön-külön a két peronon, hogy az érkező vonatot minden irányból megörökíthessék. Nem utaztak sehová, miután a vonat elment, ők is távoztak balra a kis váróhelyiség melletti úton. 

Ott középen bóklásznak a vaddisznók

A következő pedig nem állandó webkamera, hanem a múlt vasárnapi élő közvetítésből rögzítettem néhány képet a Tokyo Minato negyedében lévő Gingko fasoron  zajló fesztiválról. Minden ősszel, amikor ott a ginkgo biloba fák gyönyörű sárga színbe öltöznek,  a látványt kedvelők tömege hömpölyög végig a 300 méteres utcán, és mindenki fotóz, fotóz, fotóz. Az út elején és végén a kereszteződésben rendőr irányítja a forgalmat, folyamatosan kiabálva a kezében tartott megafonba. A népek pedig  szelfiznek, pózolnak, mennek és mennek, egyedül, családdal, gyerekekkel, társasággal, remélhetőleg néha a fákra is felnéznek, és a látvány valóban gyönyörű. 

Blogvember 2025/13

Valami furcsát vettem észre a Fuefuki városban lévő webkamerán: a távolban a gyümölcsös csupa fehér pettyes lett. A közelben lévő három kamera mindegyikén ugyanez a látvány fogadott. A falevelek már lehullottak, és szinte egyik napról a másikra mintha hó esett volna a fákra, ami lehetetlen, mert minden nap tizenvalahány fok van napközben, vagy mintha hirtelen, egyik napról a másikra megtelt volna fehér terméssel, ami szintén lehetetlen. De akkor mi az a fehér? 

Tudni kell, hogy Fuefuki és környéke Japán egyik legnagyobb őszibaracktermelő vidéke. A város tele van ültetvényekkel, a kiültetés előtt a csemetéket üvegházakban nevelik, és ezalatt a gyümölcskezdeményeket külön-külön becsomagolva óvják a hőmérséklet változásaitól. Ezek a fák viszont már évek óta a szabadban állnak, nyilván minden évben szüretelik is róluk a gyümölcsöt, tehát mi az a fehér? 

Az ültetvényeket persze nagyon gondosan kezelik, tavasszal és nyár elején például bizonyos időközönként már kora reggel jön a permetező kocsi és kiereszti a permetező anyagot, fehér felhővel árasztva el a környéket. Most pedig az utcasarkon álló fa már hetek óta be van húzva zöld molinóval, nyilván a sűrűn rászálló madarak ellen (esetleg valami különleges gyümölcse lehet).

Ő a permetező ember a permetező kocsin

Ott a beburkolt fa. A kereszteződésben pedig az iskolába igyekvő gyerekek közlekedését irányítja a NagyonFontosEmber, aki minden reggel 7:35 és 7:45 között ügyel a rendre.

Aztán észrevettem, hogy az átjáró kamerája elé benyúló ágakon is vannak fehérségek, közel vannak és jól láthatók: mintha kis zacskófélék lennének ráaggatva az ágakra. Hogy ezek mikor kerültek rájuk, fogalmam sincs, mivel eddig a levelektől nem is látszódhattak. Novemberben vajon mit kell óvni az őszibarackfákon? Mert az biztos, hogy nem ok nélkül vannak ott, ok nélkül a japánok semmit nem csinálnak, főleg ekkora sziszifuszi munkát nem. Valószínűleg sose tudom meg, pedig kíváncsi lennék rá. 

Ezek a kamera elé benyúló ágak, immár majdnem teljesen levelek nélkül, a jól látható zacskókkal:

Blogvember 2025/9

"Nektek mi a véleményetek, laknátok itt?"– kérdi a magyar srác, aki Daruma* néven működtet  csatornát,  és egy rövid videóban épp most mutatta be a lakást, ahová nemrég beköltözött Osakában.  

Laknék, nagyon is, felelem halkan,  csak ne lenne az az ország annyira földrengéses! Mindig vágytam Japánba, na persze nem örökre ott lakni, csak odamenni, mindent jól megnézni, aztán visszajönni. De ma már nem biztos, hogy visszajönnék, nem is nagyon lenne időm rá, miután az összes dolgot, ami érdekel, jól megnézném, úgy eltelne az idő, hogy maradnék. Az utcán főleg maszkban járnék, ernyőt tartanék a fejem fölé tűző napsütésben, megszoknám, hogy a járdáról előbb jobbra tekintve lépek le, és valahogy megtanulnék határozottan biccenteni köszönésképpen, bár ehhez nem tudom, mit szólna az elfuserál(ódot)t nyaki gerincem.

