Hát kérem, ilyen se történt még velem: ma a Sparban lenénizett a pénztárosnő. Kedvesen, barátságosan, természetesen, de lenénizett. Valahogy így: "Ajánlhatok a néninek egy akciós szemeteszsákot? Ennyi centis, ennyi súlyt bír el, és csak ennyibe meg ennyibe kerül..." - sorolta, miután bekódolta a cuccaimat a gépbe és mutatott maga mellett a zsáktekercsekre, én meg az első pillanatban nem is értettem, kihez beszél, dehát rám nézett, úgyhogy a címzetthez kétség sem férhetett. Mondtam, köszönöm, van otthon elég - na, majd pont tőle veszek szemeteszsákot, meg aztán tényleg van itthon elég. Futólag eszembe ötlött, hogy szóvá teszem a dolgot, de fölöslegesen egy percet sem akartam vesztegetni, nehogy emiatt késsem le a buszt és igazság szerint nem is jutott eszembe hirtelen semmilyen frappáns mondat, mellyel világosan kifejezhetném azt az érzelmi árnyalatot, melyből kitűnne, hogy egyáltalán nem érzem sértve magam, de mégis megértené, hogy ez nem volt jó húzás tőle.
A nő nem volt annyira fiatal, inkább negyven, mint kevesebb. És ha belegondolok, én tulajdonképpen már tizennyolc éves koromtól kezdve néni voltam, mert az óvodákban és az iskolákban, ahol volt szerencsém dolgozni, természetesen Ági néniztek nemcsak a gyerekek, hanem persze a szülők is. Szóval, nem annyira szokatlan ez nekem, de hogy egy húszegynéhány évvel fiatalabb pénztáros?!
Aztán miközben ezt itt leírtam, jutott eszembe, hogy nem igaz a pószt felütése, hiszen volt itt a kis közértben egy eladó, Terike, aki nagyon aranyosan Ágika nénizett engem, és ezt évekkel ezelőtt le is írtam, csak már megfeledkeztem róla. Hát, ez van. Nem megyek emiatt a Dunának, az biztos.
A nő nem volt annyira fiatal, inkább negyven, mint kevesebb. És ha belegondolok, én tulajdonképpen már tizennyolc éves koromtól kezdve néni voltam, mert az óvodákban és az iskolákban, ahol volt szerencsém dolgozni, természetesen Ági néniztek nemcsak a gyerekek, hanem persze a szülők is. Szóval, nem annyira szokatlan ez nekem, de hogy egy húszegynéhány évvel fiatalabb pénztáros?!
Aztán miközben ezt itt leírtam, jutott eszembe, hogy nem igaz a pószt felütése, hiszen volt itt a kis közértben egy eladó, Terike, aki nagyon aranyosan Ágika nénizett engem, és ezt évekkel ezelőtt le is írtam, csak már megfeledkeztem róla. Hát, ez van. Nem megyek emiatt a Dunának, az biztos.
6 megjegyzés:
Ne is! Engem először az intenzív osztályon egy nővérke 47 éves koromban nénizett le. Mondjuk ahogy ott kinéztem, meg is értem, de nagyon nem esett jól! :) Jó, hogy víg kedélyűnek születtem, mert különben azt gondoltam volna, hogy biztos a halálomon vagyok. :)
Éppen azt akartam mondani, hogy mert nem tanítasz. Akkor kénytelen lennél hozzászokni, bár huszon évvel ezelőtt, ifjúkoromban, nekem is borzalmas megrázkódtatás volt :) És igen, a szülők is, akik akkor még talán idősebbek vagy egykorúak voltak. Ma már a szülők is a volt gyerekeim, úgyhogy beletörődtem. De igazad ven, a pénztáros még neeee!
Árnyalatnyi különbségek, mégis lényegesek. Ágika nénit szeretettel szólították így. A szülők szerint a tanárnő titulusához tartozik, hogy Ági néni. Ámde a pénztáros mondhatta volna, hogy "asszonyom", "hölgyem", bár egyik se kedves. Engem még durvábban szembesítettek a korommal. A piacon a hátam mögött egy targoncás legény így kért utat: "na, haladjunk, mamikám!"
Szíves üdvözletét küldi Mindannyiótoknak Akimoto néni.
Nem szeretem én se a boltokban a "pajtáskodást" és társait. (Mit kér, "drága"? és hasonlók.) Meg ne is nénizzenek. Bár úgyis tudjuk, belül örökifjak vagyunk, nemde?!:)
Első lenéniztetésem 14éves koromban történt,(igen, tizennégy!!- a bejegyzésed kapcsán jutott eszembe. Iskolából hazafelé kiabálták kórusban az ovisok,át a kerítésen, hogy "Csókolom, Nééééniiii!"- rettentően feldúlt az eset. Most viszont jót nevetek akkori magamon. :) Minden relatív.
Hehe, kommentjeiteket olvasván annyi minden jutott még eszembe erről, hogy úgy nézem, megér ez a téma még egy bejegyzést. Ebben a hőségben másra úgysincs energiám. :)
mondjuk szerintem az is hibás, hogy valahogy úgy félrement a magyar nyelv, hogy nagyon nehéz kulturáltan magázódni, hogy ne gabalyodjon bele az ember. a sima magázódás nagyon rideg tud lenni.
mióta itt vagyok (lassan 5 év), szerintem a konzul volt az egyetlen, akivel neki kellett állnom magázódni, hát a hideg izzadtság levert, mire valahogy kikeveredtem azokból a mondatokból. régebben is nagyon nagyon ritka esemény volt. angolul de még thaiul is sokkal egyszerűbb undvariasnak lenni és nem hasraesni a saját mondatszerkezetünkben :-(
Megjegyzés küldése