Tegnap ennyien gyűltek össze a Péter-Pál erőd főterén az operafesztivál első estéjén -  állva, vagy magukkal  hozott székeken a füvön ülve figyelték a fesztivál első előadását. Sajnos, a színpad elhelyezése elég szerencsétlenre sikerült, mert a nap ilyenkor még sokáig a pénzverde fölött áll és az ellenfény nagyon zavaró, de a többség úgyis a hatalmas kivetítőn nézte a műsort. Rimszkij-Korszakov zenéje nem tartozik a könnyen élvezhetők közé, mégis azt mondják, a Cári menyasszony című műve a szentpétervári zenei élet egyik legnépszerűbb operája. 

A kamera persze a megszokott módon, automatikusan forog körbe, tehát nem mutatja külön a színpadot, de úgyis csak az érdekesség és a hangulat kedvért teszek ide egy pici részletet (én sem néztem sokkal hosszabban).

Hátha valakit érdekel, elmondom, hogy holnap, csütörtökön Szentpéterváron nemzetközi operafesztivál kezdődik, a Péter-Pál erőd főterén már építik a színpadot és a kivetítőt. Csütörtök este magyar idő szerint 6 órakor Rimszkij-Korszakov Cári menyasszony c. operája lesz műsoron. Vasárnap 4-kor pedig Verdi Macbeth-jét mutatják be ugyanott. 

Gondolom, a kamera a szokásos módon megy majd körbe-körbe, tehát csak időnként fordul a színpad felé, de mivel hangja is van, a zene mindig hallható lesz. Azt nem hiszem, hogy bárki végig akarná nézni és hallgatni valamelyik klasszikus művet, de pár percre belepillantani - már csak az érdekesség kedvéért is - talán érdemes lesz.

Eszembe jutott, hogy megnézem, vajon így nyáron, sőt a fehér éjszakák idején mit mutat a szentpétervári Jeliszejev üzletház melletti webkamera. (A helyről korábban már írtam néhányszor, a legrészletesebben például itt.) Aztán rájöttem, hogy a fehér éjszakák látványossága csak késő este és éjszaka élvezhető, de a most zajló foci-VB miatt nappal is sokkal mozgalmasabb lehet az élet Szentpéterváron. És így is van, ezen a bizonyos utcasarkon  a szokottnál lényegesen több ember mozgott  a mai egyszerű péntek délutánon, de még most, ottani idő szerint este 11 óra után is. 

Középen ott áll a VB kabalafigurája, a Zabivaka nevű farkas, a turisták pedig egyenként, csoportosan, vagy családdal körbeállva folyamatosan fotózkodnak vele. És működik az a bizonyos csobogó is, minden percben akad valaki, aki a gránitgömböt megforgatja, a márványlépcsők tetején pedig szöknek felfelé a vízsugarak - én ugyan eddig még nem vettem észre, hogy a vízoszlopok magassága, ereje változna, igaz, hosszabb ideig még nem is figyeltem. 

Egy-egy perc kiragadva ma délutánról és estéről. de nézzetek rá majd élőben is:

Mivel az ortodox keresztényeknél ma van Húsvét ünnepe, nézzünk egy pravoszláv templomot, amelynek van webkamerája és folyamatos élő közvetítést láthat, aki odakattint. Éjszaka csend van és csak az utcai lámpák ablakokon belopakodó fénye világítja meg a belső teret, nappal mindig betér pár hívő imádkozni az ikonok előtt, vagy csak nézelődni, az istentiszteletek idején már sokkal többen vannak, nagy ünnepeken pedig megtelik a templom, ahogy például tegnap késő este is (ne zavarjon, hogy az oldalfalak kicsit görbék, ez a kamera optikája miatt van):

 

Ez itt egy percnyi felvétel ma kora délutánról. Azért nem a délelőtti ünnepi szertartásból mutatok részletet, mert annak a közvetítése még ennél is zavaróbban szaggatottra sikerült, talán mert akkora volt a forgalom a szolgáltató szerverén. Az ikonosztáz tetején már ott világít a X és B betű: Христос воскрес!

A templom Szentpéterváron a Vasziljevszkij sziget frekventált helyén, a rakparton áll, és szemből, a Néva túlsó partjáról, a turistáktól leginkább látogatott helyekről is jól látható. Az 1890-es években épült, belső freskóinak egy részét a kor híres orosz művésze, Vasznyecov festette. Belső tere hatalmas, a bejárati ajtóinak vastagsága közel 20 centi. 

1934-ben bezárták és attól kezdve a hadikikötő raktárának használták. 1957-ben műjégpályává alakították, amire éppen a tágas belső tere tette alkalmassá. Ez volt Leningrád első fedett műjégpályája, sok neves műkorcsolya-bajnok sportpályafutása kezdődött e falak között, itt tréningezett többek közt a Protapopov-házaspár is. Hogy a díszítések ne zavarják (!) a korcsolyázókat, a falak freskóit fehérre meszelték, majd olajfestékkel kenték át. A Life magazin  korabeli fotóit látva fogalmat alkothatunk arról, hogy nézett ki akkoriban a templom belseje.

Az egyház 1991-ben kapta vissza, de a helyreállítás sokkal nehezebb volt, mint azt gondolták, és végül több időt vett igénybe, mint a XIX. század végén az egész építkezés.  Majdnem öt év ment rá az állapotfelmérésre, a restaurálás módjának meghatározására, a hulladék eltávolítására, a tervdokumentáció elkészítésére és a padlózat fölfektetésére.

Röviden ennyi, amit a templomról tudni érdemes. Nekem egy apró személyes emlékem is fűződik hozzá: amikor 1983-ban az Akadémiai Levéltárban kutattam, minden reggel ott a sarkon fordultam be és feltűnt ez a kívülről fájdalmasan elhanyagoltnak látszó, mégis szép épület. Bent a levéltárban beszélgetés közben ezt megemlítettem, mire azonnal jött a szinte ellenséges válasz: „az nem érdekes, nem is műemlék, nincs semmiféle művészi értéke!”

1983-ban ezt az egyetlen képet készítettem róla, akkor ilyen volt:

Most pedig ilyen kívül és belül. Látszik, hogy ma legalább két kis tornyocskával több van rajta, melyek régen is biztosan megvoltak, no és persze a keresztek is ott emelkednek megint minden kupola tetején:

  A gyönyörű ikonosztáz:

Belső részletek:

Lassan vége a télnek és hamarosan már nem lesz semmi aktualitása a havas, jeges képeknek, ezért most mutatom ezt a tegnapi összeállítást, ilyen volt a vasárnap délután a Néva jegén. A kamera a Péter-Pál templom tornyáról nézi a Vasziljevszkij-sziget csúcsát és a folyót is. A folyót, mely pillanatnyilag még be van fagyva, ám az utóbbi napok enyhébb időjárása miatt a jég már  egyáltalán nem biztonságos. 

Ennek ellenére a szentpéterváriak rámennek, hiába figyelmezteti őket az ottani katasztrófavédelmi hivatal. Légpárnás kis járőrhajók cirkálnak és eddig már ki is mentettek néhány embert (például egy brazil turistát!), akik alatt beszakadt a jég. A katasztrófavédelem szóvivője egy interjúban kifejtette, hogy az emberek valahogy nem akarják elhinni, hogy tényleg veszélyes a jégre menni, azt gondolják, ha belepte a hó, akkor már minden rendben van. 

A videón is látszik, hogy sokan láthatóan vasárnap délutáni programként sétálgattak tegnap a Néva jegén a Péter-Pál erőd és a  Vasziljevszkij-sziget csúcsa között. Időnként megjelent köztük a kis légpárnás hajó, és nagy szerencsével tegnap sem történt tragédia. Aztán ahogy sötétedett, lassan elfogytak a jégről a kis fekete hangya-csapatok, de a járőrhajó kék fényszórója még a teljes sötétségben is fel-felvillant ott a folyó közepén.
(Tudod, a jobb sarokban a kis négyzettel nagy képernyősre kell nagyítani, mert ezen aztán tényleg csak úgy látszik valami.)

