Nemrég már ajánlottam itt a tévé Mesterember sorozatát, most ismét mutatok belőle egy figyelemre méltó epizódot. Ebben a barlangász foglalkozással ismerkedhet a néző, érdemes megnézni, akkor is, ha valaki nem igazán érez indíttatást barlangokba való leszállásra (én pl. nem érzek...). Viszont a 15. perc táján a riporter és vezetője ellátogat a budai Várnegyed házai alatt húzódó barlangrendszerbe, nekem ettől kezdve lett igazán érdekes. 

Önkéntes karantén idején jártam egy jó nagyot a szabad levegőn, mert legalább a levegő még nem fertőz.

Ötvenes házaspár sétál felém a járdán, közben a férfi megáll és odanyúl egy fa törzséhez. Az asszony rászól, jönnek tovább, és amikor ideérnek, hallom: "... aztán meg azzal a kézzel hozzányúlsz az orrodhoz" - "nem nyúlok semmihez..." - mondja a férfi - "jó, jó, csak mondom, hogy nem nyúlkálunk sehova..." - magyarázza az asszony.  Megyek tovább, akkor látom, hogy a fa résébe kis sokszorosított szórólapok vannak tűzve, rajtuk valaki valamilyen szolgáltatását hirdeti, nyilván arra volt kíváncsi a férfi. Dehát ilyen idők járnak, jobb, ha nem nyúlkálunk sehova.

******************
Ha  ez a helyzet eltart egy darabig, még a végén az emberek visszaszoknak az erkélyekre. Mert az erkélyt már jószerivel másra nem használták, mint raktározásra, a korlátján virágok tartására és locsolgatására, esetleg néha kiállt a dohányos lakó és elszívott egy cigarettát. De az erkélyen ücsörgés, napozás, ott pihengetés megfigyelésem szerint már rég nem szokás. Most viszont több erkélyen is láttam, hogy ketten beszélgettek, nézelődtek, szerintem éppen most fedezik fel az erkélyes lakásokban lakók, hogy jééé, van erkélyünk!

******************

A városháza előtt ücsörög a napon egy idősebb házaspár, odaköszön nekik, majd leáll beszélgetni egy ismerős idős úr. Tisztes távolságban áll tőlük. Az asszony kérdezi: "És most gyalog mész egész hazáig?" - mire a bácsi nagy hévvel: "Gyalog, gyalog, nem szállok fel semmire!" Hát...  ilyen idők is járnak mostanság.

******************

A Vízművek 1882 óta működő telepén viszont békésen  áll a napsütésben a gépház a maga szép tégláival és stukkóival.  Előtte egy hatalmas műtárgy, ami talán a régi szivattyúnak egy kimetszett, az utókornak megőrzött és bemutatásra szánt darabja. Rajta a felirat: Schlick féle Vasöntöde és Gépgyár RT. Budapest, és az évszám: 1893

A Magyar Közlekedési és Műszaki Múzeumban őrzött és nemrég feldolgozott Eötvös-hagyatékról beszélt egy múzeumi munkatárs pár nappal ezelőtt a tévében. A hagyaték 2800-nál is több  felvételből áll, melyeket Eötvös Loránd készített a legkülönbözőbb helyszíneken, Budapesten, kirándulásokon, családja (főleg lányai) körében, vagy éppen hegymászás közben.

A képekből annak idején Eötvös néhány vetített képes előadást is tartott. Munkatársa, Pekár Dezső szerint a felvételek olyan élesek voltak, hogy 5x5 méter nagyságban is élvezhető minőségben sikerült kivetíteni.

Számomra persze a budapesti felvételek a legérdekesebbek, sőt még egy hibát is kiszúrtam, mégpedig azt, hogy az Akadémia épületéből a bazilika irányában fotózott képet fordítva tették föl az oldalra (szóltam is nekik, majd kijavítják). Ja kérem, nem lehet engem megtéveszteni az Akadémia környékével, minden métert álmomból felébresztve is ismerek, például, hogy a palotából kitekintve a bazilika nem lehet balra, csak jobbra. :) Az a kis utca pedig a mai Vigyázó Ferenc utca.

