Szerintem az élet

A köz érdekében már rég nem teszek semmit itt a lakókörnyezetemben, azelőtt még a rókátlanítást is meg akartam oldani és időt, fáradságot nem kímélve hadakoztam a városüzemeltetési részleggel, meg az úgynevezett állatmentőkkel (lásd a 2007. május-június-júliusi pósztjaimat), ám azóta már feladtam, hogy ezen a helyen bármire hatást gyakoroljak. De amikor az előbb kinéztem az ablakon és azt láttam, hogy nem látok semmit - városi ember ezt nem tudja elképzelni, hogy milyen, kinézel és mintha egy erdő közepén lennél, hótt sötét feketeség mindenütt - akkor azért feltárcsáztam kedvenc elektromos szolgáltatónkat. Ugyanis tudom, mert világosan megmondták, hogy ők nem szereznek másképp tudomást arról, ha valahol a közvilágításban hiba van, csak úgy, ha a lakosság bejelenti. Nos, már megszoktam, hogy itt én vagyok a lakosság, mert mindenki bávatagon csücsül a vackában és magasról tesz rá, hogy mi van odakint. Ráadásul most odáig fajult a helyzet, hogy nem csak a mi utcánkban nem működnek a lámpák, hanem a vasút túloldalán lévőben, sőt mint látom, a telepen a következő, jó messze fekvő párhuzamos utcában sem és ezek szerint ki tudja, hol mindenhol még, mert ezek csak azok, ameddig innen ellátok. Tényleg nem vagyok képes megérteni, hogy miféle emberek vesznek körül. Amikor nap mint nap felháborodva tárgyalják ki az éppen aktuális betörések, kamrafeltörések, lopások történeteit és tudván tudják, hogy ez egy ilyen hely, akkor hogyhogy nem zavarja őket, ha estétől hajnalig még a töksötét is rásegít a gazemberségekre? Egyszerűen nem értem ezeket az embereket. Gondolkoznak egyáltalán? Mi van a fejükben? Ja, tudom, sötétség.