A nap már éjszaka rosszul kezdődött, amikor háromnegyed egykor valami rettentő kutyaugatás és még rettentőbb óbégatás verte fel a környéket, de nagy baj nem volt, csak néhány hazatérő bunkó énekelt, akikben hallhatóan több volt egy féldecinél. Sajnos, lassan haladtak a hazafelé úton, így jelenlétükkel elég hosszan foglalkoztatták a környék kutyáit, mert ha meg-megálló, hozzá még ordibáló alakok bizonytalanul dülöngélnek az úttesten, ezt minden kutya nehezen viseli (én is, csak én nem ugatok). Legalább hárman voltak és habár többször is eljutottak a nóta ama soráig, hogy "fiatal vagyok", azért a hangjukból ítélve annyira fiatalok mégsem lehettek.
Aztán végre csend lett és lehetett aludni tovább. Eltekintve attól, hogy az én álmaimból az utóbbi időben lassan már regényt lehetne írni, mely után bármelyik Freud, Jung, sőt Stephen King megnyalná mind a tíz ujját, ezért aztán reggelenként általában fáradtabban ébredek, mint ahogy nyugovóra tértem - mondom, ettől eltekintve hajnali öt körül arra eszméltem, hogy a dévédélejátszó kattog, vissza-visszakapcsol és próbál észhez térni. Ebből anélkül, hogy kinyitottam volna a szemem, félálomban is rájöttem, hogy már megint áramszünet volt, lehet, hogy csak pár másodperces, de ahhoz elég, hogy az a nyavalyás kütyü felébresszen a saját újraéledésével. És ekkor még alig volt negyed hat.
Nappal aztán, amint kitettem a lábam itthonról, csak negatív hatás ért. Megyek a buszhoz, az első sarkon egy A4-es ív a villanyoszlopra ragasztva, hogy aszongya ekkor meg ekkor áramszünet lesz - és felsorolva négy (!) dátum, alatta részletezve mindazon utcák, melyeket a szüneteltetés érint. Na mármost, ez a bizonyos sarok, ahol a papír látható, tőlem legalább 80-100 méterre van, egy másik utcában, amerre csak azért járok, mert így közelíthetem meg a buszmegállót. De aki, tegyük fel, sose jár a buszhoz, mert reggel egyenesen rohan a vonathoz végig a mi utcánkon, este ugyanott haza, az sose látja meg ezt a cetlit és ugyanígy azok sem, akik például nem járnak arra és soha semmi dolguk abban az utcában. Állítom, hogy a környéken sehol egyetlen másik hirdetmény sincs erről az egyébként igen jelentős áramszünetről, ami összesen négy napot fog érinteni, két egymás utáni héten a keddet és a csütörtököt, és ami ugyanennyire súlyos: reggel 8-tól délután 4-ig leszünk áram nélkül. Napi nyolc órán át se mosógép, se centrifuga, se villanytűzhely, se rádió, se tévé, a netről már nem is szólva, valamint a mélyhűtők se fognak ennek örülni, mert ha ki nem is enged a cucc, de azért deresedni fog erősen - na menjen ám a villanyszolgáltató a jó francba! Hajlandó vagyok elhinni, hogy valamit hú-de-nagyon javítanak, nagyon átalakítanak és nagyon kell ez a sok idő, de hogy miért nem lehet bedobni egy cetlit minden postaládába, vagy netán minden második villanyoszlopra kiragasztani azt a nyomorult papírt? Adjak nekik nyomtatópatronra pénzt, vagy mégis mi van? Vagy térjünk vissza a kisbíróhoz, oszt' gyühet a kidobolás, meg a közhírré tétetik? És mondjuk, az se lenne rossz, hogy ha már ennyi ideig áramszünetet fogunk élvezni, legalább valami hasznunk is lenne a nagy átalakításból és valami fejlődést tapasztalnánk, például hogy ne menjen el az áram rendszeresen pár percre vagy órára ezen az elátkozott telepen.
Ezek után bejutottam a faluba, de előtte még a buszon végighallgattam, hová mindenhová törtek be a napokban, valamint, hogy a közeli társasházak földszinti tárolóit és a házakhoz tartozó garázsokat hányszor törték fel az utóbbi időben - eme hangulatos csevegésnek kifejezetten stílusos hátteret szolgáltatott, amint haladtunk új útvonalunkon a kísértetlakótelep felé, majd pedig ott a vaksin ásítozó betonházak között a busz úgy lefulladt, hogy azt hittük, innen gyalog megyünk tovább, vagy tanyát ütünk a csupasz falak közt.
A főtéren pedig jött a feketeleves: városvezetésünkre megint rájött a favághatnék. Már lecsupaszítottak minden fát az odavezető utcaszakaszon, tegnapelőtt a szakrendelő előtti járdán, ma pedig már a park egy részét kordonnal elkerítve, tűzoltóautó darustól felvonulva és vágták az út másik felén lévőket is. Négy éve - írtam is róla akkor - a temető utcaszakaszán is így kezdték, előbb minden ágat levágtak, aztán pedig gyökerestül kiszedték azokat a fákat is, elképzelhető, hogy itt sem áll meg a folyamat, hanem hamarosan a fatörzseknek is hűlt helyük lesz. Mellesleg ez volt ebben a nyomorult városban az egyetlen olyan hely, ahol tavasztól őszig le lehetett rogyni egy padra és szusszanni egyet, még akkor is, ha parknak csak nagy jóindulattal nevezhető az a placc, de utak szelik át és vannak padok és a padok fölött hatalmas japán akácok lombja susog. Hát ezentúl majd nem susog, nem lesz árnyék és ha így haladunk, akkor a tér vészesen hasonlít majd a 80-100 évvel ezelőtti helyi képeslapok főteret ábrázoló képeire, amikor vásártér volt ott és a vásárok idejétől eltekintve teljes pusztaság. Nem tudom, létezik-e ember, aki ésszerű érveket képes felsorakoztatni ilyen pusztítás indoklására. És amikor ma ott álltam a motoros fűrészek lármájában a többekkel együtt a visszafelé jövő buszra várva, megint ugyanazt gondoltam, mint négy évvel ezelőtt: mitől érzem torokszorítónak ezt az egészet és egyáltalán, miért háborít fel ennyire, mit foglalkozom én ezzel, mit érdekel engem, hogy lesz-e ezentúl árnyék a főtéri padok fölött?
Ilyen volt 1910-ben. Ilyen lesz 2011-ben? Hátha mégsem.
Nappal aztán, amint kitettem a lábam itthonról, csak negatív hatás ért. Megyek a buszhoz, az első sarkon egy A4-es ív a villanyoszlopra ragasztva, hogy aszongya ekkor meg ekkor áramszünet lesz - és felsorolva négy (!) dátum, alatta részletezve mindazon utcák, melyeket a szüneteltetés érint. Na mármost, ez a bizonyos sarok, ahol a papír látható, tőlem legalább 80-100 méterre van, egy másik utcában, amerre csak azért járok, mert így közelíthetem meg a buszmegállót. De aki, tegyük fel, sose jár a buszhoz, mert reggel egyenesen rohan a vonathoz végig a mi utcánkon, este ugyanott haza, az sose látja meg ezt a cetlit és ugyanígy azok sem, akik például nem járnak arra és soha semmi dolguk abban az utcában. Állítom, hogy a környéken sehol egyetlen másik hirdetmény sincs erről az egyébként igen jelentős áramszünetről, ami összesen négy napot fog érinteni, két egymás utáni héten a keddet és a csütörtököt, és ami ugyanennyire súlyos: reggel 8-tól délután 4-ig leszünk áram nélkül. Napi nyolc órán át se mosógép, se centrifuga, se villanytűzhely, se rádió, se tévé, a netről már nem is szólva, valamint a mélyhűtők se fognak ennek örülni, mert ha ki nem is enged a cucc, de azért deresedni fog erősen - na menjen ám a villanyszolgáltató a jó francba! Hajlandó vagyok elhinni, hogy valamit hú-de-nagyon javítanak, nagyon átalakítanak és nagyon kell ez a sok idő, de hogy miért nem lehet bedobni egy cetlit minden postaládába, vagy netán minden második villanyoszlopra kiragasztani azt a nyomorult papírt? Adjak nekik nyomtatópatronra pénzt, vagy mégis mi van? Vagy térjünk vissza a kisbíróhoz, oszt' gyühet a kidobolás, meg a közhírré tétetik? És mondjuk, az se lenne rossz, hogy ha már ennyi ideig áramszünetet fogunk élvezni, legalább valami hasznunk is lenne a nagy átalakításból és valami fejlődést tapasztalnánk, például hogy ne menjen el az áram rendszeresen pár percre vagy órára ezen az elátkozott telepen.
