Visszatérek még kicsit az eszperantóra. Flora írja a saját blogja kommentjében: "Az eszperantóban számomra főleg 'mesterséges' jellege a kétséges... Minden annyira 'ki van gondolva'! Az élő nyelveknek története van, reflexek, kivételek, tévedések beidegződött rendszerei."
Hát igen, bármennyire furcsán hangzik, de éppen ilyesmi volt az egyik lényeges motívum, ami miatt az eszperantó jutott eszembe, mármint hogy az most jó lenne énnekem: mert nem fűződik hozzá múlt, kultúra, történelem, egy nép lelki alkata, semmi, amivel köríteni lehet és amit még érezni, érteni kell hozzá.
Az orosz, a szláv lélek valamelyest mindig érthető volt számomra (nem véletlenül, merthogy tele vagyok szláv ősökkel mindenfelől, északról tót, netán ruszin szépanyám, délről meg a bunyevác nagypapám), de például az olasz mentalitást nemhogy megérteni nem tudtam soha, de egyenesen taszított. Amíg egy nyelvet valamiért tanulni kell, addig az ember megtanulja annak a népnek a történelmét, kultúráját is, de én most már nem akarok új körítést semmihez, csak a száraz formák érdekelnek. Végződések, egyeztetések, ragok, szórend, szavak, ennyi. Hogy aztán van-e az eszperantónak mint nyelvnek fejlődése, változása, ennek még nem jártam utána. Azért mégis gyanítom, hogy lehet neki, mert sokan beszélik a világon, tehát nehéz elképzelni, hogy ne alakulna.
Itt tartok most. Gondolkodom rajta.
Hát igen, bármennyire furcsán hangzik, de éppen ilyesmi volt az egyik lényeges motívum, ami miatt az eszperantó jutott eszembe, mármint hogy az most jó lenne énnekem: mert nem fűződik hozzá múlt, kultúra, történelem, egy nép lelki alkata, semmi, amivel köríteni lehet és amit még érezni, érteni kell hozzá.
Az orosz, a szláv lélek valamelyest mindig érthető volt számomra (nem véletlenül, merthogy tele vagyok szláv ősökkel mindenfelől, északról tót, netán ruszin szépanyám, délről meg a bunyevác nagypapám), de például az olasz mentalitást nemhogy megérteni nem tudtam soha, de egyenesen taszított. Amíg egy nyelvet valamiért tanulni kell, addig az ember megtanulja annak a népnek a történelmét, kultúráját is, de én most már nem akarok új körítést semmihez, csak a száraz formák érdekelnek. Végződések, egyeztetések, ragok, szórend, szavak, ennyi. Hogy aztán van-e az eszperantónak mint nyelvnek fejlődése, változása, ennek még nem jártam utána. Azért mégis gyanítom, hogy lehet neki, mert sokan beszélik a világon, tehát nehéz elképzelni, hogy ne alakulna.
Itt tartok most. Gondolkodom rajta.
3 megjegyzés:
Ne gondolkodj, kezdj bele! Irány az internet, és keress tankönyvet, szótárt, töltsd le és hajrá.
Ági, bevallom, hogy szerkesztettem is eszperantó nyelvkönyvet. Nem kellett hozzá sokat tudni. Az írója, egy matektanárnő azt mondta, hogy a nyelv alapja van kidolgozva, és ha valaki például le akar fordítani egy Kosztolányi-verset, szabadon, saját szóképzéssel járulhat hozzá az eszperantó árnyalataihoz, és mindenki meg fogja érteni. Egyre jobban foglalkoztat engem is, hogy valamit csinálni kellene.
én évtizedekkel ezelőtt kicsit elkezdtem vele foglalkozni,engem még az olaszra emlékeztetett leginkább! de nagyon művi...!
Megjegyzés küldése