Plein air sztori

Pár nappal ezelőtt a Blue Anchor vasútállomáson a peronon egyszercsak megjelent egy nő, kitette a rajzoláshoz szükséges eszközeit, és rajzolt. Lehetett amatőr, vagy profi művész, aki ebben a kis tengerparti faluban üdül, de talán állandó lakos, ki tudja? Nem volt több  17-18 foknál, jó erős szél fújt, szaggatta a nyakára tekert kendőt, a nő időnként fejére húzta a kapucnit, de csak rajzolta a vázlatát kitartóan. Ha éppen vonat volt várható, jöttek-mentek mellette a népek, és szinte mindenki odapillantott, de csak amúgy félig-meddig, futólag, nyíltan megállva  nem bámulta senki. Az állomásépületből egyszer átsétált egy vasúti tiszt, akivel láthatóan ismerték már egymást és beszélgettek egy darabig. Aztán később jött egy férfi ugyanolyan piros dzsekiben, mint az asszonyé, hozzátartozója lehetett, talán a férje. Hosszan ott is maradt, és látszott, hogy a látványt tárgyalják, szóval, amolyan szakmai beszélgetés zajlott köztük. A férfi később elment, majd pedig délután egy kis időre ismét visszajött.

Mindeközben több óra is eltelt – a szél mindvégig ugyanolyan erővel fújt – , aztán úgy fél kettő körül a nő összepakolt, az állványt összecsukta, eszközeit belerakta a nagy gurulós táskába, és a rajzot magához fogva elindult haza. Otthon majd következhet a kidolgozás. Kár, hogy azt nem látjuk.

Kell tudni?

Itt bemutatják a műveletet

Annyira jó, hogy a neten olyasmire is találhatok megoldást, amire az égvilágon semmi  szükségem sincs. Mert ugye minek nekem azt tudni, hogy az angliai Blue Anchor vasútállomáson a vonatot fogadó vasutas miért áll be jellegzetes pózba, amikor a vonat közeledik, majd pedig mit ad át és mit vesz el a mozdonyvezetőtől? Egyik karját kb. vízszintesen eltartja magától, a másikat pedig magasra emeli, és abban tart is valamit, valami kerek izét. És amikor a mozdony egészen lelassulva odaér, átadja azt a valamit, az oldalt készenlétbe helyezett másik kezével pedig elvesz egy ugyanolyat a vezetőtől. Mit csinálnak ezek? 

Nos, némi kutakodással kiderítettem, hogy ez a token ring, egy jelzőrendszer része, eszköze, amit kicserél egymással a vonatot fogadó vasutas és a mozdonyvezető, és ezzel a szerelvény mintegy engedélyt kap  az egyvágányú szakaszon való továbbhaladásra.  Régi eredetű ez a rendszer, Indiában máig használatos, Angliában pedig a kis forgalmú egyvágányú vonalakon maradt meg,  némely ismertető egyenesen "old school" kategóriába sorolja. Vicces látvány, ahogy a  közeledő gőzös láttára az elegáns fehér inges vasúti ember  stabilan beáll kis terpeszbe, két karját  a megfelelő helyzetbe hozza, hogy a mellette elhaladó mozdonnyal és annak vezetőjével szinkronban lebonyolódjon a csere egy másodperc alatt. Sőt, már olyan esetet is láttam, amikor az állomáson megállás nélkül áthaladó szerelvény vezetőjével cserélték ki a karikát (Blue Anchorban a hét bizonyos napjain nem állnak meg a vonatok), akkor bizony kicsit meg is rántotta a lendület a vasutast, mert lassan ment ugyan a vonat, de mégsem annyira lassan, mint amikor megállni készül. 
És a kérdésre visszatérve: minek nekem ezt tudni? Hát, mert érdekel, azért.