Itt lehet megnézni a gyűjteményt, érdemes az egyes "fejezetek" szöveges bevezető cikkét is elolvasni. A képek elég kicsik, de nem kell megijedni, a jobb egérgombbal meg lehet jeleníteni nagyobb változatban, ami aztán még tovább nagyítható, tehát alaposan megnézhetjük a részleteket. 

Az ominózus kép immár helyesen:

*****************************

Felmerült, hogy mi lehet ott balra hátul az a nyomott trapéz alakú tető azzal a két bütyökkel a tetején. Az első ötletem az Operaház volt, mert az irány nagyjából megfelel. Viszont azt hittem, ez túlságosan kimagaslik az őt megelőző házak mögül, az nem lehet, hogy az Opera magasabb, mint az Andrássy úti 5-6 emeletes házak. De tévedtem, a Google-térképen most megnéztem a fentről készült felvételt és abból (ha gondolatban levesszük a sok feliratot) kiderül, hogy pontosan olyan alakú az épület mellékutcai oldala, rajta a két nagy izével.

És a két nagy izé, amit nemes egyszerűséggel bütyöknek neveztem, nem kémény, hanem a szellőzőcsatornák teteje. Két szellőzőt építettek be annak idején, egyet a nézőtér közepe, a csillár, a másikat pedig a színpad fölé, és ezek a tetőn ilyen szépséges tornyocskákban végződnek:

Egy százhuszonkét éves kórház épületeinek tégláin kincseket találhat az ember.  Vastag grafitceruzával, tintaceruzával írták, de némelyikük maradandóra szánva bevéste a nevét (vajon mivel?), még a betűtípust is következetesen szépen díszítve.

Csak nevek, dátumok, néha a falu, ahonnan idekerültek, semmi több, de a szavak és számok mögött emberek és sorsok.

Bejöttem 1903 július..... kimentem augusztus 17-én 

Gyurinszky .... (talán Antal)

Vizi János 1929 I 13

Makádi Erzsike

Botka Erzsike

Tóalmás 1944 szept. 8. 

Elszánt lélek vagyok én.  - és lendületesen alákanyarította a nevét

Zority Lajos

Szabó Béla

Gyurik nagy szamár

Kovács Ferencz  Piliscsaba 1927

Szemothi Ferencz

Ozsváth József asztalos

Lakner János 1900. VII.

Itt voltam Küller István 1913

Haitzinger János 

Róla a Budapest téglái FB-csoportban ezt írják:  Az 1910-es "Budapesti Czim- és Lakásjegyzék"-ben az van írva, hogy a foglalkozása üzletvezető és a címe Gizella-út 40. 

Kiss Dániel
Nagy Sárika
 Gyoma 1910
 Vajon szerelem lett-e a kórházi ismeretségből? Vagy már szerelem volt, aztán egyikük idekerült a kórházba, a másik meg felutazott Gyomáról és meglátogatta?

A klinkertéglát nem szokták vakolni, de ha a kórházat egyszer majd tényleg felújítják és a falakat letisztítják, a bevésett nevek kivételével ezek a feliratok mind eltűnnek, kár lenne értük.

Alakul szépen a postapalota, a Csaba utcai fronton már beépítették az ablakokat, és a fal is egészen jól mutat. A többi oldalon még van munka bőven, de nagyon szép lesz, ha majd elkészül. Hogy mire fogják használni, az még nem egészen világos, de nagy szerencse, hogy a több évnyi bezártság alatt így megmaradt felújítható állapotban. 

Építése idején, 1924-1926-ban és később is sok vitát váltott ki a ház stílusa, a Ki tervezte oldalon részletes leírást lehet olvasni születésének viszontagságairól, sok érdekes képpel illusztrálva.

Ma jöttem rá, hogy az idén szeptemberben lesz 50 éve, hogy Szegedre kerültem. Ötven éve, őrület! Egyébként a gondolat akkor jött, amikor felfedeztem, hogy áprilisban egyáltalán említést sem tettem a Szegeden töltött néhány napról. Gondoltam, talán májusban tértem rá vissza, de nem, annál is inkább, mert májusban egyetlen egy bejegyzést sem írtam. Tavaly egész hónapok maradtak poszt nélkül, ezt azért nem gondoltam volna.

