Jobb lett volna, ha nem veszem észre azt a mentőautót, ami a harmadik szomszéd előtt állt nemrég. Jobb lett volna, mert egy pillanat alatt eszembe villant minden alkalom, amikor mentőt hívtam, orvost vártam, sportszatyorba kórházi cuccot dobáltam, mentőben ültem, amikor a régi rozoga Nysa-mentőben a durva barna, lópokrócra hasonlító pléddel letakart hordágyon Apámat fogtam két kézzel, mintha ezzel enyhíthettem volna az ócska autó szörnyű rázkódását, meg amikor tavaly október huszonharmadikán a Fehérvárra menő út sose akart végetérni abban a már sokkal modernebb mentőautóban ... szóval, jobb lett volna, ha nem veszem észre. Mert most megint lesz egy pószt, amit sose fogok tudni újra elolvasni, mert leírni is alig bírtam.
3 megjegyzés:
Bikfic, én értelek, nagyon is. És jó, hogy leírtad, még ha közben nagyon rossz is volt...
Ez az ösztönös gyógyítása önmagunknak. Tudom, ezt nem érzed,hisz jobban fáj a leírt, a kimondott szó, minden, amit akár csak gondolatban az újra átélsz... de így van. Használ, meglátod. Rengeteg sok idő után, az igaz.
Hát, nem tudom, mennyi lesz az a rengeteg idő, de tudod, pillanatnyilag úgy érzem, sose érem meg.
Nekem még ez az "élmény" sem adatott meg!
Megjegyzés küldése