Szerintem az élet

Az internet elidegenít, legalábbis a konyhától. Feltettem a gázra a kínai kelt szépen, ahogy kell, kicsit lepirítottam, aztán bele a fűszerek, megvártam, míg kevés levet ereszt, majd rá a fedőt és hadd dinsztelődjön magában. Ezzel beültem a gép elé és belefeledkeztem. Mire megéreztem a kozmás szagot - mit tudom én, mennyi idő múlva, sokára - a kel odakint leégett. Na nem teljesen, csak annyira, hogy gyors mozdulatokkal le tudtam bontani a felső, ehető réteget, melynek a pörzsanyag  igazi ínyenceknek való különleges  ízharmóniát kölcsönzött. Az ínyenc csemege alatt viszont feltárult a szomorú valóság és első pillantásra úgy látszott, ennek a lábasnak befellegzett.

Aztán mégsem. Tömény ecet beleönt, mosószóda beleszór, alágyújt, oszt'  hadd forrjon. És a lábas olyan lett, mint az új, pedig az régen volt, amikor ez a szerencsétlen még új volt, van vagy negyven éves, de lehet, hogy még annál is több.
Az akció eredményeképpen eleinte csak káposztaszagú, aztán kozmás szagú, végül ecetszagú is volt az egész lakás. Szerencse, hogy nyár van, a nyitott ablakok jóvoltából estére mindezek szépen elillantak.

Mindennek az internet az oka, mondom én. :)