Harmadik, befejező rész - ami nem jelenti azt, hogy már soha nem fogok visszatérni erre a Nyevszkij és Malaja Szadovaja sarkán működő webkamerára, de szót kell ejtenem a közvetlen környezetében még említésre méltó objektumokról is. 

(A tájékozódás megkönnyítésére: a webkamera ennek a sarokháznak az oldalsó frontjára néz, balra a sárga épület szélső szögletében áll a múltkor bemutatott Jeliszej macska.)

Ez itt a Jeliszejevszkij üzletház. A fényes, díszes kirakatok, melyekre a kamera ránéz és amelyek különösen este mutatósak igazán, ennek a portáljához tartoznak. Az épületet 1903-ban építtette a Jeliszejev fivérek bor- és élelmiszerkereskedelmi cége, és az építészeti megoldásokkal, külső-belső díszítésekkel, a monumentalitással a társaság gazdagságát akarták jelezni. A Nyevszkijre néző homlokzaton látható egyetlen hatalmas, diadalívet formázó ablakegyüttes valójában több emeletet takar, körben a tudomány, kereskedelem, ipar és művészet allegorikus szobrai állnak. Eredetileg a földszinten maga az üzlet, a többi emeleten bank, színház és étterem működött. A szovjet időben a földszinti üzlet neve 1. számú központi élelmiszerbolt lett, fölötte pedig Театр комедии néven játszották a szatírikus darabokat, vígjátékokat. Amikor a 80-as években ott jártam, (sőt a földszinti, leginkább delikátboltnak nevezhető, elit üzletben meg is fordultam, bár nem vettem semmit), akkor még a homlokzat tetején ott volt óriás betűkkel a kivilágítható felirat, így nézett ki:

A 80-as évek végén elkezdődött és évekig tartott az épület belső és külső felújítása, a földszinten ma is delikátüzlet működik, kivétel nélkül mindennap nyitva van este 11-ig és berendezését látva némi bepillantást nyerhetünk az eredeti kereskedőház pompájába. Az emeleten ma is színház van, mely már régi nagynevű rendezőjének, Nyikolaj Akimovnak nevét viseli.
Csak pár részlet a Jeliszejev üzletház földszinti belső teréből:

A kameránk látóterébe kerülő másik objektum az a gömb ott valamiféle lépcsőkkel. Ez egy háromszög alaprajzú szökőkút, vagy inkább csobogónak mondhatjuk, érdekessége a 740 kilós gránitgömb, amely egy kerek, vízzel teli tartóban áll és  kézzel forgatható. Egyes információk szerint kezdetben az alatta lévő víz forgatta, de aztán valami elromlott benne, azóta kell kézzel forgatni a turisták nagy szórakozására. Ezzel a forgó mozgással a gömb szabályozza a vele szemközti márványtömbökből és közül feltörő vízsugarak erejét és magasságát. A tizenkét lépcső az ismertetők szerint a 12 órát jelzi és valami módon az egész konstrukcióról a pontos idő is leolvasható, de bevallom, én több leírás nyomán sem tudtam értelmezni (sem oroszul, sem angolul) ennek a módját, hátha majd nyáron, amikor a működése látható lesz, világossá válik a lényege. Télre, amikor a vizet elzárják, a gránitgömböt mindig elszállítják, hogy a nagy hideg rongáló hatásától megóvják, és egy strapabíró anyagból készült hasonló gömböt emelnek be a helyére.

Persze eköré is alkottak a járókelők egy hiedelmet, nevezetesen, hogy aki háttal fordulva aprópénzt dob a lépcsőkre, illetve, aki megforgatja a gömböt, annak a kívánsága teljesül. Úgyhogy erre a sarokra érdemes kívánságokkal megrakodva érkezni, majd pedig  pénzt dobálni a csobogóba vagy a macska köré, aztán valami majdcsak teljesül. Vagy nem. :)

Amikor a kamera közvetítését nézzük, gyakran hallatszik valamilyen gépi hang, orosz beszéd, mintha rádiótelefonon beszélne valaki, de esetenként egészen felismerhető másfajta szöveg is, hétvégenként néha zene. Ez egy hangszóróból jön, mely arra a házra van felszerelve, ahová a kamera is. A működő hangszóró alatt pedig egy emléktábla van, ez a leningrádi blokád alatt a városban elhelyezett hangszórókra emlékeztet, amelyekből a lakosok a frontról érkező híreket hallgathatták. 

Ha valakit érdekel, és sok lelkierővel rendelkezik, találhat visszaemlékezéseket a blokádról. Ezeket túlélők, illetve a blokád alatt egy ideig még életben lévők jegyezték fel a mi eszünkkel elképzelhetetlen mindennapjaikról. Én még évekkel ezelőtt olvastam  egy 11-12 éves kislány, Tánya Szavicseva naplóját, aki a blokádot ugyan túlélte, de az akkor szerzett végzetes betegségekben 14 évesen meghalt. Múltkor kutatásaim közben ismét beleakadtam a naplóba és beleolvastam. Nagy hatású és mondanom sem kell, mennyire megrendítő.

Nos, körülbelül ennyi tudnivaló kapcsolható össze ennek az egy webkamerának a látószögével. És persze nem árt az sem, ha az ember tudja hová helyezni azt a helyet, amit a kamera megmutat. Mert ha egy kicsit távolabbra is gondolunk ettől a néhány négyzetméteres sétálóutca-felülettől, akkor megemlíthetjük még, hogy ez az utcasarok, ahol a város legrövidebb utcája, a Malaja Szadovaja utca kezdődik, pontosan II. Katalin szobrával szemben van, a cárnő szobra egy kis park közepén áll, a park mögött pedig ott az Alekszandrinszkij Színház, Oroszország egyik legrégibb drámai színháza, amely egyébként Puskin keresztnevéről kapta a nevét. Tehát ha a fent említett csobogó gömbje előtt megállnánk és átnéznénk a Nyevszkij másik oldalára, II. Katalin szobrát és pontosan mögötte ezt az 1756 óta ott álló színházat látnánk.  Én legalábbis ilyesmire is gondolok, amikor a kamera előtti életet nézem, de persze nekem helyzeti előnyöm van, mert jártam ott, bár akkor még sehol se volt a forgó gömbös szökőkút, viszont Jekatyerina Vtoraja szobra mellett egy padon jól kibőghettem magam, miután a szomszédos Szaltikov-Scsedrin Könyvtárban (ja, mert az is ott van, csak ma már lekopott róla Sz-Scs. neve) a kápószerű biztonsági őr néni a frászt hozta rám. 

Na, egy szó mint száz, akit érdekel a környék, szívből ajánlom a nagyon jól használható térképet, rengeteg információt lehet leolvasni róla, aztán a leolvasott nevekkel, infókkal tovább lehet kutakodni. Mert nemcsak a google, hanem az egész internet is a barátunk. És ne higgyetek a mondásnak, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik, ez nem igaz ám! Épp ellenkezőleg! :-)

Tehát ahogy ígértem, folytatom a tegnapit és elmondom, miért is állnak meg ott annál a házfalnál az emberek. A megfejtés érdekes, bár a háttere egyáltalán nem lesz vidám. 

