2015. december 11., péntek

A mai nap említésre méltó  évfordulója számomra különösen kedves: ma 150 éve, 1865. december 11-én  adták át a Magyar Tudományos Akadémia székházát. Akit érdekel, a Fővárosi blog mai bejegyzésében mindent megtalál, amit az épület keletkezéséről, sorsáról tudni érdemes.

Viszont egy másik írást is ajánlok, mégpedig a Budapest folyóirat 1978-as évfolyamából. Ugyan nem az átadás körüli időkre tekint vissza, hanem  az ostrom idején, 1944-45 telén az Akadémiát érintő eseményekre, meg a következő pár évre, de ami benne olvasható, arról az átlagember nemigen hallott, én is csak azért tudok róla, mert az írót mondhatni, kollégaként ismertem. Gergely Pali bácsi az 1940-es években az Akadémia elnökségi titkára volt, amit leír, abban személyesen részt vett, az információk tehát szó szerint első kézből valók, érdemes elolvasni a háromoldalas cikket (fent a nyíllal lehet továbblapozni a következő két oldalra).


Én pedig most Klösz György 1875-ből való  fényképével tisztelgek a palota évfordulója előtt. (Érdekesség, hogy ott középen még áll a koronázási domb, csak két év múlva, 1877-ben bontották el.)



1 megjegyzés:

klaribodo írta...

Az épület történetét olvasva azt látom, itt a régmúlt időkben sem lehetett véghezvinni áldatlan viták és huzakodások nélkül semmilyen nagyszabású tervet. Milyen jó, hogy átvészelte a háborút, szép maradt a környezete, belül pedig igen pompás, még sose jártam benn. Jó munkahely lehetett, nem csodálom, hogy szeretettel emlékezel vissza.