Csók Istvánról keresgéltem a neten, és beleütköztem egy leírásba, ami hosszasan foglalkozik a festő őcsényi kapcsolataival. Többek közt azt írja, hogy Csók István az ottani református templomban festette Keresztelő című képét, a szereplőket pedig a helyi hívekről mintázta. De a templom belső terének ábrázolása eltér a valóságtól, például a szószék valójában a túlsó oldalon van, ami a cikkíró szerint a művészi szabadság adta sajátos megoldás.
Művészi szabadság lenne? Odament a festő, beült a padba és felvázolta, amit majd ábrázolni akar, aztán később – már otthon a műteremben – részleteiben is kidolgozta a képet, ez nyilván valahogy így zajlott annak idején. Elképzelhető lenne, hogy nem rajzolta fel a szószék melletti ablakokat, és tévesen úgy emlékezett, hogy ott vannak ablakok? Nem hiszem. Vagy mivel tudta, hogy a szószéktől a másik irányban vannak ablakok, azt gondolta, szimmetrikusan ebben az irányban is vannak? Hát... ki tudja? (Egyébként a hajó mindkét végében van egy-egy ugyanolyan, boltozatos karzat, ez kicsit megtévesztő is lehet). De az tény, hogy a festményen ábrázolt két ablak ilyen elhelyezkedésben csak a másik oldalon van meg, ezt igazolják a mai fotók is, márpedig az 1780-as években épült későbarokk templomot azóta nem építették át.
Szóval, ha nem lenne ugyanilyen elrendezés minden egyes képen, ami erről a festményről valaha készült, azt gondolhatnánk, hogy egy fotós véletlenül elforgatta a képet a függőleges tengelyén és így tükörképet hozott létre. De ez kizárható, a Nemzeti Galériában az eredeti is ilyen, baloldalt van a szószék, úgyhogy nincs tévedés, Csók István így festette meg.
Hogy ezt nevezhetjük-e "művészi szabadságnak", arról már lehetne vitatkozni.
3 megjegyzés:
Csak találgatni merek: egy refi templom üres fala az üres fal. Nagyon unalmas üres fal, koncepciózusan. Így a festmény felső fertáján lenne egy nagy üres semmi. Az ablak, a fények, a hangulat mind kellenek - talán csak ennyi.
Ági, magam is úgy vélem, hogy egy festmény nem feltétlenül "dokumentum" - legalábbis a célja elsősorban nem a valóság hű ábrázolása, hanem a festő látásmódjának kifejezése...
Rózsa, értem, de az én realista fejem meg azt mondja, hogy ha ott nincs ablak, akkor nem teszek oda ablakot. Na, tán ezért se lettem művész soha. :))
Megjegyzés küldése