Valami van a gépemmel, vagy a rendszerrel, vagy valamivel, de nem normális, hogy órák óta alig tudok haladni. Jól kiszúrok vele és újratelepítem, aztán megnézheti magát.
A tegnap pedig már jól kezdődött, amikor kora reggel a telefonom ébresztőjéből Ricky Nelson rákezdett az It's late-re, ettől én máris nevetve szoktam ébredni, de tényleg. Aztán be a klinikára, az ambulancián rögtön összefutottam az egyik szobatárssal, ő is varratszedésre jött, jót beszélgettünk, majd pedig ő el, én pedig várakoztam tovább. Elnéztem az ott ücsörgőket, mint a verebek a dróton, majdnem mindegyik mellett sporttáska, láthatóan befekvésre jöttek (ugyanis a váróhelyiség a betegfelvételi irodához is tartozik) - na, gondoltam, így ültem én is itt harmincadikán. Később megjelent néhány medika, köztük az utolsóéves N., aki amint meglátott, áttörte magát a kollégái közt és kirontott a szobából, mellém ült a padra és ugyancsak jót beszélgettünk. Vele még az osztályon ismerkedtem meg és nagyon összebarátkoztunk.
Aztán megérkezett a doki és nemsokára én is sorra kerültem. Kiszedte a varratokat, szerinte szépek a hegek, hát, mit mondjak, nekem annyira nem tetszenek, de ő tudja. Végülis ha már eddig nem hordtam a strandon bikinit, nem valószínű, hogy hátralevő éveimben rászokom (dacára jelenlegi szilfid termetemnek), úgyhogy nem muszáj azoknak a hegeknek olyan nagyon tökéletesnek lenniük. Egy merész húzással még az utolsó injekciómat is beadattam vele, mert szilárdan eltökéltem, hogy én ahhoz már nem nyúlok, ha addig élek is. Végül érzékeny búcsút vettünk egymástól és én csatakiáltások és kardlengetés nélkül ugyan, de kitörtem a Baross utcára, Zrínyi, a Miklós hozzám képest lassított felvétel volt.
A vonaton már félúton majdnem elaludtam és csak arra koncentráltam, hogy a szemem valahogy nyitva maradjon, mert éreztem, ki tudja, hol ébredek föl és még meg is büntetnek. A délutánba aztán szépen belealudtam és csak a telefoncsörgés riasztott fel, este 11 felé pedig az volt az utolsó emlékképem, hogy leültem az ágy szélére, majd pedig ma reggel fél hétkor ébredtem először. Kicsit tán mégis ki vagyok tikkadva, na.
Még tegnapelőtti hír, hogy úgy tűnik, vége a vicces-hangulatos helyi buszos életképeknek, Miska ugyanis nem jön vissza. Azt hiszem, más tulajdonos nyerte el az itteni városi közlekedtetés szerződését, legalábbis a bérleten új cégnév szerepel és a tegnapelőtti helyettes buszvezetőtől megtudtuk, hogy Miska ugyan nem jön ide hétfőn sem, hiába várjuk. Úgy tudtuk, hogy kéthetes szabadságát tölti és 16-ától ismét dolgozik, ez volt róla az utolsó hírünk, dehát azóta változott a helyzet. Ma aztán megismerhettük az új sofőrt, aki persze szigorúan csak a megállókban hajlandó megállni, ezt ma kerek-perec ki is jelentette némelyek hangos felháborodásával aláfestve. Morogtak a népek és én elgondolkodtam, hogy ugyan mit fog ez a pilóta szeptembertől kezdeni azzal a rengeteg kisiskolás gyerekkel, akik a délutáni járatokat megszállják? Miskától zsivajoghattak a kölykök, amennyit csak akartak (most ne vitassuk, helyes-e ez vagy sem, mert ez külön téma és hajjaj, sokkal bonyolultabb, pláne a helyi viszonyok ismeretében), de hogy ez a pasas hogyan kezeli majd a helyzetet, arra tényleg kíváncsi vagyok. Mindenesetre egy blogtémával tehát kevesebb marad.
A tegnap pedig már jól kezdődött, amikor kora reggel a telefonom ébresztőjéből Ricky Nelson rákezdett az It's late-re, ettől én máris nevetve szoktam ébredni, de tényleg. Aztán be a klinikára, az ambulancián rögtön összefutottam az egyik szobatárssal, ő is varratszedésre jött, jót beszélgettünk, majd pedig ő el, én pedig várakoztam tovább. Elnéztem az ott ücsörgőket, mint a verebek a dróton, majdnem mindegyik mellett sporttáska, láthatóan befekvésre jöttek (ugyanis a váróhelyiség a betegfelvételi irodához is tartozik) - na, gondoltam, így ültem én is itt harmincadikán. Később megjelent néhány medika, köztük az utolsóéves N., aki amint meglátott, áttörte magát a kollégái közt és kirontott a szobából, mellém ült a padra és ugyancsak jót beszélgettünk. Vele még az osztályon ismerkedtem meg és nagyon összebarátkoztunk.