Gyerekkoromban, ha a rádióban földrengésről adtak hírt a világból, mindig arra gondoltam értetlenül, hogy miért laknak ilyen helyeken az emberek? Miért nem költöznek el onnan? Aztán később rájöttem, hogy ilyen alapon a világ kihalhatna, mert valami mindenhol van: földrengés, tájfun, szökőár, tornádó, mínusz 40-50 fokos hideg, úgyhogy érthető, ha mindenki ottmarad, ahol eddig lakott, és a természettől való félelmében nem menekül sehová.

 

Mint megtudtam, a Wikipédián most éppen Ázsia-hónap van, ami ott ugyan teljesen mást jelent, mint amire én ürügyként fogom használni, de önkényesen a saját céljaimra alkalmazva kénytelen leszek időnként Ázsiához köthető posztokat idetenni. Aki alapból elutasítja ezeket, az ugorja át, sőt az is ugorjon, aki nem szimpatizál a webkamerás szösszenetekkel (vannak ám ilyenek, nem is értem...), de én kicsit kihasználom, (csak kicsit, nem kell megijedni!), hogy végre írhatok néha Kínáról, Japánról és még Nepálról is, bocs'! 

 *A daruma hagyományos japán kívánság-baba, szerencse-baba, nagyjából gömb alakú festett papírmasé figura, melynek az egyik szemét akkor kell kifesteni, amikor a tulajdonosához kerül és ő kívánni akar valamit, a másik szemét pedig akkor festheti ki, amikor a kívánsága teljesül. Egyébként a daruma sosem dől el, mindig állva marad.

Védelem

Minden jel arra mutat, hogy a japánok tényleg nagyon tartanak a káros UV-B sugárzástól. Az emberek többsége, felnőtt és gyerek is ellenzős sapkát vagy kalapot hord, sőt, sok nő a legragyogóbb napsütésben is kinyitott ernyőt tartva közlekedik az utcán. De a legviccesebb az volt, amit az előbb láttam, rápillantva a Kongo-hegy kamerájára: egy kis társaság azonos fajtájú kutyáinak fejére szabályos napellenző volt szerelve. Túlzás vagy sem - hiszen az állat szemére ugyanúgy veszélyes lehet a káros sugárzás, mint a miénkre -, mindenesetre érdekes, és számunkra szokatlan látvány.

Óh, ezek a japánok...

... nem tudom, minek képzelik magukat webkamerák ügyében. Talán úgy vannak vele, hogy aki nem ért japánul, az ne nézze? Néhány kivételtől eltekintve mindig kizárólag japán a felirat, a magyarázó szöveg, sőt a csatorna neve is, így számunkra még véletlenül sem derül ki az az alapvető infó, hogy amit mutat,  az mi, és hol van. Illetve akkor kiderül, ha egy komentelő beírja, netán angolul, mert persze a legtöbben japánul írnak. 

Így aztán csak a Google képkeresővel tudtam rájönni, mi ez a hely, amit a webkamera mutat 1125 méter magasságban, ahogy az ki is van írva arab számokkal, amit még a nem-japán halandó is megért. Ez tehát a Kongo hegy, Osaka  közelében, a háttérben látszik is a város.

Időnként emberek jönnek egyedül, ketten, vagy csoportosan, odaállnak a kamera elé és állnak. Állnak és néznek, percekig. Sajnos, hangja nincs a kamerának, pedig érdekelne, hogy közben beszél-e hozzájuk valaki, vagy ők beszélnek-e, mert valahogy az az érzése a nézőnek, hogy várnak valamire. Volt olyan csapat, akik egy idő után valamilyen egységes kézjelet mutatva álltak egy darabig, aztán továbbmentek. 

Pár pillanatfelvétel a helyszínről:

És ilyen éjszaka, amikor sehol senki, csak odalent a nagyváros

Update:

Kicsit utánaolvastam ennek a hegynek, és azon kívül, hogy sok érdekességet is meg lehet tudni róla (pl. ITT), de kezd az is kiderülni, miért ácsorognak ott hosszú percekig a látogatók. Mert a képeket - ha jól értem, tízpercenként friss képeket - a kamera feltölti a Kongo-san oldalra.

És mivel ezt tudják, egy órán belül a tizedik, huszadik, harmincadik stb. perc előtt állnak oda, majd pedig amikor az órájukon látják, hogy pontosan elérkezett az az idő, akkor "pózolnak" karemeléssel vagy más módon. Remélik, hogy így az ő fotójuk kerül fel az oldalra - és valóban, ahogy látom, fel is kerül.