Szerintem az élet

Nézem a szemüveges, fekete öltönyös, fehér inges fiút a kelenföldi pályaudvar előtt, ahogy ott áll a lépcső tetején és láthatóan vár valakire. Érettségiző, biztosan az írásbeliről jön, próbál kilazulni, el akarja mondani annak a másiknak, hogy is volt, mint is volt, mit írt, hogy érzi, mennyire sikerült, mindegy, csak beszélni lehessen róla, kidumálni magából a feszültséget.
Maturandusok, így nevezték őket még nem is olyan rég, maturandusok - a latin igenévről az látszik, hogy aki maturandus, az még nem érett, de már épp úton van az érettség állapota felé. Érettség, mit is jelent ez? Hej, ha azt csak úgy ripsz-ropsz meg tudnánk mondani! Mert miben érett és mihez képest érett? Tudja, ki volt IV. Károly, vagy azt, mikor halt ki az Árpád-ház? Tudja, miben különbözött a rokokó a barokktól, vagy azt, mi az impresszionizmus lényege? Tudja, hány megabájt egy terabájt, vagy azt, mivel mérik a képernyő felbontását? Vagy esetleg tudja, mi akar lenni, ha nagy lesz? És mikor lesz maturandusból, az érettség állapota felé tartó gyerekből valóban érett felnőtt? Hát ... nem akkor, amikor majd június valahányadik napján vége lesz a vizsgaőrületnek és kezébe nyomják az érettségi bizonyítványt.
De azért addig is: hajrá, gyerekek!