Anyai nagymamámnak ma van a születésnapja. 1895 november 2-án, halottak napján született (most jövök rá, hogy épp 130 éve), de e gyászos dátum nem árnyékolta be az életét, végül kilencven évet élt. Tehát nálunk a halottak napja mindig születésnapi köszöntést is jelentett. Ha nagymama éppen nálunk volt, akkor ott, vagy átmentünk hozzá és ott köszöntöttük virággal, tortával, ahogy kell.
Vasúti kiadóőr lányaként született, és ahová dédapámat helyezte a vasút, a család mindig oda költözött. A leghosszabb időt a Tolna megyei Őcsényben töltötték, a család végül ott is maradt. Nagymamám akkor került el Őcsényből, amikor férjhez ment nagyapámhoz, és attól kezdve mindig az ő szolgálati helyén laktak: három gyemekük három helységben született, sorrendben Kunszentmiklóson, Abdán és Dunavarsányban.
Nagymamám erős akaratú, tevékeny asszony volt. Történetek szóltak róla, hogy fiatalasszony korában hogyan egzecíroztatta akit lehetett, például hogyan harcolt ki alkulehetőséget komoly fővárosi nagyáruházban, ami pedig már a harmincas években se volt szokás. Anyu mesélte nevetve, hogy egyszer a Holzernél (későbbi Úttörő Áruház) ruhaanyagot keresett, de ami tetszett neki, azt drágállotta. Nem lehet alkudni, mondta az eladó, mire nagymamám kézenfogta a lányát és nagy dérrel-dúrral kivonult az üzletből. A kereskedő az utcán érte utol, visszakönyörögte és nyélbeütötték az üzletet. 😀
Nagyapámmal együtt nagy áldozatot hoztak értünk, értem, amikor 1953-ban kifejezetten azért költöztek a közelünkbe, hogy napközben rám vigyázzanak. Pár év múlva nagypapa meghalt, ettől kezdve nagymama várt minden nap haza engem az iskolából, a délutánt együtt töltöttük. Sose szólított a nevemen, mindig Cicának, Cicukámnak hívott, mindenben a kedvemre tett, nagyon szerettük egymást. Máig emlékszem bizonyos kiszólásaira, a ki tudja milyen népszínműből, iskolás emlékeiből gyakran emlegetett idézeteire, melyeket én is sokszor önkéntelenül idézek azóta is. Így él bennem a nagymamám, aki évtizedekig hozzátartozott az életemhez.