Mostanában a Facebook-on két csoportban is sorra jelennek meg régi szegedi képek, sok érdekes is van köztük, a nagy árvíz előttiek és az 1879 utáni újjáépítés éveiből származók. Nagy élmény nézegetni a tizenkilencedik század végi helyeket, gondolatban összevetve a mai utcák és terek látványával. 

Például így öntötte el a Tisza a Széchenyi teret az 1879-es nagy árvíz idején, a második képen pedig ugyanaz a tér 1883-ban már vásártér, még fák nélkül, ott jobbra pedig éppen építik a városháza új emeletét.

Nem is tudtam, hogy az egyetlen eredeti budai középkori műemlék, a budavári helyőrségi templomból megmaradt gótikus Mária Magdolna torony - amit mellesleg Budatower-nek hívnak(?!) -  ismét látogatható lett. Kár, hogy nem évekkel ezelőtt nyitották meg a látogatók számára, mert ma már eszembe sem jutna elindulni fölfelé, és pusztán kíváncsiságból olvastam el a látogatói szabályzatot, ebből mutatok egy részletet:

"A torony legfelső szintjéig 170 lépcsőfok vezet. A lépcső folyosójának szélessége helyenként mindössze 70 cm. A torony látogatásához megfelelő egészségi és fizikai állapot, józan, és tiszta tudatállapot, valamint a huzamosabb és biztonságos lépcsőzéshez megfelelő lábbeli szükséges."

Valamint a huzamosabb és biztonságos lépcsőzéshez megfelelő láb - teszem én hozzá, de inkább nézzük röviden, mit érdemes tudni az épület huszadik századi sorsáról (forrás: btm.btk.mta.hu):

"1945-ben, Budapest ostrománál az épület súlyosan megrongálódott. A hajó és a szentély boltozatai beszakadtak, a torony negyedik emeletét belövés lyukasztotta át. A romok alatt maradtak a templomi berendezések és oltárok, a legtöbb tárgy elpusztult. Bár az ostrom után közvetlenül megkezdődött a templom újjáépítése, a változó politikai helyzet azonban már nem tette lehetővé a teljes helyreállítást. A tábori püspökség megszüntetésével a templom fenntartó nélkül maradt, az épület sorsát pedig kedvezőtlenül befolyásolta a Magyar Királyi Honvédséghez kötődő múltja. Sajnos a műemlékvédelem szempontjait csak a gótikus torony esetében sikerült érvényre juttatni. A komoly sérüléseket szenvedett torony helyreállítása 1950-ben megkezdődött, ezzel egy időben a templom épületét szakaszonként lebontották."

Mi mindent mesél ez a pár mondat! Hogy a királyi honvédséghez kötődő múltja miatt (no meg nyilván azért is, mert egyáltalán templom volt), inkább majdnem az egész épületet elpusztították. Ebben a pár mondatban benne van az egész '45 utáni "változó politikai helyzet". És ennek köszönhetően ma csak a torony áll, meg mögötte a falak jelzés értékűen megépített körvonalai, melyekből még így is látható, eredetileg milyen hatalmas volt ez az épület.

1900 körül ilyen volt...

...1945-ben pedig ilyen

A magasból jól látszik a háromhajós templom alaprajza

Amikor a Böszörményi úton megyek fölfelé a villamossal, már többször feltűnt nekem az egyik ház oldalán egy dombormű. Elég távol, ráadásul oldalfalon is van, nem látszott jól, úgy futtában haladva mindig azt gondoltam, valami szocreál maradvány. Aztán nemrég gyalog mentem ott a járdán és megláttam egy táblát, valami ilyenféle szöveggel: Magánterület, a Toldi Miklós társasház tulajdona. Jé, ennek a háznak neve is van? - gondoltam, és kezdtem jobban megnézni az épületet. Akkor vettem észre, hogy az a bizonyos dombormű Toldit ábrázolja, amint éppen küzd a farkasokkal. Mostanra pedig kiderült, hogy a ház másik oldalfalán is van egy hasonló alkotás, egy férfi és egy nő alakjával. Erről azt mondja a szakirodalom, hogy az Toldi és szerelme, Rozgonyi Piroska, a domborművek alkotója pedig Csicsátka Ottokár érsekújvári szobrász.