Amikor először figyeltem ezt a webkamerát, éppen akkor egész nagy csoportosulás jött létre ott a házkapunál, előbb azt hittem, várnak valakire, egy sztárra például, aki majd kijön a kapun, vagy valamiféle demonstráció, tüntetés készül. Aztán feltűnt, hogy közülük néhányan időnként karjukat magasba emelve felugranak, a kapun viszont senki se jött ki, tehát nem ováció, éljenzés akart ez lenni.  Ez máskor is ismétlődött, mindig jött egy-két-három ember és ugráltak, láthatólag földobtak valamit, néha lehajoltak a földig, aztán egy idő múlva elmentek és ez így ment minden nap.

Nem értettem, mi lehet ott. Csak annyit tudtam, hogy Malaja Szadovaja és  dobál - ezzel a két keresőszóval első találatra kiderült, miért is ugrálnak és mivel dobálóznak ott az emberek: egy macskaszobor van a fal szögletében, a kandúrnak neve is van, Jeliszejnek hívják. 2000-ben került oda, akkor még fekete volt a talapzata, melyet pár évvel ezelőtt vastag, áttetsző plexilapra cseréltek. Ugyanis a városlakók közt kialakult egy szokás: pénzérméket próbálnak feldobni Jeliszej talapzatára és a legenda úgy tartja, hogy akinek a pénze nem esik vissza, hanem fennmarad, annak hamarosan teljesül a kívánsága. Ezért lett átlátszó a tartólap, így lentről is jól látható az eredmény. 

Hogy Jeliszejnek párja is legyen, ezért a szemközti ház homlokzatára - amit a kamera már nem mutat - szintén került egy macskafigura, őt Vasziliszának nevezték el és természetesen lánycica. Mindkét macska az első emelet magasságában van és a szintek ezekben a régi házakban elég magasak, mégis időnként Jeliszejhez némely suhancok felmásznak és leszedik az aprópénzt, sőt pár évvel ezelőtt magát Vasziliszát is ellopták, de pár nap alatt sikerült előkeríteni, bár addigra már Moszkvában próbálta jó pénzért eladni valaki.

Vaszilisza

Jeliszej

De miért lett szobra Szentpéterváron két macskának? A leningrádi csaknem 900 napos blokád alatt, amikor a város lakói  elképzelhetetlen szenvedéseken mentek keresztül, a borzalmakat még tetézte a patkányok elszaporodása. A visszaemlékezések szerint ezek az állatok szervezetten árasztották el a várost, felfaltak mindent, veszélyt jelentettek élőre és holtra egyaránt, ellenük pedig minden intézkedés hatástalan volt, lőtték, tankokkal támadták őket, de hiába. Ekkor Jaroszlavltól, a jó egerésző macskáiról híres várostól kértek segítséget, ami a blokád részleges áttörése után meg is érkezett. Egyes adatok szerint négy, mások szerint két vagon macskát küldtek Jaroszlavlból, és ezeket igen magas áron adták el a családoknak, így a patkányállomány nagy részét sikerült velük elpusztíttatni. A teljes siker érdekében a blokád  vége után még Szibériából is érkezett szállítmány több szibériai városból származó macskákkal. A feljegyzések szerint a blokád utolsó évében legalább ötezer macskát telepítettek le Leningrádban, az ő emlékükre állították a két macskaszobrot ott a Malaja Szadovaja utca elején. 

A webkamera látóterébe eső utcarészletről és a szemközti fényes kirakatos, díszes épületről majd máskor mesélek, tehát még folytatása következik.

Ma két webkamerát mutatok, az első a Nemzetközi Űrállomás, amelyben ha jól tudom, jelenleg hatfős személyzet kering a Föld körül. Ezen az oldalon három kamerára lehet kattintani, ezek közül egy vagy kettő mindig a kinti képet mutatja, tehát látni, hogyan halad az űrállomás a felhők és kontinensek fölött, egy pedig általában az űrhajó belsejéből közvetíti, amint az űrhajósok úszkálnak ide-oda, át egyik helyiségből a másikba és a rengeteg műszer között tevékenykednek. Van még két lehetőség, ezeken az űrállomás éppen aktuális helyét lehet követni kétféle grafikus megoldással ábrázolva.