Ezek után bejutottam a faluba, de előtte még a buszon végighallgattam, hová mindenhová törtek be a napokban, valamint, hogy a közeli társasházak földszinti tárolóit és a házakhoz tartozó garázsokat hányszor törték fel az utóbbi időben - eme hangulatos csevegésnek kifejezetten stílusos hátteret szolgáltatott, amint haladtunk új útvonalunkon a kísértetlakótelep felé, majd pedig ott a vaksin ásítozó betonházak között a busz úgy lefulladt, hogy azt hittük, innen gyalog megyünk tovább, vagy tanyát ütünk a csupasz falak közt.
A főtéren pedig jött a feketeleves: városvezetésünkre megint rájött a favághatnék. Már lecsupaszítottak minden fát az odavezető utcaszakaszon, tegnapelőtt a szakrendelő előtti járdán, ma pedig már a park egy részét kordonnal elkerítve, tűzoltóautó darustól felvonulva és vágták az út másik felén lévőket is. Négy éve - írtam is róla akkor - a temető utcaszakaszán is így kezdték, előbb minden ágat levágtak, aztán pedig gyökerestül kiszedték azokat a fákat is, elképzelhető, hogy itt sem áll meg a folyamat, hanem hamarosan a fatörzseknek is hűlt helyük lesz. Mellesleg ez volt ebben a nyomorult városban az egyetlen olyan hely, ahol tavasztól őszig le lehetett rogyni egy padra és szusszanni egyet, még akkor is, ha parknak csak nagy jóindulattal nevezhető az a placc, de utak szelik át és vannak padok és a padok fölött hatalmas japán akácok lombja susog. Hát ezentúl majd nem susog, nem lesz árnyék és ha így haladunk, akkor a tér vészesen hasonlít majd a 80-100 évvel ezelőtti helyi képeslapok főteret ábrázoló képeire, amikor vásártér volt ott és a vásárok idejétől eltekintve teljes pusztaság. Nem tudom, létezik-e ember, aki ésszerű érveket képes felsorakoztatni ilyen pusztítás indoklására. És amikor ma ott álltam a motoros fűrészek lármájában a többekkel együtt a visszafelé jövő buszra várva, megint ugyanazt gondoltam, mint négy évvel ezelőtt: mitől érzem torokszorítónak ezt az egészet és egyáltalán, miért háborít fel ennyire, mit foglalkozom én ezzel, mit érdekel engem, hogy lesz-e ezentúl árnyék a főtéri padok fölött?
Ilyen volt 1910-ben. Ilyen lesz 2011-ben? Hátha mégsem.
6 megjegyzés:
Kevés hangulatos hely marad körülöttünk. (Nálunk kipusztult a japánbirs.)
:(
Szomorú!
A "padirtások" legújabb oka a fővárosban: ne legyen hova feküdni a hajléktalanoknak.
Ági: Empátiával olvasom soraidat. Megállapítani persze nem tudom, hogy ez az irtogatás pusztán egy gonosz húzás rejtett háttérérdekekkel,vagy esetleg valami szép újnak a még nem látszó kibontása.
Bizakodom.
Mick, ebből nem lesz valami szép új, az biztos. :(
Szerencse, hogy Nálad nem cirkófűtés van! Nekem minden télen rémálom, hogy ne legyen hosszabb (többórás) áramszünet, mert ugye akkor nem megy a fűtés.
Megjegyzés küldése