Ilyen rejtett értékeket lehet találni ebben a városban olyankor is, amikor az ember nem is számít rá.

(A Hegyvidék újságnak egy régebbi számában lehet olvasni a domborművek keletkezésének állítólagos történetéről.)

Maradjunk még egy kicsit a várostörténetnél, annál is inkább, mert már szégyenletesen régen volt az a pillanat, amikor megígértem egy kedves olvasómnak, hogy mutatok még érdekességet a szívéhez oly közel álló környékről, az Astoria-kereszteződésről. Meg aztán nem is tudom, van-e ebben a városban még egy útkereszteződés, amelynek épületeiről ennyit lehet mesélni. Szóval, maradjunk még egy kicsit az Astoria-kereszteződésnél.

Volt ott az Astoria szállodával átellenben egy ház, a Vigyázó-ház, 1837-ben építtette Vigyázó Antal gróf. Ilyen volt:

A ház egy egész évszázadig állt azon a helyen. Földszintjét kereskedők bérelték, az emeleti szobákban pedig az éppen aktuális Vigyázó-leszármazottak laktak, legutoljára Vigyázó Ferenc. Sosem nősült meg, szülei halála után csak két szobát - hálót és dolgozószobát - használt a házból, a többit lezáratta. A közélettől teljesen visszavonultan, egyszerű életet élt, inasával a szomszédos kifőzdéből hozatta az ételt. Mivel utódja nem volt, tudta, hogy vele a család férfiágon kihal, ezért - és néhai szülei akaratát is követve - végrendeletében vagyona nagy részét a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. 

Amikor 1928-ban meghalt, az Akadémia a vagyon mellé éveken át húzódó pereskedést is kapott, mert az oldalági rokonság természetesen megtámadta a végrendeletet. Úgyhogy csak a pereskedés lezárulta után, 1935-ben jutott minden az Akadémia birtokába. Többek között az egyemeletes Vigyázó-ház is.

1935-ben a ház mellett felépült a Georgia biztosítótársaság bérháza, úgy tessék érteni, hogy ami a mai képen itt a piros vonaltól jobbra van, eredetileg az volt a Georgia-ház:

(forrás: kep-ter.blogspot.hu)

A kis egyemeletes Vigyázó-ház még három évig állt, aztán 1938-ban lebontották, ott a jobb felső sarokban már jól látszik a Georgia-ház:

A Vigyázó-ház helyére az Akadémia egy év alatt a Georgia-házhoz illeszkedő épületet emeltetett. Így tehát az a bizonyos hatalmas, a mai Rákóczi út és Károly körút sarkán álló épület tulajdonképpen nem egy ház, hanem kettő, egymáshoz ragasztva.

Majd máskor mesélek még a Vigyázó-családról, Rákoskeresztúrról, meg az Akadémiáról, így együtt erről a háromról.

 

Most van az a pillanat, hogy döntenem kell: vagy írok ide, vagy búcsút veszek a blogomtól, de végleg. Hmm... hmm... tán akkor mégis inkább írok.

Kezdem is egy rejtvénnyel, igaz, a Budapestet ismerők lesznek előnyben, ezért előre is elnézést kérek. Találtam ma egy cikket, Kodály Zoltán életének budapesti helyszíneiről szól. Amikor mindjárt az elején beleütköztem ebbe a fotóba, arra gondoltam, igazán odaírhatták volna, hogy melyik utca ez. Aztán kinagyítottam és megvilágosodtam. Mert van egy részlet, ami eligazít. Na, kedves olvasó, hajrá!

És ráadásként egy szorgalmi feladat: miből lehet pontosan, hitelt érdemlően megnevezni, milyen fajta kocsik láthatók a képen?