Hogy a kamerák mikor mit mutatnak, az változó, vannak persze szünetek is, amikor semmi sem látszik, mert mondjuk éppen olyan zónában halad az állomás, ahol sötétség van, illetve a belső kamerát is időnként lekapcsolják, ami teljesen érthető. De ma délelőtt például három űrhajós válaszolgatott a NASA központból felhangzó kérdésekre - azt hiszem, ez úgy működik, hogy diákok megírhatnak előre kérdéseket, melyeket a földi központban, hallhatóan nagy közönség jelenlétében felolvasnak és az élőben kapcsolt űrhajósok megválaszolják őket. Egy részletét rögzítettem a műsornak, figyeljétek meg, hogy mindegyik űrhajós egyik lába rögzítve van, amolyan kengyelféleségbe akasztják be, hogy megmaradhassanak egy helyben. :)

A másik kamerát egyelőre csak találós kérdés - vagy inkább találgatós kérdés - gyanánt teszem ide, vagyis a helyét megmondom, de a többit találgatni kell.

Tehát a kamera Szentpétervár  belvárosában van a Nyevszkij sugárút és a Malaja Szadovaja utca sarkán. Mutatok egy párperces mai videót, arra kellene rájönni, hogy ott a bal szélen amellett a házkapu mellett időnként miért állnak meg az emberek? Tüntetésre készülődnek, gyülekeznek valami okból, aztán meggondolják magukat és elmennek? Közben pedig kavicsokat dobálnak az ablakokra? Vagy mit csinálnak, mi történik vajon ott? Előre szólok, nem hiszem, hogy lesz, aki eltalálja a választ, de ez egyáltalán nem is csoda, nekem sem volt fogalmam sem, amikor először láttam itt hasonló jeleneteket.
Aztán legközelebb majd elmondok mindent, amit a helyszínről tudni lehet, mert bármilyen hihetetlen, de még erről a "semmi különös" helyszínről is elég sokat lehet mesélni, amint az majd kiderül.

Ismét elmondom, hogy mindig ajánlatos a videókat teljes képernyős módban nézni, ott a lenti jobb sarokban a négyzetre kattintva.

Hasznos tanácsok a magnéziumról  egy dietetikustól, érdemes megnézni.

És egy rejtély: vajon miért van világos egy szobában a Komendantszkij dom alagsorában éjfél után 20 perccel? Az épület ma várostörténeti múzeum, és megjegyzem, más estéken sosem égett a villany egyik helyiségben sem. Lehet találgatni: mondjuk, égve felejtették. Vagy valaki nagyon belefeledkezett a munkájába - dehát ennyire? Ráadásul szombaton? :)

Hoppá, megint ott (volt tegnap este) a macska! Sőt, egy ember is. Ma csak ezt tudom nyújtani, bocs'. Jó éjszakát mindenkinek!

Ígéretem szerint visszatérek ahhoz a pici "kinövéshez", ami az egyik tegnapi fotón alig-alig látszott. Itt egy nappali kép ugyanabból az irányból, a következőn pedig mutatom is kinagyítva azt a valamit:

Ott a kicsi kép közepén mintha ülne valaki! Ül is, mégpedig a cár, Nagy Péter, bronzba szoborva. Furcsa szobor, nagy visszhangja volt, amikor 1991-ben idekerült a Péter-Pál erőd központjába, közvetlenül a székesegyház mellé, melyben a cár is nyugszik. Alkotója Mihail Semjakin, a száműzött szobrász, aki 1971 óta Amerikában él és 1989-ig a lábát sem tehette be a Szovjetunióba. Az emlékművet, melyen nyolc évig dolgozott, ajándékba adta szülőhazájának.

