Szerintem az élet

Ami kies mezővárosunkat illeti közlekedés szempontjából, a helyzet sokkal rosszabb annál, mint amit innen az ablak-kapu-járda aspektusból elképzeltem. Mára nem terveztem ugyan kiruccanást, gondoltam, megvárom a teljes olvadást, de amikor jótét lélek szomszédom reggel fél kilenckor megpendítette, hogy ő bemegy (kocsival) a faluba, megyek-e vele, akkor kapva kaptam az alkalmon. Miközben haladtunk az eltakarítatlan, ledöngölt hóval fedett utakon és az alváz nagy lármát csapva ugrált a vastag jégbordákon, megállapítottam, hogy én tényleg csak akkor fogok saját lábamon közlekedni ebben a szerencsétlen faluban, ha majd a plusz tíz fok, meg az eső elúsztat mindent. Mert hogy a mi utcánkban a múlt heti két nagy havazás alatt egy hókotró se járt, az baj. De hogy a központban a főtér körül is csak az úttest tiszta - feltehetően a sok kocsi miatt, no meg talán a sózástól - a járdákról viszont csak csúszkálva tudod megközelíteni az úttestet is, hogy átkelj rajta, valamint a főteret keresztül-kasul szelő járdák se láttak hólapátot legalább két hete, az még nagyobb baj. A takarítás céljából kirendelt közmunkások (még azt se mondhatom, hogy jómunkásemberek) mint verebek a dróton, lapátjaikra támaszkodva békésen cigiznek az esztéká eresze alatt, na ez is baj. Szóval, itt csak a tavasz és az eső fog megoldani mindent.
Még szerencse, hogy mindössze pár hete regnáló újdonsült jegyző asszonyunk, amint azt a város nem hivatalos honlapján olvashattuk, nagyon meg van elégedve a téli munkálatokkal és hivatalos közleményben adta tudtunkra, hogy az önkormányzat a rendkívüli időjárási viszonyoknak megfelelően gondoskodik a település közútjainak tisztántartásáról. Tényleg? Ha nem mondja, észre se vennénk.