(Aztán ha majd sikerül kijavítanom a gépemen a szövegbevitelért felelős illesztőprogramot vagy akármit, ami pillanatnyilag ide-odaugráltatja gépelés közben a betűket, akkor megint jövök, de jelenleg halkan sikítozom ettől a használhatatlan izétől - azért ti addig csak találgassatok.)

Valamelyik múltkori bejegyzésemben említettem a Lóitató teret, most egy percre visszatérek rá: mitől Lóitató tér a Lóitató tér? 

Attól, hogy valamikor régen, amikor az Istenhegyi úton még nem autók, hanem lovas szekerek szállítottak mindent és mindenkit a hegyre, ezen a helyen álltak meg a hegymenetben elfáradt lovakat megitatni. Az emlékkutat egy Svábhegyen lakó angol hölgy költségén emelték 1940-ben, készítője Andrássy Kurta János szobrász volt. 

Az alkotó a mészkő táblára a bennünket, embereket szolgáló állatok védelméről szóló kedves verset vésett:

Hű állatodat, óh hallgasd meg ember!
Ne üss, ne verj légy hozzám türelemmel.
Ha megdolgoztam adjál innom ennem.
Ha fázom, adj fedelet melegednem.
Erőmön felül terhet ne halmozz rám,
Istennek tetsző, hogyha jó vagy hozzám.

(a kép forrása: panoramio.com)

A Sopron anno oldalra feltöltöttek egy 1967-ben kiadott Soproni kis útitárs című füzetet. Fakó fekete-fehér képekkel illusztrált, csak a lényegre szorítkozó útikalauz ez a látnivalók, kirándulási lehetőségek listájával, fontosabb címekkel, közlekedési tudnivalókkal és pár lokálpatrióta verssel. Én ugyan akkoriban még nem jártam Sopronban, de az oldalakat böngészgetve megállapítottam, hogy 8-9 évvel azután, amikor már évente visszatérő nyaralóvendégek voltunk, akkor sem volt sok változás az 1967-es állapothoz képest. 

Szinte hihetetlen, de 1967-ben csak három helyi autóbuszjárat volt. Az 1-es és a 2-es még a Lackner Kristóf utcai buszpályaudvartól indult (a mai lenti végállomásuk, a Jereván lakótelep csak a 70-es évek elején épült). Az 1-es az egyik, a 2-es a másik irányban ment föl a körúton, a fenti végállomásuk pedig a mostani Lövér szálló előtt volt, amit akkor még Fenyves szállónak hívtak. A harmadik buszjárat, a 3-as pedig kiment Bánfalvára. Érdemes megnézni a távolsági buszjáratokat is, főleg az árakat! Sopron - Budapest 100 Ft 80 fillér!

Nézegetem az oldalakat és látom a "modern fordászkombinát" reklámját a Fenyves szálló mellett. Elgondolkodtam, hol lehetett ott fodrászat, nem a szállodában, hanem kívül, aztán beugrott! Hát persze, tényleg, a buszvégállomásnál a sarkon, ami most étterem (és például remek forró csokit lehet náluk kapni), az  a 70-80-as években még fodrászat volt! Esténként, amikor vártuk a lefelé induló buszt, az épület üvegablakain benézve láttuk, hogy még olyankor is mindig volt bent egy-két vendég. 

Aki kicsit is szereti és ismeri Sopront, lapozgassa végig a prospektust (katt a képre) és garantáltan egészen a 60-as években fogja érezni magát. Ja, és érdemes a hagyományos soproni babrétes recepjét is végigolvasni, de ezt már tényleg csak a szórakozás kedvéért, mert alig hiszem, hogy bárki kedvet kap az elkészítéséhez. :-)

Az előbb írtam ide egy posztot, melankolikusat és nosztalgikusat, arról, hogy amióta nem jártam erre, azóta a tengelic már meg is nyerte az év madara versenyt, meg hogy ilyen hosszan még sosem szüneteltettem az írást, bezzeg valamikor, amikor még havi 40-50 bejegyzést is képes voltam alkotni, az volt az aranykor, meg arról, hogy most meg már mindjárt vége a nyárnak, ami hú, de szörnyű, szóval, ilyesmiket. Aztán kitöröltem az egészet, ne borongjak én itt régi korok fényein és árnyain, inkább nézzek előre és ahogy leszoktam a blogolásról - sőt még a fejben blogolásról is, ami elég rossz jel, - tehát ahogy leszoktam, ugyanúgy szokjak má' vissza rá, jobb lesz az úgy, legalábbis nekem mindenképpen. És amint látható, a gondolatot tett követi. 

