Szerintem az élet

Ma olyan igazi budai várbeli sétára való idő volt, ki is használtam. A Szentháromság téren még nyüzsögtek a turisták, de pár méterrel odébb már lényegesen ritkult a népesség, majdnem csend volt és valódi rósejbniillat szállt egy ablakból, tisztára úgy, mint Bécsben. Nőegylet utca, Kard utca, ilyenek jöttek szembe, no meg a jól ismert szokásosak, Úri, Országház, Fortuna, Táncsics utca.

Egy lerombolt templom meghagyott tornya, a Mária Magdolna torony és egy ma is élő templom, az evangélikus a Bécsi kapu téren.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy amikor gyerekkoromban a Zanyukám azt mondta nekem, hogy ne feleselj, mert akkora a szád, mint a bécsikapu - na, akkor még nem tudtam, amit azóta már igen, hogy ilyen az a bizonyos Bécsi kapu:

A Bécsi kapu térhez pedig a Petermann bíró utca vezet, amolyan egyik tértől a másikig vezető pár méternyi alig-utca - baloldalt a levéltár hatalmas tömbje próbál lebegni könnyed neogótikus vonalakkal és színpompás majolika-tetőcserepekkel.

És persze ha már ott jártam, lenéztem a Tóth Árpád sétányról is, csak mert szép onnan Buda, még ha képtelennek tűnő mértékben beépült is minden, ami zöldellő hegy-völgy volt valaha.