Blogvember 2025/27

Azért ez már nekem is sok – mondtam magamban, amikor megláttam Benczúr Gyula Budavár visszavétele című képét megelevenedve. Láttam, amint Lotharingiai Károly ágaskodó fehér lován átugrik a legyőzött fővezér, Abdurrahman pasa tetemén – igen, átugrott,  minden szereplő megmozdult, a kardok villantak, a zászlók lobogtak, és az egész fesmény "élt". Mert a Magyar Festők nevű fb-csatorna nevezetes magyar festményekből ilyen és hasonló reels-videókat készít  ismeretterjesztő szándékkal. Élnek a Munkácsy-trilógia képei, a Feszty-körkép részletei, a Lilaruhás nő bánatosan hajtja le a fejét, a Rőzsehordó nő pedig feltápászkodik pihenőhelyéről és elindul.

Fogalmam sincs, tulajdonképpen mi a bajom ezzel, éppen nekem, a technika-IT-komputer fannak. Fantasztikus újdonság ez, hurrá, örülnöm kellene. És ha ettől, hogy a festmények megmozdulnak, megelevenednek, többen figyelnek oda és többen fogják  egyáltalán megismerni a híres festményeket, akkor máris megérte. Nekem mégis természetellenes. Miért kell mindennek mozgónak, mozgalmasnak, figyelemfelkeltőnek lenni ahhoz, hogy az emberek egyáltalán odanézzenek? 

(De ha szabad kérnem, Barabás Miklós Arany Jánosa ne mozduljon meg, mert a frász kitör...)

Művészi szabadság

Csók Istvánról keresgéltem a neten, és beleütköztem egy leírásba, ami hosszasan foglalkozik a festő őcsényi kapcsolataival. Többek közt azt írja, hogy Csók István az ottani református templomban festette Keresztelő című képét, a szereplőket pedig a helyi hívekről mintázta. De a templom belső terének ábrázolása eltér a valóságtól, például a szószék valójában a túlsó oldalon van, ami a cikkíró szerint a művészi szabadság adta sajátos megoldás.

Művészi szabadság lenne? Odament a festő, beült a padba és felvázolta, amit majd ábrázolni akar, aztán később – már otthon a műteremben – részleteiben is kidolgozta a képet, ez nyilván valahogy így zajlott annak idején. Elképzelhető lenne, hogy nem rajzolta fel a szószék melletti ablakokat, és tévesen úgy emlékezett, hogy ott vannak ablakok? Nem hiszem. Vagy mivel tudta, hogy a szószéktől a másik irányban vannak ablakok, azt gondolta, szimmetrikusan ebben az irányban is vannak? Hát... ki tudja? (Egyébként a hajó mindkét végében van egy-egy ugyanolyan, boltozatos karzat, ez kicsit megtévesztő is lehet). De az tény, hogy a festményen ábrázolt két ablak ilyen elhelyezkedésben csak a másik oldalon van meg, ezt igazolják a mai fotók is, márpedig az 1780-as években épült későbarokk templomot azóta nem építették át.

Szóval, ha nem lenne ugyanilyen elrendezés minden egyes képen, ami erről a festményről valaha készült, azt gondolhatnánk, hogy egy fotós véletlenül elforgatta a képet a  függőleges tengelyén és így tükörképet hozott létre. De ez kizárható, a Nemzeti Galériában az eredeti is ilyen, baloldalt van a szószék, úgyhogy nincs tévedés, Csók István így festette meg. 

Hogy ezt nevezhetjük-e "művészi szabadságnak", arról már lehetne vitatkozni.

Plein air sztori

Pár nappal ezelőtt a Blue Anchor vasútállomáson a peronon egyszercsak megjelent egy nő, kitette a rajzoláshoz szükséges eszközeit, és rajzolt. Lehetett amatőr, vagy profi művész, aki ebben a kis tengerparti faluban üdül, de talán állandó lakos, ki tudja? Nem volt több  17-18 foknál, jó erős szél fújt, szaggatta a nyakára tekert kendőt, a nő időnként fejére húzta a kapucnit, de csak rajzolta a vázlatát kitartóan. Ha éppen vonat volt várható, jöttek-mentek mellette a népek, és szinte mindenki odapillantott, de csak amúgy félig-meddig, futólag, nyíltan megállva  nem bámulta senki. Az állomásépületből egyszer átsétált egy vasúti tiszt, akivel láthatóan ismerték már egymást és beszélgettek egy darabig. Aztán később jött egy férfi ugyanolyan piros dzsekiben, mint az asszonyé, hozzátartozója lehetett, talán a férje. Hosszan ott is maradt, és látszott, hogy a látványt tárgyalják, szóval, amolyan szakmai beszélgetés zajlott köztük. A férfi később elment, majd pedig délután egy kis időre ismét visszajött.

Mindeközben több óra is eltelt – a szél mindvégig ugyanolyan erővel fújt – , aztán úgy fél kettő körül a nő összepakolt, az állványt összecsukta, eszközeit belerakta a nagy gurulós táskába, és a rajzot magához fogva elindult haza. Otthon majd következhet a kidolgozás. Kár, hogy azt nem látjuk.

Árulkodó

A Kiállítások a nagyvilágból sorozat egyik része Leonardo da Vinciről szól, ott hallottam a következőt: "a rajzai alapján alkothatunk némileg véleményt arról, hogy milyen ember volt, hogyan működött az elméje, milyen tervei voltak..."

Ha ezt Leonardóra értette is a beszélő, azért csak vigyázzon mindenki, aki rajzol, ábrázol, alkot! Ha akarod, ha nem, elárulsz ám magadról mindent, – persze ha írsz, akkor is.  Na, jól nézünk ki! 😊

Rövid tévéműsort ajánlok: négy festőművész és egy művészettörténész beszél az önarckép rajzolásáról, festéséről – és persze látvány is tartozik a szavakhoz.  Érdekes és elgondolkodtató, nem csak rajzolóknak  vagy festőknek.