2014. november 19., szerda


Az tényleg mindennek a teteje (vagy alja?), amikor a FB-ra feltett saját tulajdonú  fényképemet (amihez odaírtam, mikor és kikről készült)  meglátva valaki elkezd vitatkozni, hogy ez  az ő osztályuk, a IV.c, akik 68-ban ballagtak. És ami a legszebb, sorolja a fotón lévők nevét  is, mármint ahogy ő képzeli, hogy kik - mert persze nem azok, hanem 1966-ban a IV.a osztály egy saját, a fényképes dobozomból kivett és beszkennelt fotón. Előbb csak pislogtam, majd miután magamhoz tértem, a válaszomban felsoroltam a helyes neveket, többek közt a magamét is, merthogy én is ott ülök jól láthatóan a képen. Hát már csak tán tudom, melyik osztályba jártam és mikor érettségiztünk?!
Az ész megáll, komolyan, vagy ahogy manapság mondják, agyam eldobom. Emiatt is ódzkodom bárhova bármit betenni - pedig sok "testhezálló" oldal és csoport van a FB-on, de percek alatt el tudják venni bárki kedvét,  mert mindenhol, mindig van valaki, egy okostojás, aki nem gondolkozik, csak vitatkozik, sportból vagy mi. Én nem értem, vannak, akik mintha csak azért figyelnének oldalakat, hogy amibe csak tudnak, beleköthessenek. Aztán néha nem sikerül, de addigra már annyira rossz szájíze lesz az embernek az egésztől, hogy az leírhatatlan.

A kép egyébként a ballagásunk előtt egy-két nappal készült, május elején, gyönyörű meleg nyárias időben, amikor az utolsó biológia óránkon I. néni kiterelt bennünket az udvarra, ahol a füvön ücsörögve jól elbeszélgettünk vele tanulás helyett. Biztosan mutattam már, de azért most beteszem ide is, hátha itt nem akarja senki belelátni a saját osztályát egy egész más évből. :)
(A tanárnő az, aki  - asztal kéznél nem lévén - éppen F. Gabi hátán ír valamit.)



Nincsenek megjegyzések: