Szerintem az élet

A multiplex 79-személyes termében heten, azaz heten néztük ma a Nász-ajánlat című filmet. El is határoztuk, hogy ezentúl gyakrabban járunk moziba, mindegy mit nézünk (mondjuk, én ezzel nem értettem egyet), de már maga a fíling megéri: párnázott székek, kellemes hűvös, tágas hely, oda teszed a könyöködet, ahová akarod.
Feltéve persze, ha a pénztárosfiú nem ugyanabba a sorba osztja az összes jegyet, mert ma például ez történt. Beültünk a hatodik sorba (hét sor van összvissz), vihogtunk, hogy egyedül fogjuk nézni a filmet. Aztán pár perccel kezdés előtt bejött egy popcornnal feltankolt házaspár és leültek mellénk. Majd pár pillanat múlva megérkezett két fiatal lány, ők is besoroltak, mondjam-e, hova? Hát persze, a hatodik sorba. A szomszéd házaspárral egyszerre nevettünk föl, mi ketten pedig felálltunk és lecsattogtunk az ötödik sorba kuncogva és hangosan tárgyalva a pénztárosfiú értelmi képességeit.
A legérdekesebb tanulmányt azonban az utóbb érkezett két lány arca szolgáltatta: megrőkönyödve, mosolytalanul álltak és nem értették. Nem értették, hogy ha üres a terem, töküres, de tényleg, akkor ez a két nőszemély miért nem marad veszteg a 4-es és 5-ös széken? Hiszen rend a lelke mindennek, hadd szorongjunk egymás mellett a 4-estől a 9-es székig mi hatan, ha már a pénztáros ezekre a székekre adta el a jegyeket. Hogy ez értelmetlen, az nem számít.
Az utolsó pillanatban bejött még egy nő és leült a legutolsó sorba, így teljes lett a publikum, kezdődhetett az előadás. A film egyébként nem volt rossz, egyszer meg lehet nézni, de nem fogom vadászni a neten, hogy letöltsem és birtokoljam. Sandra Bullock, jóképű fiatalember, hófehér kutyus, alaszkai táj, tenger, humor, poénok, szerelem, egyszóval, kellemesen nézhető.