2018. január 3., szerda

Volt nekem valamikor régen, a freeblogos korszakomban az alap-blogom mellett  egy  másik is, az volt a címe, hogy A vélemény szabad. A címet annak idején az ismert Pulitzer-bölcsesség nyomán adtam, mely szerint ugyebár "a hír szent, a vélemény szabad". Nem tudom, miről is jutott eszembe  ma, és persze nem emlékeztem, mennyi ideig és pontosan mikor is élt az a bizonyos másod-blog. Azt  hittem, ezt már sosem tudom meg és az egész elveszett, végleg. 

Aztán mégis belenéztem abba a mappába, melyben a régi freeblogos blog anyaga van elmentve és csodák csodája, megvan ez a kis másodszülött is. Kiderült, hogy 2005 júliusában kezdtem írni és 2006. április közepéről való az utolsó bejegyzés, akkor pedig egyben elmentettem az egészet, tehát ezek szerint attól kezdve már nem akartam folytatni. Addig sem írtam gyakran, összesen 36 poszt született, ha jól számolom. És hogy 12 évvel ezelőtt - őrület, 12 éve! - mi mindenről mondtam véleményt, hát ez külön érdekes, ahogy az is, hogy némelyik bejegyzés olvastán erősen kell gondolkoznom, mi is volt a hír vagy médiaanyag, amiről szól. Az viszont tény, hogy ma már a sajtó vagy média nyomán nem kapok ihletet az írásra, legalábbis olyan természetességgel nem, mint akkor régen. Tán mert eltelt tizenkét év - a világban és fölöttem is. 

Nincsenek megjegyzések: