2007. augusztus 8., szerda

A budai Várhegyet körülfogó sétányokat az elmúlt párszáz évben hol németül (Bastei Promenade), hol magyarul, Bástyasétánynak hívták. Már a török időben is utak voltak itt a várfal tetején az ágyúteraszokon, hadi célokat szolgáló sikátorok, de a nagyközönség számára csak a 19. században alakították ki az egységes sétányt. A nyugati falon végigfutó szakaszt ma Tóth Árpád sétánynak ismerjük.

Ez a felvétel az 1880-as években készült abból az irányból, ahová olyan szép kilátás nyílik a Bástyasétányról, a képen jól látszik a Mária Magdolna-templom tornya és a várfal szélére telepített fiatal fák sora:


Ez pedig egy 1914-es felvétel padokkal és fasorral, ha ismerték volna akkoriban a sétálóutca elnevezést, ez bizonyára az lett volna:


"A szerelmek itt szoktak kezdõdni, Uram, miért, miért nem, ki tudja. Talán a tábornokok ihletik a tudatalatti rétegeket, hogy a hazának katona kell. Az ember leül egy padra a hölggyel, majd megfagy, csak a szíve fûti. Néha egy ápolt kiskutya felugrik kettejük közé a padra, érdeklõdik, hogy meddig jutottak. Megnyugvással veszi tudomásul, hogy már elpattant az elsõ csók, az a bizonyos nem is nagyon kellemes, mert az ember még egy kicsit fél a közvetlen következményektõl (talán pofon), és a távoli következményektõl (talán házasság), de mégis túl kell esni az elsõ csókon, ha az ember el akar jutni a másodikig. Sok végzet indult itt útjára, Uram, és lent kézlegyintve kongott a Krisztina-templom bölcs hangja."

(Szerb Antal: Budapesti kalauz marslakók számára)


A Bástyasétány 77 címû operettet, Eisemann Mihály szerzeményét az 1945 utáni magyar színháztörténet egyik legnagyobb operettsikereként tartják számon. 1957-ben, zenés rádiójáték formájában hangzott el először, ez még a színházi bemutatót is megelőzte egy évvel. Kisgyerek voltam, de erre a dalra azóta is élénken emlékszem és ha meghallom, a Tóth Árpád sétány jut eszembe. Pedig nem is tudom, hársfa-e ott az a fasor, vagy valami más?

A dalt Ajtay Andor énekli, ugyanúgy, ahogy annak idején 50 évvel ezelőtt a rádiófelvételen.

5 megjegyzés:

Anonymous írta...

Hihetetlen örömöt szereztél ezzel a Bástyasétánnyal, annyira szeretem.
kacinka

Bikfic írta...

Akkor ma már nem éltem hiába. :)

Vackor írta...

Ln is nagyon szeretem, szívesen hallgattam, és az örömből nem von le semmit, hogy emlékeim szerint - és erre most az interneten megerősítést is találtam - azok bizony, gesztenyefák. Legalábbi jórészük, mert biztos van köztük hársfa is :)

kapitanyg írta...

Hadd járuljak hozzá a hangulathoz két Tóth Árpád-verssel...

GESZTENYEFA-PAGODA

Mint halk csapatban szürke nyest,
A hegyre kúszik már az est,
S a bokrok alján meglapul:
Itt-ott egy-egy halk fény kigyúl,
S a vak bozóton átremeg:
Lámpák vagy bús állatszemek?
Kék fák közé most jer velem,
Hol minden árny és rejtelem,
És minden mély törzs mély csoda,
Nézd! gesztenyefa-pagoda!
Lombja mélyén egész sereg
Zeg-zug, mint száz szentély-üreg,
S bent apró virágoszlopok
Halvány ivor-szine lobog.
Üljünk le itt e szent helyen,
Öledbe hadd tegyem fejem;
Agyamban alszik gond, szitok,
Most áhitatot áhitok,
Szárnyat, röpítőt és puhát,
Levetni a bús test-csuhát,
Nehéz szivem elejteni,
A fájó Én-t felejteni.
Így-így! tedd főmre most szelíd,
Halk Veronika-kezeid,
Ne bánd, hogy szól már a kuvik,
S hogy már a hold is elbuvik,
Csak ringass, lágyan, csöndesen,
Míg jő majd halkan, könnyesen
Az ébredés, mint bús, csodás,
Furcsa, ámult feltámadás...

KASZÁSCSILLAG

Kora este a padon
Ülök, künn a Bástyán,
Tűnődöm a csillagok
Néma fordulásán;
Kaszáscsillag, az öreg,
A nyugati szélen
Éppen nyugszik: eleget
Ragyogott a télen.

Hányszor néztem akkor őt
Fájó órák éjén,
Virrasztott a téli ég
Kopár meredélyén,
Égett nagy fényjelekkel,
Csuda-rejtelemmel,
Ő, az örök Orion,
A vén Égi Ember.

Biztatgatott, csüggedőt,
Hű, szigorú fénye:
Ne félj öcsém, istennek
Kisebb teremtménye!
Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes! -

Téli csillag, csillagom,
Tavasz akar lenni,
Kamasz-fények villogják:
A mi tüzünk semmi;
Furcsa, vad reflektoruk
Vén fényünkbe lobban,
Öreg csillag, Orion,
Hát lenyugszunk mostan?

Csillagapám, fénysubás
Öreg égi pásztor,
Vagy tán dac az, amit most,
Búcsúzva, példázol?
Így a bölcsebb? - letűnni
Büszke, bús kudarccal
S száz év múlva kelni majd
Örökfényű arccal?

Ülök este a padon
Idekünn a Bástyán,
Tűnődöm a csillagok
Néma fordulásán;
Kaszáscsillag, az öreg,
A nyugati szélen
Leáldozott. Méla csönd
Éje maradt vélem.

Bikfic írta...

Gabi, köszönjük! :)