Szerintem az élet

A hűtőmágnesek és én... nem jöttünk össze sohasem - folytathatnám a régi slágerrel, de ez ma már nem egészen igaz. Mert kezdettől fogva tetszett a hűtőmágnes mint műfaj, de nekem még akkor nem volt egy sem. Aztán egyszer úgy adódott, hogy ajándékba vettem kettőt, és gondoltam,  addig is, míg majd odaadom,  felrakom a saját hűtőmre, vajon hogy mutatnak?

Felraktam.  Később jöttem-mentem a lakásban, a hűtő oldala pont a fürdőszobaajtóval szemben volt és ahányszor onnan kijöttem, minden alkalommal megijedtem: mi ez a hűtőn, valami bogár, vagy micsoda??? Mindig kellett egy másodperc, mire rájöttem, mi az, de addigra már frászt kaptam. És ez így ment később is, valahányszor valamilyen okból hűtőmágnest próbáltam odatenni, úgyhogy lemondtam róluk, megleszek nélkülük, ennél nagyobb hiányom sose legyen.

De egyszer megtetszett egy kis  hőmérő, olyan aranyos volt és bár mágnessel rögzíthető, megvettem. Máshová nem tudtam tenni - falra nem ragad, fémpolcom meg nincs - felcsaptam a hűtőre. A színe nem üt el a szekrénytől, szinte az egész fehér, nem zavart. Aztán úgy két éve kaptam egy mágnest Moszkvából, jó nehéz kerámia, a Blazsennij van rajta domborítással megformázva, nem bírtam ki, hogy föl ne tegyem. Majd pedig az idén megint kaptam ugyanonnan egyet, ez a Megváltó Krisztus templomot ábrázolja, az is felragadt a másik mellé. 

Tavaly  Sopronban, hirtelen ötlettől vezérelve vettem magamnak egy mágnest a Tűztorony képével, majd pedig az idén, amikor Balatonfüreden, régi jó szokás szerint, szuvenírt kerestem kifejezetten magamnak, már célzottan a hűtőmágnesek közt kezdtem válogatni. Mondanom sem kell, olyan gazdag választék volt belőlük, hogy beletelt vagy negyedórámba, mire végül dönteni tudtam.

Mostanra úgy néz ki a hűtőm oldala, ahogy a mellékelt ábra mutatja. És már nem zavarnak a kis bigyók a fehér szekrényen, minden jel arra mutat, hogy megbarátkoztam a hűtőmágnesekkel. :)