Aztán megérkezett a doki és nemsokára én is sorra kerültem. Kiszedte a varratokat, szerinte szépek a hegek, hát, mit mondjak, nekem annyira nem tetszenek, de ő tudja. Végülis ha már eddig nem hordtam a strandon bikinit, nem valószínű, hogy hátralevő éveimben rászokom (dacára jelenlegi szilfid termetemnek), úgyhogy nem muszáj azoknak a hegeknek olyan nagyon tökéletesnek lenniük. Egy merész húzással még az utolsó injekciómat is beadattam vele, mert szilárdan eltökéltem, hogy én ahhoz már nem nyúlok, ha addig élek is. Végül érzékeny búcsút vettünk egymástól és én csatakiáltások és kardlengetés nélkül ugyan, de kitörtem a Baross utcára, Zrínyi, a Miklós hozzám képest lassított felvétel volt.
A vonaton már félúton majdnem elaludtam és csak arra koncentráltam, hogy a szemem valahogy nyitva maradjon, mert éreztem, ki tudja, hol ébredek föl és még meg is büntetnek. A délutánba aztán szépen belealudtam és csak a telefoncsörgés riasztott fel, este 11 felé pedig az volt az utolsó emlékképem, hogy leültem az ágy szélére, majd pedig ma reggel fél hétkor ébredtem először. Kicsit tán mégis ki vagyok tikkadva, na.
Még tegnapelőtti hír, hogy úgy tűnik, vége a vicces-hangulatos helyi buszos életképeknek, Miska ugyanis nem jön vissza. Azt hiszem, más tulajdonos nyerte el az itteni városi közlekedtetés szerződését, legalábbis a bérleten új cégnév szerepel és a tegnapelőtti helyettes buszvezetőtől megtudtuk, hogy Miska ugyan nem jön ide hétfőn sem, hiába várjuk. Úgy tudtuk, hogy kéthetes szabadságát tölti és 16-ától ismét dolgozik, ez volt róla az utolsó hírünk, dehát azóta változott a helyzet. Ma aztán megismerhettük az új sofőrt, aki persze szigorúan csak a megállókban hajlandó megállni, ezt ma kerek-perec ki is jelentette némelyek hangos felháborodásával aláfestve. Morogtak a népek és én elgondolkodtam, hogy ugyan mit fog ez a pilóta szeptembertől kezdeni azzal a rengeteg kisiskolás gyerekkel, akik a délutáni járatokat megszállják? Miskától zsivajoghattak a kölykök, amennyit csak akartak (most ne vitassuk, helyes-e ez vagy sem, mert ez külön téma és hajjaj, sokkal bonyolultabb, pláne a helyi viszonyok ismeretében), de hogy ez a pasas hogyan kezeli majd a helyzetet, arra tényleg kíváncsi vagyok. Mindenesetre egy blogtémával tehát kevesebb marad.
5 megjegyzés:
Az a fontos, hogy a dokinak tetszik a sebed. Akkor biztosan szépen gyógyul. Vissza kell még menned kontrollra?
A Miska-buszt sajnálom. Nagyon élveztem mindig a beszámolókat. Azért majd írjál máskor is a mostaniról, arról, hogy bírja az új sofőr a népet, valamint a nép az új sofőrt. Majd csak összecsiszolódnak. Kénytelenek lesznek.
Nem kell kontrollra mennem.
Örülök, hogy a régi vagy. Azért pihenj sokat!!
Kuncogok magamban: én a karcsúságom az epeműtét után vesztettem el! Lehet, hogy te fegyelmezettebb vagy.
Miska nem is tudja, hogy fog nekünk hiányozni!
Újra a régi, jókedvű Bikfic! :)
Sajnálom Miskát, megszerettem a beszámolóidból, hiányozni fog. Tényleg, milyen érdekes - ahogy nzsuzsa is írja -, hogy van egy ember, aki nem is sejti, hogy ismeretlenül is milyen népszerű és kedves volt sokunknak...
Jókedvem volt nekem előtte is... vagy tán nem? :)))
Ami pedig a fegyelmezettséget illeti, hát igen, kénytelen vagyok és már olyan régen gyakorlom, hogy egyáltalán nem esik nehezemre. :) A 6 hetet még egész biztosan betartom, aztán majd enyhítek a diétán. Mindenesetre egyelőre nem híztam vissza egy dekát sem, inkább még fogytam 3-4 kilót.
Megjegyzés küldése