A szobor arcvonásait a Rastrelli által még Péter életében készített maszk nyomán mintázta Semjakin, a fej tehát igazán hitelesnek mondható, összességében azonban a látvány enyhén szólva szokatlan. A karosszékben ülő cár törzse és végtagjai aránytalanul hatalmasak az élethű fejhez képest. A művész állítólag ezzel a megoldással az orosz ikonfestészetben az emberi test arányainak ábrázolására érvényes szabályokat vette alapul. A nagyközönséget azonban nem érdekelte az alkotó magyarázata, felháborítónak találták a szobor kinézetét, olyannyira, hogy a felállítás után a vandalizmus elkerülésére  kénytelenek voltak őrséget állítani az emlékmű mellé. De ahogy telt az idő, elcsitultak a tiltakozások és mostanra mindenki hozzászokott a látványhoz, a merészebb turisták a cár térdére ülve fotóztatják magukat, sőt már babona is kapcsolódik a fura bronzalakhoz: aki a cár hosszú, vékony ujjait megsimítja, annak a kívánsága teljesül.

Számomra még a szobor arányainál is furcsább, hogy a cárt az ábrázolásokon megszokott hajzat nélkül mintázta meg a művész. Mint tudjuk, 53 évesen halt meg, végül is addigra meg is kopaszodhatott, de ennek ellentmond, hogy fennmaradtak metszetek a halálos ágyán fekvő cárról és ott is a szokott sötét hajfürtökkel látható. Bár azt hiszem, közelebb áll a valósághoz, hogy a hatalmas termetű cár a nyilvánosság előtt parókát hordott. Ami pedig a termetét illeti,  mindig hihetetlennek tartottam, hogy a 203 centis magasságával hogyan tudott élni és dolgozni abban a kicsi faházban, melyet téglaházba beépítve múzeumként mutatnak a látogatóknak. Voltam benne - no persze nem magában a faházban, hanem az azt körülvevő épületben, ahol körbejárható a házikó és az ablakain a látogató bepillanthat a belsejébe. Egyébként a cár állítólag agorafóbiás volt, azért is töltötte ideje nagy részét abban a termetéhez nem illő kicsi házban, de hogy a fejét hogyan nem verte be a mennyezetbe, azt el se tudom képzelni.

Szóval, magasnak magas volt, de az biztos, hogy nem olyan aránytalan felépítésű, mint a fenti szobor. Dehát rendben van, engedjük meg az alkotónak, hogy a művészi szabadság, meg az orosz ikonfestészet szabályainak jegyében úgy ábrázolja a nagy cárt, ahogy neki tetszik.

Ha már a közös blogunkban a színek kapcsán írtam a rajzolásról, ide is kívánkozik róla valami. Szóval, az nekem a bajom az én saját rajzolásommal, hogy úgy igazán szinte sosem tudok belefeledkezni. Talán egy-két esetre emlékszem, de azoknak is van már 2-3 éve, amikor rajzolás közben teljesen megfeledkeztem mindenről, a külvilágról, helyről-évszázadról-óráról, annyira élveztem. De ezt az egy-két ihletett alkalmat kivéve mindig feladatnak tekintem a rajzolást. Pedig én magam határozom el, hogy mit akarok megörökíteni, senki nem kényszerít rá, senki nem szab határidőt, senki nem kéri számon, mennyire jutottam vele. És mégis mindvégig az izgat munka (igen, munka!) közben, hogy ezt vagy azt a kis részletet hogyan tudom megoldani. Nem is lesz belőlem művész soha - nem mintha valaha is ezt a célt tűztem volna ki magam elé, de egy művész nyilvánvalóan másképp viszonyul az egészhez, valami mélyebbről fakadó belső indíttatással alkot, nem pedig megoldani akar valamit.

De azért a mélyenszántó gondolatokon kívül ma is mutatok a Péter-Pál erőd kamerájáról képeket, mert az elmúlt két nap alatt ott bizony igazi tél volt. Nagyjából két napig kisebb megszakításokkal szakadt a hó, hordta a szél, de annyira, hogy késő esténként szó szerint semmi nem látszott a környezetből - azt hittem először, hogy tán elromott a kamera - csak a fehérség kavargott és helyenként átsejlett rajta a lámpák fénye. Метель, hóvihar, ezt mondja ilyenre az orosz.

