Az áramüzemzavaros sztorinak volt folytatása is, mégpedig hogy egész délelőtt hol volt, hol nem voltot játszott velünk, végül aztán - mint utcabelitől utólag megtudtam - dél körül állt helyre a szolgáltatás. A legszebb az egészben, hogy az utóbbi hetekben nagy csinnadrattával harangozták és harangozzák be helyi híradások azt a tényt, hogy épp most egy mittudoményhányszázkilovoltos alállomást építettek és adtak át itt szorosan mellettünk, mely létesítményt mint valami óriási fejlesztést emlegetnek. Ha ehhez képest az alállomástól párszáz méterre fél napig nincs áram, akkor minek is kéne örülnünk? (Csókolom, megszakadhatok? - hogy a Bikini szövegét idézzem.)
Én pedig délelőtt mégis erőt vettem magamon, itthagytam csapot-papot és elindultam a nagyvárosba. Akkor még szitált az eső, aztán mire a vonat ideért, kisütött a nap, Kelenföldön pedig már egyenesen tavasz volt. Hüledezve állapítottam meg, hogy a nagyvárosbéliek már azt is elfelejthették, hogy valaha havat láttak, mert annak ott bizony sehol semmi nyoma, míg én itt a ház előtt a járdáról sem tudok száraz lábbal kiérni az úttestre, olyan nagy és széles, összetömörödött hótömeg szegélyezi még mindig az utat. Valamint a mai út szomorú tanulsága volt az is, hogy egyre nagyobb gond lesz nekem a járkálás. Járkálás? a járás maga, hogy pontos legyek. Hogy mi lesz ennek a vége, nem tudom. Térdprotézis, alighanem. Ámbár még szoktatni sem akarom magam ennek gondolatához, de mivel a várólista másfél-két éves, a gondolattal ráérek.
Ma viszont épségben megjártam a fővárost, beoltottak mindenféle influenza ellen valami háromkomponensű szurival, úgyhogy most megyek aludni, mert néha azt is kell, jóccakát.
Én pedig délelőtt mégis erőt vettem magamon, itthagytam csapot-papot és elindultam a nagyvárosba. Akkor még szitált az eső, aztán mire a vonat ideért, kisütött a nap, Kelenföldön pedig már egyenesen tavasz volt. Hüledezve állapítottam meg, hogy a nagyvárosbéliek már azt is elfelejthették, hogy valaha havat láttak, mert annak ott bizony sehol semmi nyoma, míg én itt a ház előtt a járdáról sem tudok száraz lábbal kiérni az úttestre, olyan nagy és széles, összetömörödött hótömeg szegélyezi még mindig az utat. Valamint a mai út szomorú tanulsága volt az is, hogy egyre nagyobb gond lesz nekem a járkálás. Járkálás? a járás maga, hogy pontos legyek. Hogy mi lesz ennek a vége, nem tudom. Térdprotézis, alighanem. Ámbár még szoktatni sem akarom magam ennek gondolatához, de mivel a várólista másfél-két éves, a gondolattal ráérek.
Ma viszont épségben megjártam a fővárost, beoltottak mindenféle influenza ellen valami háromkomponensű szurival, úgyhogy most megyek aludni, mert néha azt is kell, jóccakát.
3 megjegyzés:
hogy vagy?
Kösz, Aliz, megvagyok, tudom, írjak már valamit, majd hamarosan jövök. :)
(Remélem, végre elfogad a rendszer.) Az áramszolgáltatáshoz szerettem volna megjegyezni, hogy okosoktól tudom, nem mindig helyi hiba okozza az áramkimaradást, hanem egyszerűen lekapcsolnak egy szakaszt, és máshová kötik, ha mondjuk Budapesten van zűr. De több órás szünet, ez hallatlan!
Megjegyzés küldése