Nemrég hozzájutottam egy kötethez (Építőművészek Ybl és Lechner korában), melyben kevéssé ismert építészek munkásságát dolgozták fel a szerzők, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett fiatal művészettörténészek. Akikről a könyv szól, azok legtöbbjéről eddig még csak nem is hallottam, pedig nem akármilyen épületek terveit köszönhetjük nekik. 

Aigner Sándor (1854-1912) tervezte például az Üllői úti Örökimádás templomot, a győri új szemináriumot, a Szent Imre kollégiumot a mai Bartók Béla úton, de dolgozott Schulek Frigyes mellett a Mátyás-templom 1884-1889 alatti  restaurálási munkálatainál. Bírósági épületeket, bérházakat, villákat is tervezett, de ami miatt most itt épp őt hozom elő, az a szegedi Szent Rókus templom, melyet Rainer Károllyal együtt terveztek. Ez egy lebontott barokk kápolna helyén épült 1906-1910 között és mivel a Fogadalmi templom építése sokáig elhúzódott, egészen 1930-ig ez volt a csanádi püspök székesegyháza.

A Szent Rókus templom fehér falaival, két finom vonalú tornyával egy igazi gyöngyszem ott Szegeden a Rókus városrészben, közel a Mars térhez a nagy forgalmú utak és az autóbuszpályaudvar hangzavarában. Tipikus neogótikus építmény támpillérekkel, csillagboltozattal, csúcsíves ablakokkal, rózsaablakkal, fiatornyokkal, úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ja, és nem mellesleg két, Róth Miksa műhelyében készült üvegablakkal a főoltár mögött. 

Ilyen kívülről és belülről, a képeket a Panoramio-ról vettem kölcsön:

Nemrég írtam  az Astoriával szemközti üres telekről, legalábbis arról az időszakról, amikor az ott egy üres telek volt. Aztán felfedeztem, hogy már egész gyűjteményem van olyan képekből, melyek azt a helyet mutatják különböző időszakokban. 

Mi is volt ott például az 1900-as évek elején? A Nemzeti Színházhoz tartozó, 1875-ben hozzáépített bérház, színházi műhelyek és színészlakások voltak benne. 

Ez egy 1913 előtti kép, még áll a színház és a bérház is, 1913-14 fordulóján bontották le, miután tűzveszélyessé és életveszélyessé nyilvánították.

De  a következő, 1941 után (nem korábban, mert már jobboldali a közlekedés!) készült fotón  mégis van ott a sarkon valamiféle épület és ha összehasonlítjuk a fenti képpel, látjuk, hogy az bizony a bérház sarkának meghagyott két szintje. A földszinten az előző képen látott Ehm János vendéglője helyett a Városháza Gyógyszertár működött benne.

Őszintén szólva nem emlékszem erre a házra, sem a patikára, én már csak a parkosított üres területet láttam a 60-as évek elején, tehát a házmaradványt valamikor az ötvenes években bonthatták le.

Ez tehát az 1941 körüli fénykép...

... a következő két fotó pedig 1948-ból való:

És ez már a 60-as évek vége, 1969-ben készen van az aluljáró,  a saroktelek üres, rajta a metróépítéshez felhúzott jellegzetes építménnyel:

Hát ezt is megértük, annyi szenvedés után végre (nagyjából) elkészült a Moszkva alias Széll Kálmán tér.

Ott középen a szökőkút éppen párásító üzemmódban működik...

... aztán pár perc múlva ismét szöknek a vízoszlopok

Nem az eredeti helyén ugyan, de újra áll a Sellő díszkút, Makrisz Agamemnón és Makrisz Zizi alkotása (utóbbi a csobogók betonkorongjainak mozaikjait készítette).*

*A kút restaurálásáról érdekes cikk olvasható a Kalef blogon.

