Kellett nekem épp a kókuszos pathét választanom, amikor valami kis aprósüteményre vágytam! De azt mondtam magamban, mégse süthetek hetenként két nagy tepsi sajtos stanglit (a múlt hetin már túl vagyok), mert az nekem duplán-triplán-nyamm kategória (vagyis egy sajtos stangli vagy pogácsa nem tud olyan rosszul sikerülni, hogy én azt meg ne enném), ennek következtében aztán saját magam elől dobozba zárva mindig a szekrény legtetejére kell menekítenem, hogy legalább ne kerüljön folyton az utamba és még így is nagy önmegtartóztatásomba kerül, hogy ne nyúljak föl érte oda a magasba félóránként. Na szóval, akkor süssek hát valami édeset, aprót, de lehetőleg ne kelljen gyúrni, kinyújtani és szaggatni. Találtam is a neten számos aprósütemény-receptet, melyekben csak keverést és apró halmok tepsibe rakosgatását, illetve az anyagnak nyomózsákból való kinyomkodását irányozták elő.
Így esett választásom a kókuszos pathé nevű, a leírás szerint "gyors és egyszerű" teasüteményre. Azt mondja a leírás, hogy miután összekevertük a hozzávalókat, tegyük nyomózsákba és nyomjunk belőle levélformákat a tepsibe. Hát én összekevertem mindent, aztán néztem, néztem azt a masszát és láttam, hogy ez olyan tömör és ragadós, amit nem létezik begyömöszölni abba a csőbe, mert még ha be is megy, ki már biztos nem fog belőle jönni. Ezért aztán golyókat formáztam és lapítottam, illetve vizes kiskanállal halmokat rakosgattam. Minden volt, csak gyors nem. Egye fene, gondoltam, csak ehető legyen a végén.
Sült, közben kicsit fortyogott, kivettem, egyenként kirakosgattam papírtörlőre, ami leitatta róla a fölös zsiradékot - merthogy zsíros lett az eszemadta. Hát még ha az előírás szerinti mennyiségű kókuszreszeléket tettem volna bele, akkor milyen zsíros lett volna? De én csak annak a felét használtam föl, és így is... Na mindegy, mire megszáradt és kihűlt, egész ehetőnek bizonyult, ámbár hogy a "ronda és finom" kategóriába kerülhessen, ahhoz azért kicsit jobb ízűnek kellene lennie. De azért el fog fogyni, azt hiszem, bár vendéget nem hívok rá.
Ez volt édesbús esetem a kókuszos pathéval az Úr 2011-dik esztendeje február havának 7-dik napján.
Így esett választásom a kókuszos pathé nevű, a leírás szerint "gyors és egyszerű" teasüteményre. Azt mondja a leírás, hogy miután összekevertük a hozzávalókat, tegyük nyomózsákba és nyomjunk belőle levélformákat a tepsibe. Hát én összekevertem mindent, aztán néztem, néztem azt a masszát és láttam, hogy ez olyan tömör és ragadós, amit nem létezik begyömöszölni abba a csőbe, mert még ha be is megy, ki már biztos nem fog belőle jönni. Ezért aztán golyókat formáztam és lapítottam, illetve vizes kiskanállal halmokat rakosgattam. Minden volt, csak gyors nem. Egye fene, gondoltam, csak ehető legyen a végén.
Sült, közben kicsit fortyogott, kivettem, egyenként kirakosgattam papírtörlőre, ami leitatta róla a fölös zsiradékot - merthogy zsíros lett az eszemadta. Hát még ha az előírás szerinti mennyiségű kókuszreszeléket tettem volna bele, akkor milyen zsíros lett volna? De én csak annak a felét használtam föl, és így is... Na mindegy, mire megszáradt és kihűlt, egész ehetőnek bizonyult, ámbár hogy a "ronda és finom" kategóriába kerülhessen, ahhoz azért kicsit jobb ízűnek kellene lennie. De azért el fog fogyni, azt hiszem, bár vendéget nem hívok rá.
Ez volt édesbús esetem a kókuszos pathéval az Úr 2011-dik esztendeje február havának 7-dik napján.
2 megjegyzés:
Ez a recept kissé pathetikusan volt előadva, nem?
:)))
Megjegyzés küldése