Viszont megállapítottam, hogy a helybeliek, de még a turisták is nagyon edzettek, mit nekik hóvihar, egész nap caplattak az egyre növekvő fehér tömegben,  pedig a pár fokos mínuszban még igencsak viharos szél is fújt.

A pénzverde tetejéről épp tolják le a havat

Mint a Deltában a menetelő sarkkutatók...

De ma estére már csöndes és szép lett ott a tél:

Ennek az utolsó képnek nagyjából a közepe táján van egy picike kis "kinövés", de most ne keresd, majd legközelebb jobban megmutatom és elmondom, mi az. Csak hogy legyen mire várni - meg hogy magamat rászorítsam az írásra, mert ha már megígértem, ugye...  :)

Így ment át a havon egy macska ma reggel fél 7-kor a Péter-Pál erődben a templom előtti téren.  Nem vagyok százas, tudom. :)
Egyébként csak arról van szó, hogy nem tudok semmi értelmeset írni, de nem akartam a mai napot is üresen hagyni itt a blogban. A meglévő 5 azaz öt darab piszkozatom pedig kivétel nélkül mind olyan, amivel még sok munka lenne, úgyhogy inkább összeraktam ezt a picinyke képsorozatot. Pillanatfelvétel a messzi távolból.

Van egy webkamera Szentpéterváron, pár napja fedeztem fel és mondhatom, nagy élmény nézegetni. Mert nem csak olyan szokásos táj vagy utca, tér, melyen járkálnak az emberek - jó, jó, persze az ilyen fajta kamerák is érdekesek, de ez különleges. Már csak azért is, mert a Péter-Pál erőd területén, a Péter-Pál székesegyház előtti téren helyezték el, a környezet hangját is közvetíti, ráadásul mozog is. Meghatározott tempóban, mindig ugyanazokat a mozgásokat végzi, lassan fordul körbe, párszor pedig emelkedik vagy süllyed, aszerint, mi abban az irányban a mutatni való. Például, amikor a templom elé fordul, megáll, majd pedig lassan fölfelé emelkedik egészen a torony csúcsáig. Aztán leereszkedik és folytatja a forgást. 

Minden kerek órakor néhány perces harangjáték szól a toronyból.

Ezek a viszonylag kicsi harangok játsszák a melódiákat, ha rákattintasz, meghallgathatod azt, ami a déli 12 és este 6 óra kivételével minden órakor felcsendül: egy XIX. századi dallam, a "Коль славен наш Господь в Сионе!", amely egyébként 1833-ig az ország nem hivatalos himnusza volt. :

Délben és este 6-kor pedig a Боже, Царя храни (Isten, óvd a cárt) kezdetű dallam hangzik fel, ez volt 1833-tól 1917-ig az állami himnusz.

Sajnos, a kamera élő közvetítését semmi módon nem tudtam lementeni, mondjuk, ez nem is meglepő, hiszen nem rögzített film. Állóképeket viszont szedtem le bőven, ezekből mutatok párat.

Abból a toronyablakból szól a harangjáték

A katedrális főbejárata

Nem messze a főbejárattól a

Ботный дом, eredetileg a Nagy Péter cár által épített kis hajó őrzésére szolgált

Az erőd keleti kapuja felől jön egy nagy csoport, pedig már este 6 óra, záróra van

A pénzverde épülete

Most már helyi idő szerint éjfél van, teljesen kihalt a tér, pedig egy órával ezelőtt még átment a friss havon kétszer is egy-egy nő. Az óra elütötte már a tizenkettőt,  a harangjáték pedig most játssza egymás után, előbb a "Коль славен наш Господь в Сионе!", utána  a "Боже, Царя храни" dallamát. 

De nem mesélek tovább, nézegessétek és hallgassátok élőben, mert úgy az igazi.