Ez a kép 1947-ben készült az Astoriával szemben lévő üres, parkosított területen. Lehetne írni a Dohánybolt bódéról, a pad háttámláján a Rapid mosóporról, vagy még inkább a bácsiról, aki fényesre glancolt barna cipőben ül a padon, mellette a cipővel összhangban lévő barna kalap, lehetne találgatni, hogy vajon bánatos-e ez az ember, azért támasztja fejét a kezére, vagy csak megpihent útközben és most bóbiskol kicsit?

De nekem erről a képről a Micsoda nagyszerű dolog kezdetű sláger jut eszembe, mert az ment a fejemben megállás nélkül, amikor ott ültünk egy padon 1961 nyarán egy vasárnapi belvárosi "kirándulásunk" után, mielőtt megcéloztuk volna az akkor még létező Rákóczi úti villamosok valamelyikével a Keleti pályaudvart, hogy egy esti vonattal hazautazzunk Rákosligetre. Emlékszem, hogy a szemközti házon - melynek földszintjén akkor az Extra Áruház működött - az órát és a villódzó neonreklámot néztem, a Kiskörúton,  a Kossuth Lajos utcán, meg a Rákóczi úton zúgott a forgalom, az emberek sétáltak a járdán és mindez a dallal körítve nekem a nagyváros tökéletes képét festette le, amúgy multimédiásan és persze amúgy tizenháromévesen.  

Azon a telken ma az East-West Center magasodik. Szemben az "órás" ház ugyanolyan (attól eltekintve, hogy rég nincs már Extra Áruház), viszont az óra ott a magasban már digitális. No és ahogy a kereszteződésben zúg a forgalom... az is egészen másképp zúg, mint 1961-ben. De azért nekem, valahányszor ránézek erre a képre, már mindörökre  az az 1961-es nyári este jut az eszembe, ezzel a dallal aláfestve.

Az előzőhöz elmondom röviden a megfejtéseket, bár tulajdonképpen már összeadtátok. Alapinformáció, hogy a kép az 1870-es évek első felében, még 1876 előtt készült.

Tehát nincs még Országház, messze még 1885, amikor az építkezés egyáltalán elkezdődött.

A Margit-sziget itt még két részből áll, sőt eredetileg három sziget volt, Festő-sziget, Fürdő-sziget, Nyulak szigete, ezeket egyesítették később egy szigetté.

Nincs még Margit-híd, arra csak 1871-ben írták ki a pályázatot, 1872 végén kezdték a hídfők alapozását, 1876-ban adták át a kész hidat. Érdekesség, hogy eleinte nem volt középen szárnyhíd a szigetre, az csak 1900- ban épült meg, addig csak csónakkal lehetett átjutni.

Az Akadémia előtti rakparton hosszan elnyúlva még ott terpeszkedik az Első Dunai Gőzhajózási Társaság folyami kikötője.

Aztán itt van az előtérben ez a két templom, a hátsó a Szent Katalinról nevezett, még az eredeti sátortetős toronnyal, melyet 1880-ban építettek át a ma is látható hagymatagos kupolájúra. Itt elöl pedig a Szent Demeter szerb ortodox templom, ezt már csak képekről ismerhetjük, mert 1949-ben Sztálin születésnapján lerombolták.

És persze egészen más ma már a Tabán is, de ezt tudjuk.

Egy kis rejtvény. Tudom, előnyt élveznek azok, akik budapestiek, vagy nem itt laknak, csak jól ismerik a várost, netán gyakran nézegetnek régi pest-budai városképeket, de mégis felteszem ezt a képet egy kérdéssel: mai szemmel milyen furcsaságokat - nem csak egyet, többet is - találunk rajta? Mi az, ami ma már nem így van (persze azon kívül, hogy a Tabán itt látható lakóházainak többségét azóta lebontották)? 

Egyébként a kép az 1870-es években készült, de 1880 előtt, ez bizonyos szempontból fontos információ.