Szerintem az élet

Heti összefoglaló* június 20-26.

Hétfő
Miután nemrég megkezdődött évi rendes bedaráltatásom az egészségügy gépezete által, ez most meg is szakadt. Reumadoktornéni ugyanis leállította a kezeléseimet, annyira lerobbantam. Ismét előhozta a szokásos nemsegítmáscsakaprotézis témát, mire biztosítottam őt, hogy az eszemmel fölfogom ám én ezt, de ennél többre pillanatnyilag nem vagyok képes. Ebben maradtunk.

Kedd
Holnap vendég jön, végre van kire főznöm, úgy értem, különös gonddal. Mert főzök én magamra rendesen, ezt szilárdan elhatároztam annak idején, amikor magam maradtam, de vendégre sütni-főzni, az mégis más. Tehát sütöttem is, mégpedig meggyes piskótát, saját meggyből természetesen.

Szerda
Kegyetlenül kellemetlen meleg volt, már délelőtt fél 11-kor 33,5 fokot mutatott a hőmérő árnyékban. A vendég jött, kaptam tőle egy tő levendulát, amire már régóta vágytam. Nem is mertem kiültetni, csak egy nagyobb cserépbe tettem, mert mi van, ha az aktívan ügyködő vakond, az a gyönyörű, bájos, rózsaszíntappancsos tündibündi jószág kifordítja nekem a földből? Na, akkor nagyon morc lennék. Közben esz a sárga irígység, mert észrevettem, hogy a kultúrház előtti virágágyásban már virágzik a levendula (igaz, az már több éve tenyészik ottan). De mikor hoz virágot az enyém?

Csütörtök
Elvonszoltam magam, meg a nyuggertankom a zöldségeshez és a kis közértbe, már ez is sok volt nekem, de aztán délután még nekiálltam meggyet magozni, kifulladásig. Most ott figyel két nagy tál meggy, valami majd lesz belőle, vagy lekvár, vagy megy a fagyasztóba, ez még eldöntendő.
Este fél 11-től pedig olyan vihar kezdődött, amilyen ez után a kutyameleg után várható volt.

Péntek
Az egyik közeli utcában épp két tűzoltó autó parkolt le, amikor arra mentem. Néztem, mi történt, hát egy útszéli fáról lógott az úttestre egy, azaz egy darab vastag ág. Amiatt vonult ki a városi tűzoltóság, nevetséges.
A piacról kijövet előbb megpihentem a panelház kapuja mellé szerkesztett padon - tudod, épp mint faluhelyen, pad a kiskapu mellett - és egy ismeretlen bácsival beszélgettem. A bácsi valahol ott lakhat a központban, mert már sokszor találkoztam vele és mindig köszön, bár nem ismerjük egymást. Most viszont leállt és jót társalogtunk az időről, a pékről, a drágaságról, egyebekről. Aztán bementem a kultúra szent csarnokába, ha már a könyvtár ott van pár lépésnyire a piactól. Némi tájékozódás után megállapítottam, hogy Dücső Csilla is egész jól fordítja Wodehouse-t, úgyhogy legott kikölcsönöztem a Kirabol a komornyikom című opuszt, de előbb még kiolvastam a Tiszatájból és a Magyar Naplóból az engem érdeklő írásokat.
De délután sem henyélhettem, merthogy az a sok meggy nem poshadhatott már tovább, ezért aztán lekvárfőzés következett. Finom lett nagyon, de én kész vagyok, végem van, lépni is alig, nekem annyi.

Szombat
Ma fogyott el a türelmem, mármint hogy eddig tűrtem gyógyszer nélkül, hogy második hete minden éjszaka megkeseríti az életemet a lábamnak az ő fájása, na meg aztán nappal is egyre fájdalmasabb a mozgás. Elkezdtem a gyógyszert szedni, meglátjuk, mi lesz.

Tegnap este ugyan szentül eltökéltem, hogy ezek után szombat-vasárnap semmi munka, csak a punnyadás, ám végül minden másképp lett. Mert délelőtt nagymostam, aztán délután jószomszéddal nekiálltunk meggyet szedni, ő mászott, én segítettem, amiben tudtam (nem a mászásban), és lett újabb sok meggyem, puff neki, holnap magozhatok megint.

Vasárnap
Hajnali fél 4-től ébren voltam a fájdalom miatt, majd pedig 5-ig reménykedtem, hogy vissza tudok aludni, de nem sikerült. Ötkor már reggeliztem, hétkor pedig nekifogtam - na, minek? Igen, a meggymagozásnak. De ebből nem lesz lekvár, megy a fagyasztóba. És egy ideig most nem akarok meggyet látni.
Délután négy körül kidőltem, hiába próbáltam olvasni, leragadt a szemem. Telefont kikapcs, ablakot becsuk (mert azért annyira nem csendes nappal ez a vidék) és aludtam fél 7-ig. Normális körülmények közt nekem nem szabad nap közben aludnom, soha nem is szoktam ilyesmire vetemedni, mert az a tapasztalatom, hogy ilyen alvás után egyszerűen az élettől is elmegy a kedvem és a napom hátralevő része romokban hever. De ez a mai nem volt a normális napok közé sorolható azzal az éjszakai összvissz négy és fél óra alvással, szóval, ki kellett valahogy pótolni a hiányt. Most már rendben vagyok, legalábbis ami az alvásigényemet illeti.

*Kísérletképpen megpróbálkozom írni valamiféle visszatekintőt az előző hétre, nem tudom, mi lesz belőle. A baj csak az, hogy ehhez minden nap fel kéne jegyezni, amit majd arról a napról írandó vagyok, szóval, máris kétségeim vannak a módszer sikerét illetően.